Egyes kapcsolatoknak több idő kell, hogy párkapcsolattá váljanak

Sokat beszélgetek irodámban, a Duals Társkeresőben társkeresőimmel arról, ki mit gondol, tapasztal, érez, hogy vajon miért olyan nehéz ma rátalálni egymásra. Pedig ott a technika, melynek segítségével – gondoljunk csak a sok-sok appra, a csetelési lehetőségekre, tehát magára az internet adta lehetőségekre – a kapcsolatfelvétel szinte játszi könnyedséggel megy.

A lehetőségek tárháza vár ránk, ha egy kicsit magányosabbak vagyunk az átlagosnál, ezeken az oldalakon, fórumokon szinte azonnal akadhat egy beszélgetőtárs, akivel elkezdve egy valamiféle kommunikációt, máris csillapodhat belső magányunk. Látszatra legalábbis. Mert szándékosan fogalmaztam így.

A magány, az egyedüllét, amit a társkeresők többsége megél és szenved tőle, mélyen belül van, a legbensőbb részünkből táplálkozik, így butaság azt hinni, hogy felszínes beszélgetésekben, kapcsolódásban feloldódhat, megoldódhat.

Pedig sokan ebben a hitben élnek. Üres, felszínes kapcsolatokat hoznak létre, s nem is látják, hogy ez az út nem az az út, melyre valóban vágynának.

Éppen emiatt az üres, felszínes attitűd miatt talán nehezebb is eljutni egy valamirevaló párkapcsolatig. Sokan keseregnek, hogy régen hogy is történhetett, hogy bár nem volt ennyi fórum és lehetőség, mégis az emberek utat találtak egymáshoz. A kutya márpedig épp itt van elásva. Hogy a találkozások eleve mélyebbek voltak. Kevesebb, de mélyebb ismeretség köttetett, mint ma, amikor mindenki szinte az egész világ ismerőse, haverja. Így az emberi kapcsolatok is értékesebbek lehettek.

És eszembe jutott még valami. Volt régen még egy fontos dolog, amit két ember, éppen a kevésbé őrült tempó miatt, amit a körülöttünk zakatoló világ manapság viszont nagyon is diktál, szóval a lassabb, emberibb élet pulzálása miatt tudtak időt adni egymásnak.

A másik megismerésére, a kapcsolat elmélyítésére, az érzelmek kialakulására, megélésére időt szántak maguknak és a másiknak is. És ez óriási előny volt. Ma mindenki mindent szinte azonnal akar.

Ezt a gyerekeinken is láthatjuk – s nem véletlenül. A fogyasztói társadalom egyik legnagyobb hátulütője éppen az, hogy elhiteti velünk, hogy megkaphatunk szinte bármit, ráadásul rögtön és azonnal. Pedig a magánéletben, az érzések iskolájában ez a fajta megközelítés nagyon nem tud működni. Vannak bizonyos dolgok, melyeket nem siettethetünk. Pontosabban megpróbálhatjuk, de nem fog menni.

Ha nem sietsz, ha nem határolod időbeni keretek közé az ismerkedést, valójában nagyon sokat tehetsz magadért. Mert látok azért jó példát is, nem is keveset.

Amikor nem lóhalálában szeretnének valamit várni és elvárni a másiktól, hanem elfogadják, hogy bár találkoztak, bár érzik, hogy mély lelki kapcsolódás az, ami a szimpátiát táplálja köztük, most mégsem megfelelő, mégsem alkalmas az időpont, az időszak arra, hogy mindaz a pozitív üzenet, amit egymás felé sugároznak, párkapcsolatban realizálódjon.

Igenis vannak olyan találkozások, melyeknek be kell érnie. Vannak olyan emberek, akik nem tudnak és nem is akarnak azonnal, de rögtön a másik karjaiba omlani, mert úton vannak, mert vannak belsőleg még tisztázatlan folyamataik, s mert esetleg éppen ezért képesek felelősen gondolkodni, s látni, hogy még nem tartanak ott, hogy biztosan igent mondjanak. Mert tudják, hogy ezzel esetleg most, jelen pillanatban inkább rombolnának.

Ezeket az ismeretségeket azonban nem szabad feltétlenül otthagyni. Nem szabad rögtön selejtnek minősíteni és tovább szaladni, remélve, hogy másnál azonnal jön az elköteleződés, mert lehet, hogy csalódni fogsz. Ha találkoztál valakivel, aki szimpatikus, de valami miatt nem meri beleengedni magát, az érzelmeit az ismerkedésbe, ezt az emberi kapcsolatot nem biztos, hogy szükséges csúnya szóval élve kikukázni. Szándékosan írok így, mert sokszor így bánnak egymással az emberek.
“Ha nem felelsz meg az elvárásaimnak, adott esetben annak a vágyamnak, hogy az ismeretségünket mihamarabb párkapcsolatnak titulálhassam, akkor le is út, fel is út.”

Pedig – és főként ma ez nagyon így van, amikor éppen a sok-sok maguk mögött tudott csalódás okán sokkal több félelemmel mennek bele az egyedülállók egy új párkapcsolatba – ez óriási luxus. Persze nem azt mondom, hogy valakire hetekig, hónapokig, vagy akár évekig is kellene kizárólagosan várni. Nem, kizárólagosan semmiképp sem, de várni igen, az megérheti. Ez a várakozás lehet izgalmas is egyébként adott esetben.

Mert ha olykor összetalálkoztok, máris láthatod, Neked, neki, merre is alakul az élete – és ha Nektek tényleg van egymással közös dolgokat, hidd el, hogy az élet gyönyörűen egymásba rendezi a sorokat. De ha esélyt sem adsz, ha eleve leírod magát a lehetőséget, a potenciált, nem leszel elég nyitott arra, hogy meglásd ezeket az átrendeződéseket.

A környezetemben sok olyan párkapcsolat alakul, mely a kezdet-kezdetén döcögősen, kiforratlanul indult, de tartották a kapcsolatot, tudtak egymásról, mindenki tette a dolgát, dolgozott magán, hagyta hogy beérjenek az érzései, s végül mégiscsak utat találtak egymáshoz. Persze ehhez az is kellett, hogy közben nyitottak legyenek másra is, új ingerekre adott esetben, s éppen ezek birtokában később száz százalékosan képesek voltak egymásnak biztosat mondani.

Szépek ezek a történetek, mert mindig arról árulkodnak, hogy az az idea, amit arról szövünk, hogy hogy is kellene, hogy induljon egy igazán jó kapcsolat, sorra megbukik. Ráadásul ezek a szépséges randisztorik azt is jól példázzák, amit ma már kutatók sora hangoztat, hogy minél többen meghallják, hogy egy igazi párkapcsolat nem is annyira a lángoló szenvedélyen, hanem a mély barátságon nyugszik.

Ez lehet az az erős alap, mely, ha egy kis, vagy hosszabb időre el is sodor egymástól benneteket, a visszautat is megalapozza. Az élet ilyen csodaszépen van kitalálva.
Ne klisékben gondolkozz tehát. Merj élni, ismerkedni, hagyj időt magadnak és a folyamatoknak, légy eléggé nyitott és próbáld meg okos, értő szemmel látni a mélyebb tartalmakat.

Minderről és persze Rólad személyesen is beszélgethetünk egy kötetlen konzultáció keretében.

Keresd a Duals Társkeresőt, s kérj időpontot egy találkozásra IDE KATTINTVA:

— Bánitzky Kata —

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share This