Mi mindent hoz életedbe egy új kapcsolat?


Az ember társas lény, alapvetően emberek között érzi jól magát. Az igényünk, hogy – hosszú távon – ne legyünk egyedül egyik legalapvetőbb érzésünk. Egy társ – egy férfi vagy egy nő mellett – nem valami extra kiváltság, nem egy luxus igény. 

Egyedül lenni nem jó, ezért keresünk társat. A randevú izgalma, egy új kapcsolat kezdeti lángolása mellett azonban reálisan látjuk-e azt is, hogy mi minden egyebet hoz be életünkbe egy másik ember? 

A Duals Társkereső Iroda vezetőjenként már többször találkoztam olyan ügyféllel, aki a randevúlehetőségeket – vagyis a számára esetleg potenciális társkereső férfiakat és nőket – úgy nevezte, hogy egy újabb „történet”, vagy „egy újabb problémahalmaz”. 

Számomra minden ember, aki bizalommal felkeresi a Dualst egy külön személyiség, aki ajándék lehet egy másik ember számára, aki boldogságot tud adni valaki másnak.

A társkereséssel egy másik embert szeretnék magam mellé – ennek minden hozadékával együtt. Ebben benne vannak a nehéz emberi tulajdonságok is, benne van – bizonyos mértékig – a másik ember családja is, benne vannak a másik ember életének a nehézségei is. És bizony benne vannak az ő saját „történetei is”. Ahogy az én életemben is benne vannak az én történeteim. 

A társkeresés nem egy olyan típusú gyorsétterem, ahol magam rakom össze a szendvics hozzávalóit: gondosak kiválasztom, hogy mely hozzávalót kérem és az én egyénileg, személyre szabott, gondosan összeválogatott „kész termékem” lesz a leendő párom.

Erről és még megannyi társkeresésről szóló témáról olvashatsz a Társra vágyom, hol találom? című könyvemben.

Gondoljunk csak bele, hogy ha mások is ilyen elven, ilyen hozzáállással keresnének párt maguk mellé, akkor vajon engem hányan hívnának randevúra? Hiszen ismerem a saját hibáimat, tökéletlenségeimet…

Mindenki ismeri a saját történeteit, a saját problémáit. De ettől még nem gondoljuk azt, hogy örök magányra vagyunk kárhoztatva és hogy nem tudnánk szeretetet adni egymásik embernek – a leendő párunknak… Igaz?

Azzal, hogy valaki ezek ellenére randevúra hív engem, azt üzeni, hogy a jó és rossz oldalammal együtt kíváncsi rám, és szeretne megismerni. 

Aki valóban egy hús-vér társat, egy egész valóságos embert vágyik maga mellé, az már a keresés időszakában tisztában van ezzel. Amikor egy potenciális, leendő társat talál maga mellé, akkor azt szőröstül-bőrőstül veszi be az életébe. És az egyik ember jó és rossz tulajdonságai, és a másik ember jó és rossz tulajdonságai egy közös történetté olvadnak össze…

Ettől lesz a kapcsolat emberi, esendő, meghitt. Így fogjuk kiegészíteni egymást a jó és rossz oldalainkkal együtt. 

Szívből kívánom Neked ezt a közös történetet…

Amennyiben a könyv felkeltette az érdeklődésedet, szívesen olvasnál többet ebben a témában, vagy ajándékba adnád valakinek, a Duals oldalán keresztül megrendelheted tőlem.

Szeretettel,

Bánitzky Kata

Válaszaidat, hozzászólásaidat várjuk kommentbe és ha szeretnél velünk megismerkedni akkor kérj időpontot személyes konzultációra!


Előző

Következő

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share This