Által-ér kerékpártúra

Által-ér kerékpártúra!

Idén nagyon belejöttünk a kerékpározásba, így folytatjuk ezt a programot! Túl egy szentendrei kiruccanáson és egy a Velencei-tó körüli tekerésen, ezúttal az Által-ér festői szépségű völgyét vesszük célba.

Nem is akármilyen okból kifolyólag, hiszen ezt a kerékpárutat választották idén az ország legjobbjává. Mi is meg kell, hogy nézzük tehát!

Időpont:
2020.09.20.

A program részleteit kérd irodánktól!

 Csatlakozz Te is a Duals társkeresőihez és legsportosabb szeptemberi programunkhoz!

Szeretettel várlak,

Bánitzky Kata

 

Először jártunk az Által-éren, s nem utoljára! Valóban gyönyörű, s igazán méltó a címre, melyet elnyert. Jó minőségű kerékpárút, s közben temérdek látnivaló. Jól példázza ezt, hogy bár kora délutánra terveztük a visszaérkezést Tatabányára, végül estig időztünk. S még így is mennyi minden kimaradt… Szóval részünkről  lesz következő alkalom is, ez egészen biztos. 🙂

Igaz, végül alaposan bőrig áztunk, de ebből a napból is kihoztuk a maximumot! Tanulság: Nem is olyan könnyű egy keskeny, ámde annál forgalmasabb biciklisávon egyben tartani egy több, mint húsz fős társaságot. 🙂 Türelemmel, egymást megvárva, bevárva, mégis nagyjából egyszerre érkeztünk Szentendrére, utunk végállomására. Ezután még volt időnk egy jó kis street food-ot elfogyasztani, majd megérkezett az égi áldás. S mivel nem is nagyon akaródzott neki abbahagyni, vagány módon úgy döntöttünk, mi szakadó esőben is haza fogunk jutni. Így is lett, s bár nem maradt egy ép, száraz felület egyikünkön sem, de talán épp ezért lesz olyan emlékezetes ez a kis kiruccanás. Köszönöm mindenkinek a részvételt! 🙂

Várunk szeretettel - Jelentkezz és foglald le a helyedet!

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share This