​  Nincs velem gond, csak a tökéletes partnert keresem!

​ Nincs velem gond, csak a tökéletes partnert keresem!

– Köszönöm Kata, nagyon izgatott vagyok, várom a regisztrációt, hamarosan időt is tudok majd szakítani a társkeresésre – így köszönt el a jóképű harmincas férfi a több, mint egy órásra sikeredett, egyébként számomra is roppant érdekes első konzultáció után.

Vissza fog jönni, ez egészen biztos. Nem csak, mert megígérte, hanem mert mostanra, harmincas évei közepén járva, túl megannyi, mindig a felcsillanó reménnyel kecsegtető randevú után másra vágyik. Valami egészen különlegesre. Nem, nem csak partnerét tekintve, hanem a szolgáltatást illetően is. Elege van a levelezésből, a csetelésből, őszintén, vajmi kevés ideje is van erre, s megunta azt is, hogy azok az általa minőséginek nevezett nők, akikkel szívesen ismerkedne, az interneten szinte elérhetetlenek. Nem tudja megszólítani őket, mert igen: az igazán előnyös külsővel megáldott, csini fotóval szereplő nők levélügyileg el vannak kényeztetve. Mindenki őket akarja becserkészni, ezért szó szerint dömping szerűen kapják a leveleket, aminek az a következménye, hogy egy idő után már rá sem néznek arra, momentán kitől, mi érkezett.

Belefáradnak, mert bele is lehet, ezt a tempót épeszű ember nem bírja, nem is bírhatja az ismerkedésben. Itt adódnak aztán az első gondok, ami miatt tényleg elmennek egymás mellett az emberek.

TÁRSRA VÁGYOM, HOL TALÁLOM? – EGY KÖNYV NEKED A TÁRSKERESÉS KULISSZATITKAIRÓL!

Aztán jön a másik gond, ami szintén a fentiekhez kapcsolódik. A választás, a „választék” irdatlan lehetősége. Vagy legalábbis annak látszata. Hogy mindig feltűnik valaki újdonságképpen a palettán és ha elragadott az ismerkedés mókuskereke, szinte lehetetlen megállni, hogy odavonzza a tekintetet, az érdeklődést.

A férfi is erről beszélt. Arról, hogy bár szeretne igazán elköteleződni és Ő is, ahogy a legtöbben csak azt az Egyet, az Egyetlent keresi, mégis mit tegyen a fejében folyton felbukkanó kisördöggel, mely azt susogja, hogy még ne állj meg, ez még csak a kezdet, igenis találhatsz még Nála is jobbat, szebbet. Ezért is jött el hozzám, hogy ezt a csapdát a jövőben kikerülje. Hogy kikerülje a tömeget, az internetes ismerkedésre oly nagyon jellemző felszínességet, mely akarva-akaratlan hatással van mindenkire. Hogy ha elgyengül, legyen, aki felhívja a figyelmét arra, hogy igenis van megállás, ne a tökéletest keresd!

Óriási baj van körülöttünk emberi kapcsolatainkban, ez nem is kérdéses. A társkeresésben kifejezetten fogyasztjuk egymást, miközben mi magunk is éppen így járunk: fogyaszthatóvá válunk.

Ismerkedünk, lelkesedünk, óriási hévvel és szenvedéllyel belevetjük magunkat a kapcsolatba, a másikba – majd kihunynak a tüzek, alább hagy a hév és hajlamosak vagyunk tovább lépni. Mindez pedig egyenes út a kiégéshez. Nem természetes állapot, hogy magabiztos, sikeres és egyébként egytől-egyig nagyon is értékes emberek ilyen elveszettek legyenek a magánéletükben. De most itt tartunk és ennek a folyamatnak még koránt sincs vége.

Valamit nagyon elfelejtettünk, ami pedig igazán lényeges. A tökéletes társat vágyjuk, ergo készen szeretnénk kapni az amúgy is kész életünkbe partnerünket, miközben a kapcsolódás, a szerelem misztériuma arról is szól, hogy egymáshoz, majd együtt fejlődjünk.

