Ne szégyelld, ahol éppen tartasz!

A társkeresés világában gyakran tapasztalom, hogy a – még – egyedülállók mentegetőznek azért, ahol éppen most tartanak. Szinte szégyenkeznek a dolgok jelenlegi állása miatt, hiszen kínosnak tartják, hogy még nem találtak társat, hogy – most éppen – magukra maradtak. 

Szerencsre, az általunk olyan gyakran feketének és fehérnek látott valóságon az Élet színesít egy kicsit… 

A Duals több, mint egy évtizedes történetében, túl több ezer interjún – már elég sok sztorival találkoztam. Minden történet egyedi, minden történet emberséges, minden történet valóságos – és hidd el, hogy messze nem a Tiéd a legrosszabb! Vannak bizonyos visszatérő motívumok, melyeket többen átélnek – hűtlenség, megcsalás, elhidegülés, sikertelen ismerkedés… Azonban az, hogy ezeket a kívülről nézve hasonló történéseket ki hogyan éli meg magában… nos, ez már igazán egyedi!

Mindenkinek a saját története a legkeservesebb! Mindenkinek abból a legnehezebb felállnia, a miben éppen van. De hidd el, nem lehetetlen! A legtöbb egyedül álló az általa megélt kudarcok és csalódások miatt szégyelli magát, mert kellemetlennek tartja, hogy éppen vele hogyan történhetett meg ez! 

A legtöbb egyedülálló nem tudja felvállalni azt, hogy társat keres… de akkor hogyan is tudná teljes nyitottsággal és jó szívvel elfogadni azt, ami éppen történik vele?! Te ki előtt titkolod, hogy egyedül vagy? A munkahelyed nem tudják? Vagy még a baráti körben sem? Esetleg a rokonok előtt? Vagy azt érzed, hogy a társadalom tekint másképp egy egyedülállóra? Kicsi megbélyegezve érzed magad? 

Erről és még megannyi társkeresésről szóló témáról olvashatsz a Társra vágyom, hol találom? című könyvemben.

Amikor szégyelled magad, vagy áldozatként beszélsz önmagadról, mikor hibáztatod magad teljes mértékben megakadályozod a saját fejlődésedet! 

Lehet a másik ember családos, vagy éppen kapcsolatban élő, lehet jobban szituált, lehet előrébb a ranglétrán… de egy nem lehet: több Nálad! Egyik ember sem értékesebb a másiknál, csak egy érzelmileg kiszolgáltatott helyzetben ezt a többség hajlamos elfeledni. De van még egy közös vonásod úgy az emberiséggel általában… ők is hibáznak – nem csak Te! Lehet, hogy itt van a kutya elásva? Hogy nem fér bele a „tökéletes” imidzsedbe az, hogy valahol elrontottad? 

Van egy jó hírem! A tökéletlenség emberivé tesz, míg a tökéletességtől hideg, merev és elérhetetlen leszel. A sebezhetőségünk tesz bennünket vonzóvá. Nem lehet egyszerre tökéletesnek és hitelesnek lenni. Ha nem tudod felvállalni azt, ami éppen vagy, akkor hiteles sem leszel, mert az emberek megérzik, ha nem mondasz igazat….

Hidd el, ha felelősséget vállalsz jelenlegi – társkereső – helyzetedért, ha megmutatod a sebezhetőségedet leginkább szimpátiát váltasz ki másokból. Akiből nem, attól gyorsan menekülj! Az önvád nem segít a fejlődésben, ez csak lehúz – Téged is és a környezetedben élőket is!

Tekints önmagadra szeretettel és emberséggel, így fogsz elindulni a fejlődésed útján!

Amennyiben a könyv felkeltette az érdeklődésedet, szívesen olvasnál többet ebben a témában, vagy ajándékba adnád valakinek, a Duals oldalán keresztül megrendelheted tőlem.

Szeretettel,

Bánitzky Kata

Válaszaidat, hozzászólásaidat várjuk kommentbe és ha szeretnél velünk megismerkedni akkor kérj időpontot személyes konzultációra!


Előző

Következő

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share This