Párkapcsolati útvonaltervezés – Nem biztos, hogy erre van szükséged!

Ha tehetem, nem közlekedem autóval a belvárosban. Egyszerűen nem szeretem. Az idegörlő araszolás a reggeli dugóban nagyon nem az én világom, hát még az az élethalál harc, amit – mivel nő vagyok, abból is a rosszabbik fajta, aki nem tudja „kicsikocsiját” egy akármilyen iciripiciri helyre bepasszírozni – egy kellően tágas parkolóhelyért kell vívni. Mindez így együtt rendszerint végképp elgurítja nálam a pöttyös labdát. Meg amúgy is. Szeretem figyelni a környezetem, az embereket, érdekes felfedezéseket teszek jártamban keltemben.
A kocsit a város lüktetésétől biztonságos távolban letéve sokszor inkább tömegközlekedem és sétálok tehát, viszonylag sokat, ez alapvetően megnyugtat és lehetőségem van közben összeszedni a gondolataimat egy-egy megbeszélés előtt.

Van egy kedvenc útvonalam, melyen általában beszélgetéseim helyszínére érkezem a belvárosba. Tényleg kedvenc, olyannyira, hogy csak most tűnt fel, hogy nap, mint nap ugyanabban az utcában, a járda ugyanazon oldalán sétálok a munkába. Persze ez nem véletlen. Amint említettem, nő vagyok, s szeretem az ennek reprezentálásához szükséges kellékeket. Például a szép, magas sarkú cipőket, viselem is őket gyakran, aminek azért van egy hátránya. A kedvenc sétámhoz egy magas sarkú topán nem éppen a legkényelmesebb viselet. Nehéz az egyenetlen felületű térköveken botorkálni benne, ezért ha lehet, öntudatlanul is azon az útvonalon haladok, melyet viszonylag jól ismerek. Tudom, hol van szinte láthatatlan bukkanó a betonban, hol kell figyelni arra, nehogy kitörjem a bokám és egyáltalán, a megszokott útvonalamon nagyjából pontosan tudom, mennyit kell tipegnem ahhoz, hogy célba érjek. Biztonságosnak tűnik, mert ismerem.
Van egy rossz élményem is egyébként a magassarkú cipőkkel. Egyszer, épp a kedvenc darabomat viselve óvatlan voltam és beleléptem az utcán egy repedésbe, aminek az lett a következménye, hogy kitört a cipőm sarka. Iszonyú kellemetlen volt, mert egy fontos találkozóra siettem, melyre végül, majdnem törött sarkú cipővel botorkáltam el. Épp csak az volt a szerencsém, hogy véletlenül utamba került egy cipőbolt és egy sokadik pár begyűjtésével egyben sikerült megmentenem a helyzetet. De a rossz élmény megmaradt, s a mai napig minden egyes alkalommal, amikor felveszem a cipőm, arra gondolok, csak nehogy megint úgy járjak, csak nehogy megint kitörjön a sarka a cipőmnek.

De miért is írok most erről?…

A fentieket egyfajta metaforának szántam. Mert hiszed, vagy sem, de életünk számos területén – így a magánéletben is – egészen hasonlóan működünk. Botorkálunk, csetlünk botlunk és ismerős helyzeteket keresünk, melyek a biztonság érzetével kecsegtetnek. Hasonló megoldásokra jutunk, melyeket korábbi tapasztalataink táplálnak, s azt gondoljuk, ez így oké, minden rendjén, hiszen, ahogy a mondás is tartja, járt utat a járatlanért fel ne add.

Nem is adjuk. A berögzött sémáink alapján működünk, választásainkat és döntéseinket meghatározza hitrendszerünk, melyet azért olyan nehéz letenni és átdolgozni – már ha egyáltalán tisztában vagyunk a létezésükkel – mert bizonyos szinten megint csak biztonságot jelent számunkra.

Gyermekkorban és azután szerzett sebeink, sérüléseink alapján, önvédelemként alakítottuk ki és tartjuk is magunkat hozzá, egészen addig, míg egyszer talán jön az áttörés és végre leszünk annyira tudatosak, hogy átgondoljuk, érvényes-e még egyáltalán. Van-e létjogosultsága? Amikor feltesszük magunknak a kérdést, hogy biztos, hogy jól gondolom én mindezt?… Biztos, hogy ugyanúgy és ugyanolyan módon kell minden helyzetnek, kapcsolatnak, szerelemnek nekifutni?… Biztos, hogy a régi, rossz élmények szűrőjén keresztül kell, hogy szemügyre vegyük a másikat, biztos, hogy mindez alapján kell, hogy ítélkezzünk, konfliktusokba és újabb csalódásokba sodródjunk?… Vagy lehet esetleg másként is?…
Választhatjuk esetleg az ismeretlent, az új megoldásokat, megközelíthetjük merőben más módon a szerelmet és emberi kapcsolatainkat.

