Évzáró, karácsonyi vacsora és SWING!

Tavaly sajnos a járványhelyzet nem tette lehetővé, hogy megszervezzük szokásos, évzáró rendezvényünket. Ez komoly hiányérzetet okozott mindannyiunknak, ezért nem is kérdés, hogy idén megragadjuk a lehetőséget, s még utoljára összejövünk, hogy a közelgő Ünnepekre hangolódva beszélgessünk, ismerkedjünk. Gyere és tarts velünk!

Időpont: 2021. december 18.

Idén egy igazán fenséges, karácsonyi vacsorára invitálunk, mely nem csupán az ételektől, hanem a játékos ismerkedéstől, a rendezvényeinkre egyébként is jellemző, kiváló hangulattól és persze a nagyszerű, szingli társaságtól lesz egészen különleges.

Vacsoránkról privát séfünk gondoskodik, de készülünk a finom fogásokon túl kedves, vicces, érdekes kvízzel, melynek mi más is lehetne a tárgya, mint a Karácsony és úgy alapvetően az év vége. Az est folyamán lesznek játékos feladatok, melyek segítenek abban, hogy jobban megismerd a társaságot és persze kellemes zenei aláfestéssel is készülünk.

És ha már a zenénél tartunk, mi sem illik jobban az ünnepi hangulathoz, mint A SWING!!! Ezért estünk fénypontja is ehhez a zenei stílushoz kapcsolódik. A vicces kvíz és ismerkedős játékok, valamint az isteni vacsora után jöhet a ráadás, egy igazán csapatépítő momentum…

Ha szeretnél még többet tudni a programról és velünk tartanál, jelentkezz, s küldjük a részleteket!

Rendezvényünkön jótékonysági gyűjtést is szervezünk. Ajándékainkat ez évben is a Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthona Kméty György utcai intézete csöpp lakói számára fogjuk eljuttatni.

A maszk viselése a rendezvény alatt kötelező!

Üdvözlettel,
Bánitzky Kata

Várunk szeretettel - Jelentkezz és foglald le a helyedet!

Előző

Következő

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share This