A nők (is) a fejükre estek!

A nők (is) a fejükre estek!

Emlékszel?…

Tavaly ősszel szembesülhettünk azzal, hogy a férfiak a fejükre estek… 

Nos, úgy tűnik, a probléma nem egyedi, 
mert bizony velünk, nőkkel is van gond bőven!

Egy fergetegesen szórakoztató darab ismét a Turay Ida Színház társulatának előadásában!

A NŐK (IS) A FEJÜKRE ESTEK!

Időpont: 2019. május 23. 19 óra

Mit csinál a Nő, ha már nem ennyi, de még nem is annyi!? És hirtelen ráeszmél: vészesen közeledik az utolsó utáni pillanat, amikor talán még…
Eddig a Férfiakon nevettünk önfeledten, most tetszik – nem tetszik, rajtunk Nőkön a sor. Ebben a darabban kicsit a Nők elé gurul az a bizonyos görbe tükör. 

“A férfiak a fejükre estek!” című darab már jól ismert hősei mellett természetesen új szereplők is felbukkannak. Mert Nő – Férfi, örök körforgás. Mert nemcsak a férfiakkal, velünk nőkkel is csak a baj van!

Miért harcol a Férfi? És miért a Nő? Egymásért! Egy életen át.
“És tényleg nem könnyű! A fene egye meg.” És mégis!!!!

Szeretettel várlak az előadáson!

Üdvözlettel,
Kata

A hazugság pszichológiai és kriminológiai aspektusai

A hazugság pszichológiai és kriminológiai aspektusai

Május 21-én tovább boncolgatjuk a hazugság témáját, ezúttal kicsit mélyebben, a kriminológiai aspektusokat is körbejárva – Doszpot Péter és Antal Gábor előadása

A hazugság pszichológiai és kriminológiai aspektusai

Időpont: 2019. május 21. 19 óra

Vajon hazudtunk-e az elmúlt napokban, hetekben? Ah, csak elhallgattuk a részleteket. Vagy pusztán védeni akartuk magunkat, ezért csúsztattunk? Befolyásolni szerettük volna a helyzetet? Vagy egyszerűen csak féltünk?

Végül is mindegy… Mindenki hazudik, nem? A hazudó személy önmagát vagy a másik embert téveszti meg tulajdonképpen? Lehetséges, hogy mindkettőt.

„Őszintén”, van különbség? Ebbe tényleg bele lehet „őrülni”? Egyáltalán: miért is hazudunk néha-néha a párunknak, családtagjainknak, barátainknak, vagy idegeneknek? Ez az egyik legkényesebb terület az emberi működésünket ismerve.

Mindenesetre Antal Gábor krízisintervenciós tanácsadó szakpszichológus és Doszpot Péter volt gyilkossági főnyomozó megpróbál őszintén beszélni róla.

Ismét egy izgalmas előadás, tarts velünk, ne hagyd ki!

Szeretettel,
Kata

Bowling

Bowling

2019. 05. 14.

Bowling

Klubtagjaink egyik legkedveltebb programja a bowlingozás.
Gondolj csak bele! Sport, önfeledt szórakozás, remek közösségi élmény és siker – s mindez egy este keretében!
Ha Te is kedvet kaptál, ne habozz, csatlakozz, s gurítsunk együtt az Új Évben is! 

Várjuk jelentkezésed!

Legutóbbi bowlingprogramunk januárban igazán jól sikerült! Meg kell, hogy állapítsuk: ügyességben férfiak és nők között tulajdonképpen nincs is különbség, mert lányok és fiúk egyaránt taroltak! 🙂

Hazugság, megtévesztés, manipuláció a párkapcsolatban

Hazugság, megtévesztés, manipuláció a párkapcsolatban

Ugye Veled is előfordult már az ismerkedés során, vagy épp párkapcsolatban, hogy hazudtak Neked?… Az is lehet, hogy öntudatlanul, de Te tetted ezt a másikkal…

Gyere és tarts velünk egy izgalmas előadáson, 
mely a hazugság bonyolult dinamikáját boncolgatja!

Hazugság, megtévesztés, manipuláció a párkapcsolatban!

