Mennyire fontos a személyesség a kapcsolatainkban?

Ha egy fontos közlendőd van egy másik ember felé, akkor mit csinálsz szívesebben? Felhívod, vagy sms-t küldesz neki? Vagy úgy gondolod, egy messenger üzenet is megteszi, hiszen úgyis a közösségi oldalakon lóg mindenki egész nap? Vagy ha már az előbb említett fórum a tudomásodra hozta, hogy egy kedves ismerősödnek mondjuk születésnapja van, akkor szánsz rá öt percet az idődből, hogy felhívd?

Olyat is hallottam, hogy egy pár tagjai egymás között is csak sms-ben tartják a kapcsolatot. Vagy ugyanez a helyzet elképzelhető egy kamasszal is. Természetesen van olyan helyzet, mikor ennek valami kifejezett oka van, például egyik fél sem lát a dühtől, és a legszükségesebb, legminimálisabb kommunikációs csak ebben a formában tudják megejteni. Ez nyilván egy szélsőséges helyzet. 

De ha már itt tartunk, akkor nézzük meg a másik oldalt is, amikor pozitív irányba lehet kihasználni a technika adta távolságot. 

Eszedbe jutott már, hogy úgy kezdeményezz a párod felé egy kis közös esti együttlétet, hogy egy pajzán üzenetet küldesz neki? Na, nem is rossz ötlet, ugye? Biztosan feldobja a hangulatot és az estét is!

Ha férfiként úgy érzed, hogy te nem vagy a szavak embere, és inkább ezért választod többször a kommunikáció olyan formáit, amiben nem kell személyesen benne lenned? Ne félj ettől! A másik ermber RÁD kiváncsi, nem egy tökéletes műalkotásra! Bártan légy önmagad!

Ahogy a fent leírt példák is mutatják, sok helyzetben ki lehet emelni valami előnyét a technikai világ nyújtotta sokszínűségnek. 

Ha félretesszük a szélsőséges élethelyzeteket, akkor vajon mennyire tartjuk fontosnak a személyességet a mindennapjainkban? 

Ha egy apró kedvességet, figyelmességet kaptál egy kollegádtól, akkor vajon van 1 perced arra, hogy bekopogj a szobájába, és csak annyit mondjál: „köszönöm”? 

Attól, hogy on-line vagyunk – hiszen nem tudjuk elkerülni a mai világban -, még embernek is kell maradnunk. A párkapcsolat talán az a területe ez életünknek, ahol ezt az elvet a legerősebben kell képviselni. 

A DUALS Társkereső alapelve a személyesség. A közösség építése, az ismerkedés klasszikus formája azok a hagyományos értékek, melyeknek megőrzése a modern világban nem maradivá tesz, hanem éppen ellenkezőleg: megőrzi a legfontosabbat: az embert. 

Válaszodat, hozzászólásaidat várjuk kommentben és ha szeretnél bennünket megismerni, kattints ide és kérj időpontot egy személyes konzulátcióra!


Előző

Következő

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share This