Észre sem vesszük és éppen erről a csodáról mondunk le. Az együtt, a két különbözőből egy egészen újjá alakulás csodájáról. Mert két ember találkozása és kapcsolódása mindig különleges és megismételhetetlen. Mint az ujjlenyomat, egyedi, csak éppen két emberre szabva. Nincs két olyan energia, szenvedély, érzelmek, mint amit ketten, egymásért érezhetünk, táplálhatunk, fejleszthetünk. Amíg azonban a tökéletes párra vágyunk, észre sem vesszük, hogy talán már ott van az orrunk előtt. Egyszerűen nincs hozzá szemünk, hogy érzékeljük. Ez pedig baj. A fogyasztás, a külsőségek és a felszínesség rabjaivá váltunk, miközben egyre inkább elmagányosodunk.

Amikor eluralkodik rajtad a perfekcionizmus a magánéletedben, s a lehető legjobb partnert szeretnéd, mert az jár Neked, mindig tedd fel magadnak a kérdést:

Te vajon az vagy?…. Tökéletes?… Hogy is kívánhatnál magadnak olyasmit, aminek Te magad sem felelsz meg?…


DUALS TÁRSKERESŐ – SZÍVVEL, LÉLEKKEL TÁRSKERESÉS! JELENTKEZZ! >>>

— Bánitzky Kata —

A nyári szerelmek ideje lassan lejár – De mi lesz utána?…

A nyári szerelmek ideje lassan lejár – De mi lesz utána?…

Jártamban-keltemben mindenkitől azt hallom, hogy az idei nyár hihetetlen intenzitással s gyorsan telt el. Talán kissé érezhető is most itt az utolsó hetekben az a fajta izgalom, hogy na most, még utoljára hozzuk ki a legtöbbet az évszakból, lazítsunk, tudjunk még kicsit felhőtlenül könnyedek lenni, még mielőtt beköszönt az ősz a maga kereteivel, a mindennapok életünkbe lassan visszakúszó monotonitásával, bágyadtságával és szürkeségével.

A nyári szerelmek sorsa is eldőlni látszik lassan. A napfény antidepresszáns hatása a forróság enyhülésével párhuzamosan csökken. Ami ilyentájt, a nagy melegben, a szabadságolások idején annyira természetesnek, könnyednek és felszabadultnak látszik, lassan megmutatja igazi arcát, megmutatkozik, van-e, ami összetarthatja a mindennapok gondjai nélkül kialakult kapcsolatot. A nyaralás az egyik legkönnyedebb élethelyzet, mentes a problémáktól, a rutintól, a megszokástól, s az ebben az időszakban kialakult kapcsolatokról is nagyjából ugyanez elmondható.

De megtarthatók-e az érzelmek, amikor minden szépen lassan visszatér a megszokott medrébe?… Át lehet-e vinni – Nagy László szavait idézve – a nyáron ajándékba kapott szerelmet a túlsó partra?

Talán igen, talán nem… Ez is, mint minden más, csakis rajtunk és partnerünk hozzáállásán múlik. Talán kell is ez a próbatétel, hiszen az a kapcsolódás, mely a nyári hevületben született, de nem éri meg az újabb évszak beköszöntét, valószínűleg nem is azért érkezett az életünkbe, hogy maradandó lehessen. A kapcsolat legalábbis nem, az élmény azonban mindenképpen az lehet, melyből töltekezve, új hittel felvértezve, hogy igen is képesek vagyunk szeretni és szeretve lenni, ismét nekivághatunk az Igazink megkeresésének.

A nyári szerelmek sokszor éppen ezért oly becsesek. Mert különleges megéléseket rejtenek, mert a körülmények kötetlensége miatt a szabadság oly mértékben áramolhat két ember között, ami máskor bizony ritkán lehetséges.

Egy nyári szerelem lehet, hogy nem életre szóló párkapcsolat lesz, de életre szóló tapasztalat annál inkább. Törekedni kell rá, hogy megőrizzük a kincset, amit rejt. Még akkor is, ha nem sikerül átültetni a mindennapokba, ha közben kiderül, olyan különböző utakon jársz Te és Ő, hogy az jelen pillanatban összeegyeztethetetlen – az elválás minden fájdalmával együtt igenis szépnek és értéknek kell tekinteni, s akkor valóban hozzátehet a jövőhöz a későbbiekben.

