Modern korunk csapdái

Őrületes tempóban fejlődik a világ… Az ember, mint szív, lélek és test együttvéve, mint biológiai lény nehezen tud lépést tartani ezzel. Sőt, mivel a fejlődés spirál-szerűen gyorsul, így mondjuk ki bátran: egyre nehezebben. 

Régebben a fajfenntartás, a létfenntartás egészen más kihívások elé állította az embert. Alapvető ösztöneink megmaradtak, de ezek megéléséhez teljesen más eszközrendszert kell keresnünk. Ez az útkeresés formál minket. Ám vágyaink, viselkedésünk, ösztöneink nem változnak abban a tempóban, mint ahogy a világ körülöttünk. Motivációink, működésünk legmélyebb mozgatórugói a régi elvek szerint járnak. 

A vágyak az agyból indulnak ki. Így van ez ma is, éppúgy, mint ezer évvel ezelőtt. Bizonyos dolgok azért hatnak ránk motiválóan, mert jutalmat jelentenek a számunkra. Ezek nem tárgyi dolgok, ezek pszichés jutalmat jelentenek. Elégedettséget érzünk testi és lelki szinten. Ezek a jutalmak nagyon régre mutatnak vissza. Például a közösséghez tartozás régen a túlélés záloga volt, hiszen egymagában senki nem maradt életben – akkoriban. 

Kicsit utána olvastam a témának, így már pontosan tudom, hogy az emberi agyban a dopamin nevű anyag feladata az, hogy érdeklődés – tehát vágy – ébredjen azon dolgok iránt, melyek a túlélését szolgálják. Vagy mikor valami olyan kerül az érdeklődésünk középpontjába, ami hasznos a túlélés szempontjából. A dopamin viszi át az ingerületet az agyon belül. Amikor szükséges valami a túlélésünkhöz, például menekülni kell, akkor ez az anyag elárasztja az agy tervezésért, cselekvésért és figyelemért felelős területeit, ezzel motiválva a szükséglet kielégítését.

Összefoglalva: ami túlélésünkhöz szükséges az beindítja a dopamintermelést. Ez alapvetően nem változott meg a modern korban sem, így aztán azok a dolgok, amik régen hasznosak voltak a túléléshez ma is beindítják a dopamintermelést. Éppen ez mentettem meg az őseinket – legalább is egy részüket – veszélyesebb helyzetektől. 

Mai életünk nem éppen arra halad, hogy egyre kevesebb dolgot akarunk, sőt éppen, hogy többet. A külvilágból érkező lehetőségek növekedésével az agyunk működése nem változik ilyen gyorsan. Illetve nem áll rendelkezésünkre a szelektálást elősegítő, hasonlóan zsigeri szinten működő eszköz.

A biztonság az egyik legősibb ösztön, hiszen a túlélést szolgálja. Számunkra a fűtött, meleg otthon jelenti a biztonságot. Ezt addig fejlesztettük, hogy a kényelmet néha összekeverjük a biztonsággal, sőt a minél több, minél magasabb kényelmi fokozatot keressük. 

Az újdonságkeresés éppen annyi veszélyt hozott őseink életébe, mint amennyi előre mozdító megoldási lehetőséget kínált. Ha nem hajtotta volna a kíváncsiság az ősembert és ősasszonyt, akkor még ma is ugyanazon fa alatt ücsörögnénk. Az egyre jobb fogyasztói cikkek hajhászása innen ered. Ám a ló egyik oldaláról most átestünk a másikra. Hiszen fogyasztásunk olyan környezeti károkat okoz, melyek több kárt okoznak nekünk, mint amennyi hasznot egy-egy új eszköz nyújt. A leselejtezett hulladékokról és melléktermékekről nem is beszélve…

Szintén elődeink létfenntartásának egyik alapvető feltétele volt a táplálék megszerzése. A testnek a túléléshez ételre, az agynak a működéshez glükózra van szüksége. Ha meglátunk egy finom tortát vagy félig átsült steak-et, akkor akarjuk és kész. Az az erő, amivel ez az ösztön jön belőlünk teljesen érthető és helyénvaló. De az ősember kevesebb Sacher-tortához jutott, mint mi…

Ezek a tények talán eddig is ismertek voltak a számodra, ám a következő pont engem személy szerint meglepett. Korunk embere gyakran – kb. 10 percenként – érzi úgy, hogy ha nem csekkolja az információkat akkor lemarad valamiről… Már az ősember is gyűjtött, legalább is próbált információt gyűjteni például a levadászandó állat útvonaláról, a szomszéd törzsről, az időjárásról… arról, ami a túlélését biztosította. Az infromáció megszerzése szintén alapvető ősi ösztön. Csak ebből is túl sok van már manapság.

Az utolsó példát a társas életből hozom. Az igényünk, hogy ne legyünk egyedül, tartozzunk valahova szintén nagyon régről ered. Régen ez is a túlélést biztosította, manapság túl lehet élni egyedül is. De az alapvető érzés mégiscsak innen ered, hiszen nem jó egyedül lenni...

Fel lehet tenni a kérdést, hogy 2020-ban mennyire vagyunk ősi vágyaink rabszolgái. Ugyanarra vágyunk, mint elődeink? Csak egy megváltozott formában? Hogyan tudjuk ezeket az alapvető ösztönöket jelen világunkban kielégíteni, hogy hasznunkra szolgáljon? 

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzésemet is, ígérem, a következő bejegyzésemmel már visszatérek a tárkseresés világához. 🙂

Szeretettel,

Bánitzky Kata

Neked erről mi a véleményed? Van néhány további tipped vagy jótanácsod? Ha szeretnél velünk megismerkedni akkor kérj időpontot személyes konzultációra!


Előző

Következő

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share This