Időpont: 2019 május 9. csütörtök 19-21 óra

Mindannyian gyűlöljük, ha hazudnak nekünk, mégis mindannyiunkkal megesik, hogy hazudunk egymásnak.

Egy apró füllentésből egész élethazugság válhat, hiszen ha valaki hazudik, és nem akarja beismerni, újabb félrevezetésekkel tudja csak tartani magát az eredeti hazugságához. Színlelt élete így olyanná válik, mint a pókháló, minél inkább szabadulni akar belőle, annál jobban belegabalyodik.

Geszvein Erika előadásán megtudhatod, milyen hazugságfajták vannak, és honnan vehetjük észre, ha hazudnak nekünk. 

Szó lesz a párkapcsolatokban megjelenő irreális elvárásokról, az ezek miatt kialakuló megtévesztésekről, arról, hogy miben más a férfi és a női agy, és emiatt másként hazudnak-e egymásnak. 

Megtudhatod, hogy házasságokban vagy párkapcsolatokban hazudnak-e gyakrabban az emberek, és miért.

Megismerheted a profi hazugság receptjét, a legnagyobb manipulátorok titkos trükkjeit, és néhány konkrét módszert arra, hogyan lehet lebuktatni őket.

Az előadáson, megtanulhatod a leghatékonyabb párkapcsolati kommunikáció négylépéses módszerét is, mellyel akkor is őszinte maradhatsz, ha az igazság kimondása fáj. 

Senki sem szereti a hazugságot, mégis mindenki füllent időnként – a kutatások szerint átlagosan naponta kétszer! Feltéve, hogy lehet hinni a kutatásoknak…

Várom jelentkezésed, eredjünk együtt a hazugság pszichológiai hátterének nyomába!

Szeretettel,
Kata

Szezonzáró síelés Olaszországban!

Szezonzáró síelés Olaszországban!

Szezonzáró síelés Olaszországban!

Szezonzáró síelés a napsütötte olasz síparadicsomban, Cortina d’Ampezzoban, izgalmas programokkal, borgasztronómiai estekkel és az egyik neves hazai pincészet legjobb boraival.

SZICÍLIA, Palermo- Etna-Taormina-Cefalu

SZICÍLIA, Palermo- Etna-Taormina-Cefalu

SZICÍLIA, Palermo- Etna-Taormina-Cefalu
A Duals Társkereső és a Rekord Tours Kft. szervezésében

Program:

1.    nap: 
Elutazás Palermoba, tervezett érkezés a délutáni órákban. Landolás után a közeli tengerparti városba, Cefaluba megyünk, ahol a szállásunk lesz 5 napig. Bejelentkezést követően ismerkedés egymással és a helyszínnel. Az első vacsoránkat a szállodában fogyasztjuk el. 

2.    nap: 
Egy hosszú nap előtt állunk, ugyanis elutazunk az Etna-vulkánhoz, hogy megcsodáljuk azt közelről. Az Etna Európa legmagasabb működő vulkánja, 3329 méter magas, és cseppet sem egyszerű a meghódítása. A csúcsot két irányból közelíthetjük meg. Időjárástól függ, hogy meddig tudunk felmenni. Délután folytatjuk utunkat Taorminába, Szicília legromantikusabb városába. Vacsora Cefaluban. 

3.    nap: 
Délelőtt gyalogosan fedezzük fel Cefalut, mely egy bájos tengerparti város, tele képeslapra illő részletekkel. Amellett, hogy itt található Szicília legszebb strandja, a város tele van arab-normann építészeti remekművekkel. Délután egy tipikus szicíliai borkóstolón veszünk részt. Vacsora Cefaluban.

4.    nap: 
Ismét izgalmas és mozgalmas nap elé nézünk, ugyanis Palermóba utazunk. Megérkezéskor az utazók első benyomása a kultúrák kavalkádja lehet, hiszen kevés olyan európai város van, ahol keveredik a dél-európai és észak-afrikai kultúra az építészetben és a helyiek mentalitásában. Pár órát szánunk erre az izgalmas városra, majd tovább utazunk Monreale-ba, ahol megnézzük a katedrálist, mely csodálatos arany mozaikot rejt. 

5.    nap: 
Délelőtt szabadprogram, pihenési lehetőség. Délben búcsúebéd, majd transzfer a repülőtérre és hazautazás. 