Egy nyári szerelem olyan módon ismertethet meg magunkkal, ahogy talán másként nem is lenne lehetséges. Megmutathatja, mennyire szabadon és szorongás mentesen vagyunk képesek létezni, s amikor ismét vár a munka, a kötöttségek és kényszerek, visszanyúlhatunk az élményért, emlékeztethet bennünket arra az énünkre is, mely szintén a miénk, csak éppen rendre elfojtjuk, mert úgy hisszük, ezt kell tennünk.

A nyári szerelmeket megőrizni talán nehezebb, mint egy hétköznapibb módon alakult kapcsolatot, de nem lehetetlen. Mindenképpen fontos, hogy végig gondoljuk, mit, miért tettünk, mi vonzott akkor és abban a helyzetben, s hogy mindezt valóban szeretnénk-e, ha napi szinten részévé tehetnénk az életünknek. Ezeknek a kérdéseknek a tisztázása szükségszerű, hiszen ezen áll, vagy bukik, hogyan tudunk a későbbiekben alkalmazkodni, együttműködni, megfelelő mértékben és egymással egyensúlyban és harmóniában, természetes módon közeledni, távolodni, lüktetni.

Ha közeledik a nyár, a nyaralás vége, az már önmagában is szorongásra adhat okot, ha pedig ezzel egy időben egy épphogy csak életre kelt párkapcsolat elején járunk, különösen nehéz lehet a szituáció. Érdemes előbb magunkkal elvonulni, a saját sorainkat és érzéseinket tisztázni, kicsit áttérni az illúzióból a realitás kötöttebb talajára, majd, ha megvannak a kérdéseinkre a válaszaink, mindezt partnerünkkel is megosztani. Feltétlenül érdekes beszélgetésre lehet számítani, miközben nem szabad elfejteni, egyik félnek sem könnyebb, vagy nehezebb a helyzet. Fontos, hogy bármire jutunk egymással, mindenképpen a szép élményeket kell erősíteni és semmiképp sem kudarcként megélni az eseményeket.

És miközben a nyári szerelmek az első próbatétel elé kerülnek, ne felejtsük el, hogy az ősz a rutinnal és a keretekkel együtt a biztonságot és a nyugalmat is meghozza, s ilyenkor egymásra találni más minőségű, de legalább ilyen nagy élmény lesz!

ISMERD MEG A DUALS TÁRSKERESŐT – ŐSSZEL IS VÁRUNK TÉGED!

— Bánitzky Kata —

Nem a körülményektől függ, hogy érzed magad!

Nem a körülményektől függ, hogy érzed magad!

Adott egy férfi. Ötvenes, sikeres, kiváló körülményekkel. De tényleg. Mindaz, amit mesél az életéről, a munkájáról, a sikereiről, egyszerűen pazar – talán ez a leghelytállóbb kifejezés. Igaz, rengeteget dolgozik, de azon szerencsések közé tartozik, aki a sok munka gyümölcseként átlagon felüli életszínvonalat engedhet meg magának. Bár megtehetné, hogy lazít a tempón, szándékosan nem ezt az utat választja, mert ismerve magát, célok, nap, mint nap kitűzött új kihívások nélkül elsorvadna aktivitása, lendülete, egyszerűen nem érezné, hogy él.

De talán így sem érzi. Racionálisan igen, de valójában nem élvezi mindazt, ami körülveszi. Igényes, stílusos megjelenését furcsa bánat lengi körül. Szomorkás tekintettel osztja meg az elmúlt évek magánéleti kudarcait, s bevallja, most talán egy kicsit el is fáradt. Vágyik egy társra, s míg nem találja meg, úgy érzi, csak fél életet élhet. Mindaz a bőség, mely körülveszi, nem jelent számára semmit.

Rég találkoztam már ilyen magányos és elhagyatott emberrel. Őszintén megrendített az az igazán nagy kontraszt, mely a társtalanság hiányából és a mindemellett igenis irigylésre méltó életvitel mégis boldogtalanságra kárhoztató ellentétéből adódik.

Nehezen hiszem, hogy ha megoldódik a magánélete, egyszeriben felhőtlenül boldog ember kerekedik belőle. Nehezen hiszem, mert ez feltehetőleg nem is fog megtörténni. A boldogtalansága ugyanis nem abból a tényből táplálkozik, hogy éppen nincs párkapcsolata.