Egyik nap, egészen véletlen, talán mert túlzottan elkalandoztak a gondolataim, a járda túloldalán sétáltam. Először nem is értettem, mi olyan furcsa. Valahogy másként sütött még a nap is, az üzletek, melyek mellett elballagtam, egészen új élményt jelentettek számomra. Egyszerűen más energiákkal érkeztem a munkába. Csak mert aznap, helyrajzi értelemben másként közelítettem a dologhoz.

Apró változásnak tűnik, mégis komoly felismerést hozott. Az újdonság, az ismeretlen, bár lehet, hogy nem tűnik biztonságosnak, mégis üdít, felemel és mindaz, ami elindul benned, egy sor új eseményt láncol össze. Aznap valahogy csak jó dolgok történtek velem. Jó embereket ismertem meg, a szokásosnál is érdekesebb beszélgetéseket folytattam, minden olyan simán ment, mint mikor könnyen csusszan a kés a vajban. És pontosan tudom, hogy mindez annak az egy apróságnak köszönhető, hogy átmentem az utca túloldalára.

Igaz lehet tehát a mondás?….

Határozottan állítom, van, amikor a járt utat a saját érdekünkben kell elhagyni. Éppen azért, mert ismerjük minden apró szegletét, belesüppeszt a komfortérzetbe és nem ad új impulzusokat, melyek tovább lökhetnek bennünket, hogy megoldjuk a ránk váró életfeladatainkat. A járt út sajnos gyakran válik zsákutcává. Bezár, megköt és nem hagyja, hogy megismerd azokat a képességeidet, melyek benned szunnyadnak és csak egy apró lökésre lenne szükség, hogy kibontakozhassanak.


Ha szeretnél tehát változást tapasztalni az életed bármely területén, akár a magánéletedben, kérve-kérlek, szánd rá magad és menj át az út túloldalára!
Nézd meg, ott hogy érzed magad! Fedezd fel, mi minden vár Rád – meg fogsz lepődni, az élet mennyi számtalan csodát tartogat még számodra. De ezek a csodák nem a megszokottban, a komfortzónádban, hanem az ismeretlenben várnak. Az ismeretlen nem mindig félelmetes, csak ha így gondolsz rá.

Az ismeretlen nagyszerű, izgalmas és igen, ott is lesznek majd buktatók, melyek egy idő múlva épp olyan természetesek lesznek majd számodra, mint az eddigiek, melyeket végül aztán sikerrel kikerültél és hidd el, ez most sem lesz másként.

És még valami! Ha egyszer ki is tört a cipőd sarka, gondold csak végig. Túlélted? Igen! Voltak tanulságai az esetnek, melyek gazdagítottak és új képességekkel ruháztak fel? Valószínűleg már Te is tudod, hogy igen. Akkor hát kell-e görcsösen félni attól, hogy ez még egyszer megtörténik Veled?…

Talán – sőt egészen bizonyos – hogy nem az úttal volt a gond, amin haladtál, hanem a cipővel. Talán nem a célnak, vagyis gyaloglásnak megfelelőt választottad aznap, talán éppen nem volt a legjobb minőség, vagy egyszerűen túl sokat hordtad, elkopott, elhasználódott és szinte törvényszerű volt, hogy ideje másikba bújnod.

A lényeg, hogy tudd, az új úton, melyet választasz, tulajdonképpen szintén biztonságban vagy. Mert Te mindig ott vagy magadnak! A választásaink és mindaz, ami történik, megtörténik velünk mi magunk vagyunk!
A változáshoz el kell, hogy felejtsd az útvonaltervezőt és a megszokott mellékutakat! Rajta hát és kezdd azzal, hogy átballagsz az utca túloldalára. A többi pedig jönni fog magától! 🙂

HA TETSZETT A CIKK, ISMERJ MEG JOBBAN! JELENTKEZZ INGYENES KONZULTÁCIÓRA A DUALS TÁRSKERESŐBEN!

PS: A cikk, főként a példa miatt úgy tűnhet, csak nőknek szól, de ez nem így van. Igaz, megértem, hogy a tűsarkúak problematikájával nehéz lehet egy férfinak azonosulnia, mégis a mondanivaló, ami mögötte van, kortól, nemtől, identitástól függetlenül mindenki életébe beilleszthető és működik. Aki nem hiszi, járjon utána – persze, ha lehet, ne a megszokott utat választva! 🙂

— Bánitzky Kata —

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Share This