Farsangi Retroparty! Téma:70-80-90-es évek!

Farsangi Retroparty! Téma:70-80-90-es évek!

Farsangi retroparty! Téma: a 70-80-90-es évek!

Akárhány éves is vagy, Rád is biztos nagy hatással volt a 70-80-90-es évek divatja, zenei kultúrája. Emlékszel még a korszak emblematikus figuráira?… Zenészekre, színészekre, stílusukban is igazán egyedi művészekre? Itt a farsang, áll a bál… szeretettel meghívunk egy igazán vidám, bohókás, múlt idéző estre!

Farsangi estünkön ezúttal a 70-80-90-es évek hangulatát idézzük meg! Természetesen, ahogy minden BiztosRandi rendezvényen, ezúttal is fogunk játszani, a zenei választék abszolút korhű lesz és a ruházatról sem feledkezünk meg: DRESS CODE lesz érvényben!

DRESS CODE: Kérjük, ruházatod valamilyen módon tükrözze a 70-80-90-es évek divatját!

Adunk egy kis segítséget:
Szeretettel várjuk például a latex, vagy forró nadrágos hölgyeket… és urakat is, hiszen ebben a korszakban mi sem volt természetesebb, mint a cicanadrágos férfiideálok – lássuk hát ismét őket! Persze, ha mindezt túlzásnak érzed, beérjük, egy a 80-as éveket idéző fejpánttal is vagy férfiak esetében egy fura színekben pompázó, avagy pálmafás, műszálas inggel. Esetleg, hogy a 70-es évekről se feledkezzünk meg, jöhetnek a vastag sarkú/talpú cipők, nőktől és férfiaktól is elfogadjuk ezt.

Ezek persze a mi ötleteink, de fantáziád Te is szabadjára eresztheted. Sőt! Ha igazán bevállalós vagy, akár a korszak egy sztárjának is beöltözhetsz. Kíváncsiak lennénk például Madonnára, az Abba lányokra/fiúkra, Cherre, de örömmel találkoznánk Prince-szel, George Michaellel – Vele tuti sikered lenne!!! – hogy Michael Jacksont már ne is említsük…

Estünk fénypontja a játékok mellett a táncverseny lesz! Most igazán próbára teheted ügyességed, a 70-80-90-es évek tipikus zenéinek még tipikusabb táncmozdulatait kell tudnod majd felidézni! De többet egyelőre nem árulhatunk el…

Belépő tartalmazza,
– 1 pohár juice vagy 1 pohár bor
– korlátlan alkoholmentes italfogyasztás (házi szörp, szénsavmentes víz)
– a programhoz illő, nem szokványos helyszín biztosítását (Itt hívjuk fel figyelmed, rendezvényünk házibuli jellegű est lesz, nem a megszokott belvárosi, túlzsúfolt szórakozóhelyek hangulatára számíthatsz.)

A helyszínen, térítés ellenében lehetőség lesz további ital –és ételfogyasztásra:

prosecco/pezsgő
különböző röviditalok
juice-ok

farsangi fánk
pogácsa
falafelek

Korcsolyázás és romantika

Korcsolyázás és romantika

Vannak a télnek időjárástól független, elengedhetetlen \”kellékei\”. Ilyen többek közt a korcsolyázás, mely ha esik a hó, ha nem, mindenképp nagy élmény és kellemes esti program lehet. Főként, ha olyan remek társaságban hódolhatsz e sportnak, mint a Duals igényes társkeresői!

Ha tudsz korcsolyázni azért, ha nem, akkor annál inkább Neked ajánljuk e programot,
hiszen gondolj csak bele: kell-e ennél jobb társaság ahhoz, hogy elsajátítsd a jégen siklás fortélyait?

A legutóbbi korizás alkalmával csodás volt az időnk. A várost vastag hótakaró fedte, s az esti fényekben így különösen nagy élmény volt a városligetben siklani a jégen. Természetesen a forralt bor sem maradhatott el. Kicsit vacogtunk, boroztunk, jót mulattunk!

Találd meg az Igazit! – Önismereti workshop

Találd meg az Igazit! – Önismereti workshop

Találd meg az Igazit! – Önismereti workshop, hogy boldog kapcsolatban élhess!