Rengeteg olyan egyedülállóval találkozom a Duals Társkeresőben, aki csillogó tekintettel mesél az útról, melyet magánéletében eddig bejárt, s hidd el, ezek az utak gyakran mérhetetlenül kacifántosak, olykor tragédiák a mérföldkövei, vagy éppen nagy-nagy csalódások a buktatói.

De ezek az emberek – nők és férfiak egyaránt – mégis ott ülnek velem szemben a párkapcsolati konzultáción, s miközben kortyolgatják kávéjukat, vagy élvezettel szürcsölik a már látványra is ellenállhatatlan frissítő limonádét mesélnek, s csak mesélnek érezhető elfogadással a történteket illetően, alázattal az élet dolgaival szemben és a jövőbe vetett rendületlen hittel.

Ők annyival járnak előrébb, hogy tudatosan foglalkoznak magukkal. Nem a körülményeket hibáztatják, s még csak nem is menekülnek önsajnálatba. Megpróbálják megérteni mindazt, ami történt velük, feldolgozni az olykor feldolgozhatatlant, miközben felkészítik magukat arra, hogy épp eléggé nyitottak legyenek a rájuk váró újdonságok, változások befogadására.

A férfi, akit említettem, ezt az utat valahogy nem találja. Bár keresi az okokat, a rációba süppedve, analitikusan elemez, s nem érti, hogy a-t meg b-t összeadva miért nem a helyes eredményt kapja.

A lélek dolgaiban nincsenek száraz tények. A lélek dolgait érezni kell tudni, s talán félelmetes mélységekbe kell ásni. De megéri minden áldozat, megéri minden fájdalmas belső munka, mert aki végighalad ezen az úton, a legnagyobb jutalmat kapja.

Képes lesz a korábbi csalódások, kudarcok, traumák után mégis érezni és látni az élet ragyogását. Mert az élet égboltja ragyogó – de csak akkor, ha ezt így akarjuk látni. Ha sikerül szemléletet váltani, ha nem a velünk történt, rossznak titulált eseményeken keresztül éljük a mindennapokat, láthatjuk azt a számtalan csodát, mely körbe vesz bennünket.

Tudhatjuk, hogy ami elmúlt, az már nem bánthat, csak ha így akarjuk. Csak ha nem a jövő, hanem a mégis a múlt mellett döntünk. Ezek a döntések a legtöbbször persze nem tudatosak, de ettől még rettenetesen pusztítóak.

Hogy értsd, a férfi a egyelőre a múlt mellett döntött. Ha nem ezt tette volna, elégedetten élhetné a jelent még akkor is, ha momentán nincs párkapcsolata. Ha a jelent választotta volna, nem szomorú tekintettel keresné a társát, hanem izgalommal vegyes kíváncsisággal. A „Vajon mit hoz még a rejtelmes jövő?” bizakodó gondolatával.

Egyrészről nehéz helyzetben van, mert nem tudja, hogy miben van. Nem tudja, hogy mindaz a bánat, melyet belül egészen biztosan érez, a kisugárzását, a megjelenését is átjárja. Most még valószínűleg azt gondolja, egyelőre mindent megtett azért, hogy megváltozzon életének ez a fontos része. Hiszen regisztrált társkereső irodámba, a Duals-ba, s hamarosan jöhetnek a randevúk – szolgáltatásunk ugyanis erről szól, hogy megszervezzük a találkozásokat – de ez nem ilyen egyszerű. Randevúk lesznek, egészen biztosan, de – éppen úgy, ahogy én – partnerei is érezni fogják szomorkásságát, s ez nem túl csábító kezdete egy párkapcsolatnak.

Másrészt ugyanakkor roppant szerencsés is, mert valami, ki tudja mi, de egészen biztosan nem a véletlen, nem az ingyenes társkereső oldalakra, nem az online társkeresés színterére hajtotta, ahol valószínűleg újabb sok-sok csalódás várná, mert nem lehet szűrni, s mert nincs, aki megmondja, hogyan érdemes jól belefogni az ismerkedésbe.

