Egyedülálló vagy? – Hidd el, mégsem vagy egyedül!

Amikor véget ér egy párkapcsolat, talán a legnehezebb azzal a gondolattal azonosulni, hogy az együtt töltött hosszabb, vagy rövidebb idő után, amikor, ha már nem is volt tökéletes a párkapcsolat, de Veled volt a tudat, hogy van egy társad, akire számíthatsz, ha úgy alakul – tehát mindezek után ez megszűnik.
Mostantól egyedül vagyok, s csak magamra számíthatok – ezzel a ténnyel és a hozzá társuló érzéssel egész biztosan mindenkinek meg kell barátkoznia. Legalábbis egy bizonyos mértékig.

Igen, el kell fogadni, hogy megváltoztak a körülmények, azonban nem szabad túlzásokba esni. Kizárólag rajtunk múlik ugyanis, hogy mindezt lehetőségként, vagy óriási tragédiaként éljük meg. Tekinthetjük a történteket életünk újabb, még több reménnyel, kalanddal, tapasztalattal telített fejezete kezdetének, vagy egy korábbi végének – ilyenkor óhatatlanul is a végre koncentrálva és nem az újrakezdésre.

Általában az utóbbival, az „egyedül maradtam” bájos, önsajnálatra alkalmas gondolatával könnyebb azonosulni, mert egy szakítás után amúgy is meg tud rendülni a pozitív életszemlélet, a hit, az önbizalom, az önértékelés. Ha viszont az önsajnálatot választjuk, túl sok jóra nem számíthatunk.

Nehezebb lesz a lezárás, az elengedés, ami nem pusztán egykori partnerünk fizikai elengedését jelenti, hanem azt is, hogy szépen átgondolva az elmúlt időszakot, lehetőséget adunk magunknak arra, hogy ne képletesen a szemétre dobjuk az együtt töltött időszakot, hanem látva és elismerve benne az értékeket is, melyeket képviselt számunkra a kapcsolat, inkább selyempapírba csomagolva, lelkünk megfelelő kis fiókjába helyezzük.

Az egyedül maradtam gondolata ráadásul, ha igazán őszinték akarunk lenni, s hagyjuk, hogy a hangulatunkra sűrű, sötét fellegként telepedő önsajnálat, szomorúság, kilátástalanság érzete mellett valamilyen aprócska fény is beszűrődjön, rögtön láthatjuk, hogy erősen sántít is.

Mert mi történt valójában? Véget ért egy szerelem, a párkapcsolat, elment a férfi, vagy a nő, akit valaha szerettünk, akivel valaha közös álmokat szövögettünk, terveztünk és építkeztünk – mindennek tehát vége, de csak ennek!

Nem az életünk ért véget, csupán egy része – persze egy fontos része – változott meg, ami viszont nem jelenti egyben azt is, hogy a változás valamiféle végleges rosszat jelent és nem tartogat számtalan új lehetőséget. Csak ebben az állapotban ezt nehéz észrevenni.

A változás az élet természetes velejárója, szükségszerűen elkerülhetetlen, mert változás nélkül nincs fejlődés, növekedés, bármilyen téren bekövetkező gazdagodás sem. Viszont sokan a változást félelmetesnek élik meg, s egy sor újabb félelmet, szorongást telepítenek vele az életükbe. Ilyen az egyedül maradok félelme is. Miközben, ha alaposan kielemezzük ezt, azt is láthatjuk, hogy nem hogy egyedül nem maradunk, de már most sem vagyunk magunkra hagyva. Az önsajnálat bugyraiban hajlamosak vagyunk nem meglátni azokat az embereket és körülményeket, melyek mind-mind támogatnak bennünket abban, hogy túljussunk életünknek ezen a nehéz időszakán.

Nem szabad leértékelni a barátok, a család megtartó erejét, mindazt a gyengéd és odaadó közeledést, amire biztosan számíthatunk tőlük, hiszen szeretnek és becsülnek bennünket és jót akarnak nekünk, miközben mi magunk pillanatnyilag erre talán nem is vagyunk képesek.

Egy szakítás után csak a párkapcsolatod szűnt meg létezni, de nem maradtál egyedül!

A szociális háló, melyet eddig magad köré fontál ott van, megtart, s ha hagyod, hosszú távon nem enged a magány ingoványába süllyedni. Ha pedig korábban, mert a párod volt egyben a legfőbb barátod, bizalmasod is, nem törekedtél arra, nem volt igényed rá, hogy barátokat, jó embereket gyűjts magad köré, meg kell látnod, hogy ez a helyzet talán éppen erre tanít Téged.

Hogy pótold ezt a fajta hiányosságot. Számodra ez lehet önmagában a lehetőség, hogy új embereket vonzz az életedbe, akik jelenlétükkel, törődésükkel meggyőzhetnek arról, hogy valóban nem vagy egyedül, még a legnehezebb helyzetekben sem.

Ehhez persze kell egyfajta nyitottság is, ki kell tudnod lépni a komfortzónádból, kell tudni nyitni a külvilág felé.

Társkereső irodámban, a Duals Társkeresőben is erre buzdítom a klubtagokat. Hogy jöjjenek, ha tudnak programokra, legyenek aktív részesei közösségünknek, s szerezzenek új barátokat, mert az új barátok új energiákkal töltenek fel, a velük folytatott beszélgetések segítenek más kontextusba helyezni az eddigieket, ráadásul új baráti körrel is megajándékozhatnak bennünket.

Csapatunk egy része jelenleg következő programunkra, az adriai vitorlázásra készül. Korábban még soha nem találkoztak, most mégis egy egész hetet fognak együtt tölteni egy hajón, s minden bizonnyal nagyon izgalmas, élménydús utazásnak néznek elébe. Öröm látni, ahogy ismeretlenül is egymás iránti nagy-nagy tisztelettel, humorral és jókedvvel terveznek, szervezkednek e-mailben, hogy mire elérkezik az indulás ideje, a lehető legjobban felkészüljenek a rájuk váró, közösen eltöltött egy hétre. Ők egészen biztosan már most elmondhatják magukról, hogy új barátokat szereztek, s ez bizony nagyszerű dolog. Mert a barátok segítik egymást, figyelnek ránk és ami a legfontosabb, úgy szeretnek bennünket, ahogy vagyunk. Tisztán, őszintén, sallangmentesen, a hibáinkat is elfogadva és szeretve.

Ha vannak barátaid nem vagy egyedül – ezt soha ne feledd! Ha pedig nincsenek jelenleg mély, bizalomra okot adó emberi kapcsolataid, tegyél róla, hogy legyenek. Keress egy közösséget, ahol hasonló problémával küzdő emberekkel ismerkedhetsz – meglátod, minőségi változás következik be hamarosan hangulatodban és közérzetedben.

ISMERD MEG KÖZÖSSÉGÜNKET, LÉGY RÉSZESE TE IS A DUALS KLUBNAK! KERESS BENNÜNKET, S KÉRD A KLUBTAGSÁGGAL KAPCSOLATOS A RÉSZLETEKET! >>>

— Bánitzky Kata —

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share This