Ugyanazokat a köröket futod, ha társkeresésről van szó?
– Szinte sohasem azt vonzod be, aki valóban a megfelelő lenne?
– Azt gondolod, hogy baj van Veled, ha így elkerül a szerelem?
– A kudarcoktól már úgy érzed, nem vagy elég jó?
– Már azt sem tudod, hogy milyen az Igaz szerelem?
– Úgy érzed mindenki megtalálta a párját, csak Te maradtál egyedül az egész világon?

A párválasztásnál és a szerelemben a tomboló hormonjainkon kívül a tudattalan vezet bennünket. A tudattalan teremti meg a párválasztási mintákat. Ezért nem értjük, hogy sokszor miért vagyunk ott ismét, ahol a part szakad…. Miért kerülünk ugyanabba helyzetbe, újra és újra….
Ezen a workshopon azon leszünk, hogy megértsd, mi és miért történik a szerelmi életedben, mi a párkapcsolati mintád és megnézzük azt is, hogy miért vágyunk oly nagyon a szerelemre és az Igazira!

Igazán meghitt, barátságos és szeretetteljes napra hívunk!
Kerülj közelebb a szerelemhez!

Ha jelentkezel:

– Felismered az eddigi szerelmi mintáidat. Hogy ne ismételd őket tovább és túllépj rajtuk.
– Kapcsolódsz a vágyaidhoz.Megtanulod felismerni és megfogalmazni azt, amire oly nagyon vágysz.

– Megtanulod, hogy hogyan kell szerelmet teremteni a vágyaidból! És nem elvárásokból.
– Búcsút mondasz a check-listednek, az igazi kapcsolatgyilkosnak!

– Megtanulod szeretni önmagad és mindenki mást. Ez a legnagyobb ajándék.
Szerelmi mágnessé válsz! A vágyadban élsz és igazi szerelmi mágnessé válsz

Ez a nap arról szól, hogy Te is az Igazivá válj, valaki más számára, legfőképp önmagad számára! 

Bővebb információért küldd el adataid, hamarosan válaszolunk!

Elengedlek, boldog leszek és szabad!

Elengedlek, boldog leszek és szabad!

Elengedlek, boldog leszek és szabad!
Egész napos workshop a tudatos elválás jegyében

Amikor megtaláljuk életünk szerelmét és fogadjuk, hogy kitartunk jóban-rosszban egymás mellett, eszünkbe sem jut, hogy a legédesebb történet, amit valaha átéltünk, mégsem boldog véggel és beteljesedéssel kecsegtet majd. Legvadabb fantáziánkban sem gondolnánk, hogy a mi történetünk nélkülözni fogja a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” típusú romantikus befejezést.

Pedig a házasságok, a párkapcsolatok jelentős része szakítással végződik, a válás, mint olyan, ma már kultúránk „természetes” részét képezi.  Természetes, de nem a helyén kezelt részét, hiszen mondjuk ki: ma a válás, a szakítás a társadalmi közfelfogásban KUDARC!    ..

…Miközben lehetne

– életünk, egy fontos, pozitív értelemben vett, sorsfordító tapasztalata

Vagy

– egy nagyszerű lehetőség arra, hogy újfajta minőségként kezeljük volt párunkkal való kapcsolatunkat.

Ismerd meg a békés és szeretetteljes elválás módszerét, jelentkezz ITT, várunk szeretettel!

Társkereső tagság nélkül elérhető program!

Azt gondolhatnánk, hogy többségében nők nyitottabbak és fogékonyabbak az önismereti fejlődésre, a lélek dolgainak megfejtésére.  Elengedés workshopunk erre a feltételezésre a tökéletes ellenpélda! Az eddigi tréningekre szép számmal érkeztek férfiak is, sőt, volt olyan alkalom, amikor ők voltak többen! Merthogy a férfiak is szenvednek az elválástól, a hiánytól, a kudarctól, csak másként élik meg mindezt. Éppen ezért hangsúlyozzuk, nem női programról van szó, férfiaknak is hasznos, erőt adó, utat mutató és reményt keltő lehet, ha velünk töltenek egy napot az elengedés workshop keretében!