Szerencsés, mert önkéntelenül is olyan szolgáltatást választott, ahol lesz, aki fogja a kezét. Lesz, aki felhívja a figyelmét a belső munka fontosságára. Személyes törődést és figyelmet kap, s ebbe az is beletartozik, hogy átbeszéljük, melyek azok a hiedelmek és gátak, melyek akadályozzák abban, hogy igazán, valódi önmagát adhassa. Dolgozni fogunk azon, hogy eltűnjön a mélabú, s helyét friss energia és kisugárzás váltsa. A lehető legjobb kezekben lesz, mert támogatást kap akkor és ott, ahol kell és mindenképpen őszinte gondolatokat.

Mert igen, lesz, aki elmondja, hogy nem a körülmények tesznek kiegyensúlyozottá, az csakis a belsőből fakad!

Ha tetszett a cikk, s szeretnél Te is belekóstolni a személyes társkeresésbe, jelentkezz ITT ingyenes konzultációmra! Szeretettel várlak!

— Bánitzky Kata —

Egyedülálló vagy? – Hidd el, mégsem vagy egyedül!

Egyedülálló vagy? – Hidd el, mégsem vagy egyedül!

Amikor véget ér egy párkapcsolat, talán a legnehezebb azzal a gondolattal azonosulni, hogy az együtt töltött hosszabb, vagy rövidebb idő után, amikor, ha már nem is volt tökéletes a párkapcsolat, de Veled volt a tudat, hogy van egy társad, akire számíthatsz, ha úgy alakul – tehát mindezek után ez megszűnik.
Mostantól egyedül vagyok, s csak magamra számíthatok – ezzel a ténnyel és a hozzá társuló érzéssel egész biztosan mindenkinek meg kell barátkoznia. Legalábbis egy bizonyos mértékig.

Igen, el kell fogadni, hogy megváltoztak a körülmények, azonban nem szabad túlzásokba esni. Kizárólag rajtunk múlik ugyanis, hogy mindezt lehetőségként, vagy óriási tragédiaként éljük meg. Tekinthetjük a történteket életünk újabb, még több reménnyel, kalanddal, tapasztalattal telített fejezete kezdetének, vagy egy korábbi végének – ilyenkor óhatatlanul is a végre koncentrálva és nem az újrakezdésre.

Általában az utóbbival, az „egyedül maradtam” bájos, önsajnálatra alkalmas gondolatával könnyebb azonosulni, mert egy szakítás után amúgy is meg tud rendülni a pozitív életszemlélet, a hit, az önbizalom, az önértékelés. Ha viszont az önsajnálatot választjuk, túl sok jóra nem számíthatunk.

Nehezebb lesz a lezárás, az elengedés, ami nem pusztán egykori partnerünk fizikai elengedését jelenti, hanem azt is, hogy szépen átgondolva az elmúlt időszakot, lehetőséget adunk magunknak arra, hogy ne képletesen a szemétre dobjuk az együtt töltött időszakot, hanem látva és elismerve benne az értékeket is, melyeket képviselt számunkra a kapcsolat, inkább selyempapírba csomagolva, lelkünk megfelelő kis fiókjába helyezzük.

Az egyedül maradtam gondolata ráadásul, ha igazán őszinték akarunk lenni, s hagyjuk, hogy a hangulatunkra sűrű, sötét fellegként telepedő önsajnálat, szomorúság, kilátástalanság érzete mellett valamilyen aprócska fény is beszűrődjön, rögtön láthatjuk, hogy erősen sántít is.

Mert mi történt valójában? Véget ért egy szerelem, a párkapcsolat, elment a férfi, vagy a nő, akit valaha szerettünk, akivel valaha közös álmokat szövögettünk, terveztünk és építkeztünk – mindennek tehát vége, de csak ennek!

Nem az életünk ért véget, csupán egy része – persze egy fontos része – változott meg, ami viszont nem jelenti egyben azt is, hogy a változás valamiféle végleges rosszat jelent és nem tartogat számtalan új lehetőséget. Csak ebben az állapotban ezt nehéz észrevenni.

A változás az élet természetes velejárója, szükségszerűen elkerülhetetlen, mert változás nélkül nincs fejlődés, növekedés, bármilyen téren bekövetkező gazdagodás sem. Viszont sokan a változást félelmetesnek élik meg, s egy sor újabb félelmet, szorongást telepítenek vele az életükbe. Ilyen az egyedül maradok félelme is. Miközben, ha alaposan kielemezzük ezt, azt is láthatjuk, hogy nem hogy egyedül nem maradunk, de már most sem vagyunk magunkra hagyva. Az önsajnálat bugyraiban hajlamosak vagyunk nem meglátni azokat az embereket és körülményeket, melyek mind-mind támogatnak bennünket abban, hogy túljussunk életünknek ezen a nehéz időszakán.

Nem szabad leértékelni a barátok, a család megtartó erejét, mindazt a gyengéd és odaadó közeledést, amire biztosan számíthatunk tőlük, hiszen szeretnek és becsülnek bennünket és jót akarnak nekünk, miközben mi magunk pillanatnyilag erre talán nem is vagyunk képesek.

Egy szakítás után csak a párkapcsolatod szűnt meg létezni, de nem maradtál egyedül!

A szociális háló, melyet eddig magad köré fontál ott van, megtart, s ha hagyod, hosszú távon nem enged a magány ingoványába süllyedni. Ha pedig korábban, mert a párod volt egyben a legfőbb barátod, bizalmasod is, nem törekedtél arra, nem volt igényed rá, hogy barátokat, jó embereket gyűjts magad köré, meg kell látnod, hogy ez a helyzet talán éppen erre tanít Téged.

Hogy pótold ezt a fajta hiányosságot. Számodra ez lehet önmagában a lehetőség, hogy új embereket vonzz az életedbe, akik jelenlétükkel, törődésükkel meggyőzhetnek arról, hogy valóban nem vagy egyedül, még a legnehezebb helyzetekben sem.

Ehhez persze kell egyfajta nyitottság is, ki kell tudnod lépni a komfortzónádból, kell tudni nyitni a külvilág felé.

Társkereső irodámban, a Duals Társkeresőben is erre buzdítom a klubtagokat. Hogy jöjjenek, ha tudnak programokra, legyenek aktív részesei közösségünknek, s szerezzenek új barátokat, mert az új barátok új energiákkal töltenek fel, a velük folytatott beszélgetések segítenek más kontextusba helyezni az eddigieket, ráadásul új baráti körrel is megajándékozhatnak bennünket.

Csapatunk egy része jelenleg következő programunkra, az adriai vitorlázásra készül. Korábban még soha nem találkoztak, most mégis egy egész hetet fognak együtt tölteni egy hajón, s minden bizonnyal nagyon izgalmas, élménydús utazásnak néznek elébe. Öröm látni, ahogy ismeretlenül is egymás iránti nagy-nagy tisztelettel, humorral és jókedvvel terveznek, szervezkednek e-mailben, hogy mire elérkezik az indulás ideje, a lehető legjobban felkészüljenek a rájuk váró, közösen eltöltött egy hétre. Ők egészen biztosan már most elmondhatják magukról, hogy új barátokat szereztek, s ez bizony nagyszerű dolog. Mert a barátok segítik egymást, figyelnek ránk és ami a legfontosabb, úgy szeretnek bennünket, ahogy vagyunk. Tisztán, őszintén, sallangmentesen, a hibáinkat is elfogadva és szeretve.

Ha vannak barátaid nem vagy egyedül – ezt soha ne feledd! Ha pedig nincsenek jelenleg mély, bizalomra okot adó emberi kapcsolataid, tegyél róla, hogy legyenek. Keress egy közösséget, ahol hasonló problémával küzdő emberekkel ismerkedhetsz – meglátod, minőségi változás következik be hamarosan hangulatodban és közérzetedben.

ISMERD MEG KÖZÖSSÉGÜNKET, LÉGY RÉSZESE TE IS A DUALS KLUBNAK! KERESS BENNÜNKET, S KÉRD A KLUBTAGSÁGGAL KAPCSOLATOS A RÉSZLETEKET! >>>

— Bánitzky Kata —

Hogyan lehet NEM hiányállapotból keresni a társad?

Hogyan lehet NEM hiányállapotból keresni a társad?

A héten egyik kedves vendégemmel, egy általam nagyra becsült nővel beszélgetve azt a mostanában oly divatos szlogent elemeztük, hogy mit is jelent pontosan, amikor arra buzdítanak, hogy ne egyfajta hiányból fakadóan vágj bele a társkeresésbe. Andrea – nevezzük így – egy orvosnő, igazi tekintély a szakmájában, mert a gyógyítást egészen különlegesen, holisztikusan közelíti meg. Amellett, hogy szakmailag is roppant felkészült, saját magán is dolgozik évek óta, hiszen mindenkinek van mit rendbe tennie saját életében még akkor is, ha másoknak egészen hatékonyan tud segíteni, tökéletesen tisztában van az elméleti alapokkal, olvasott és tájékozott, betéve tudja és ismeri a különféle irányzatokat és módszereket – a saját élet akkor is nagy falat, a saját elakadások megdolgozása mindenkinek egyéni kihívás, semmi köze ahhoz, hogy az illető munkája okán éppen pszichével is foglalkozik.

Éppen egy esős késő délután volt, amikor összejöttünk egy kis Duals-beszélgetésre a belvárosban. Csevegtünk mi mindenféléről, férfiakról, nőkről, a párkapcsolati problémák fiziológiai hátteréről – öröm volt hallgatni az ő tapasztalatait, majd megosztani a sajátokat.

Andrea egyedülálló, pár éve, hogy kilépett kiegyensúlyozottnak cseppet sem nevezhető házasságából, maga mögött hagyva nem csak az együtt töltött évek emlékeit, de a férfit is, aki érzelmileg hosszú-hosszú időn keresztül befolyásolta, zsarolta és kizsákmányolta. Ő ebből a kapcsolatból szerencsésen távozott, ami leginkább azt jelenti, hogy lelkében nem hagyott maradandó sebeket a sok-sok megaláztatás, ami egy ilyesfajta rozoga kapcsolat természetes velejárója.

Elmondta, milyen sok munkája van a mostani lelki egészségben, de mindenképp megérte és ma sem csinálna semmit másként. Ugyanakkor azt is bevallotta, hogy bár igyekszik maximálisan tudatos lenni, bizony vannak mélypontok. Vannak esték, amikor egyedül kucorog kedvenc kerevetén, s miután betegeinek egész álló nap csak adott, adott és adott, úgy érzi, teljesen üres belül mindene és nagyon vágyik arra, hogy mindazt, amit ő másoknak ad magából, valaki, egy társ, egy jóravaló férfi visszatöltse. Elméletileg persze tudja, hogy ez nem lehetséges, mégis, vannak pillanatok, amikor elgyengül és szeretné, ha a hiányt, amit akkor, abban a pillanatban érez, valaki betöltené.

Nagyjából itt, ezen a ponton kezdtünk el beszélgetni arról, hogy egyébként mennyire is lehetséges megvalósítani azt, hogy igaziból tényleg ne hiányérzetből keressünk társat. Látszólag paradoxonnak tűnik, hiszen, ha valamit, valakit elkezdünk keresni, az azt is jelenti egyben, hogy Ő nincs. Most még nem része az életünknek, de szeretnénk, hogy az legyen. Ha keressük és nincs és szeretnénk, hogy legyen, akkor kell, hogy legyen mindemögött egyfajta hiány is, ami arra sarkall, hogy változtassunk a jelen felálláson. Egy olyan hiány, mely motivál, inspirál, hogy csavarjunk egyet a dolgokon.

Az a fajta hiány, amitől azonban óvva intek mindenkit a társkeresésben, egyáltalán nem inspiráló. Sokkal inkább destruktív, lefelé húzó energia, saját magunknak sem tesz jót és ahogy körbevesz bennünket, a másoknak, a külvilágnak szóló üzenete sem túl jó.

Amikor azt a mondatot hallod, hogy ne hiányállapotból keress társat, ez az üzenet valójában arra a képre és érzetre utal, amikor Andrea a kereveten szomorkodik. Ez a destruktív hiány, ami nem támogat az ismerkedésben és ő azért is szerencsés, mert pontosan tudja, így aztán ki is rántja magát hamar ebből a szituációból.

Azért a kiürültségért, amit mi magunk élünk meg belül, nem tehető felelőssé egy másik ember – következésképp el sem várhatjuk tőle, hogy rendelkezzen olyan és annyi érzelmi többlettartalékkal, hogy ne csak magát, de bennünket is feltöltsön. Nem, ezzel a mögöttes gondolattal nem érdemes beleugrani az ismerkedésbe, vagy netán egy párkapcsolatba, mert a szándék már eleve helytelen.

Képesnek kell lennünk arra, vagy ha most még nem is megy, meg kell tudnunk tanulni a módját, hogy hogyan gondozzuk magunkat érzelmileg a lehető legjobban. Leendő társunkra nem tehetjük azt a felelősséget és nehezéket, hogy a belőlünk hiányzó tartalékokat megteremtse és töltsön, töltsön és csak töltsön.

Persze, vannak pillanatok, amikor egy-egy nehezebb helyzetben elbizonytalanodunk, megrendülünk saját erőnkbe vetett hitünkben, s jól jöhet, ha valaki egy pillanatra odalép, megtámogat, megtart, majd, ha már magunkhoz tértünk, ismét elenged, hogy saját magunk boldoguljunk – de a hiányból történő társkeresés nem ez a mozi.

Ahhoz, hogy emberileg teljes értékű társat találjunk – mert valljuk be, a többség erre vágyik – nekünk magunknak is teljes értékű embernek kell lennünk. Kell tudnunk kezelni az érzeteinket, a hiányérzeteinket, fel kell, hogy tudjuk tölteni saját magunktól, saját magunkból a készleteinket. Egy másik embert nem engedhetünk be az életünkbe már eleve azzal a gondolattal, hogy valamit várunk, elvárunk tőle – mert hosszú távon ennek nem fog tudni megfelelni, a kapcsolat bukásra lesz ítélve. Egy új kapcsolatnak nem akármilyen űrt kell betöltenie, nem a régi párkapcsolat helyére kell, hogy illesszük, hanem abba a kerek egészbe lenne jó, ha megérkezne, amit a csalódások megdolgozása, a régi sérelmek feldolgozása, önmagunk jobb megismerése után megteremtünk életünkben. Sokan azt gondolják, hogy ha hiányzik a társ, az azt is jelenti, hogy eleve van helye az életünkben, pedig ez óriási tévedés.

A párkapcsolat, ha megérkezik, nem egy kijelölt helyet foglal majd el életünkben, hanem szó szerint helyet csinál magának abban a készben, amit mi magunk hoztunk létre. Egyszerűen bekuckózik és kényelmesen elhelyezkedik, mint ahogy valószínűleg Te is teszed, amikor vége a napnak és kezedben kedvenc könyveddel teljes természetességgel igyekszel megtalálni a legpuhább, legpárnásabb pontját a pamlagnak.

Igen, a nem hiányból történő ismerkedés azt jelenti, hogy Te magad rendben vagy, képes vagy saját erődből töltekezni, s éppen eléggé nyitott is vagy ahhoz, hogy meg tudd engedni, hogy aminek jönnie kell, jöjjön és kuckózzon, kényelmesen, természetesen, szerelmesen az életedben.

 

DUALS TÁRSKERESŐ – UGYE VAN KEDVED MEGISMERNI BENNÜNKET? – HÁT AKKOR KATTINTS IDE! 🙂

 

—Bánitzky Kata —

Egyes kapcsolatoknak több idő kell, hogy párkapcsolattá váljanak

Egyes kapcsolatoknak több idő kell, hogy párkapcsolattá váljanak

Sokat beszélgetek irodámban, a Duals Társkeresőben társkeresőimmel arról, ki mit gondol, tapasztal, érez, hogy vajon miért olyan nehéz ma rátalálni egymásra. Pedig ott a technika, melynek segítségével – gondoljunk csak a sok-sok appra, a csetelési lehetőségekre, tehát magára az internet adta lehetőségekre – a kapcsolatfelvétel szinte játszi könnyedséggel megy.

A lehetőségek tárháza vár ránk, ha egy kicsit magányosabbak vagyunk az átlagosnál, ezeken az oldalakon, fórumokon szinte azonnal akadhat egy beszélgetőtárs, akivel elkezdve egy valamiféle kommunikációt, máris csillapodhat belső magányunk. Látszatra legalábbis. Mert szándékosan fogalmaztam így.

A magány, az egyedüllét, amit a társkeresők többsége megél és szenved tőle, mélyen belül van, a legbensőbb részünkből táplálkozik, így butaság azt hinni, hogy felszínes beszélgetésekben, kapcsolódásban feloldódhat, megoldódhat.

Pedig sokan ebben a hitben élnek. Üres, felszínes kapcsolatokat hoznak létre, s nem is látják, hogy ez az út nem az az út, melyre valóban vágynának.

Éppen emiatt az üres, felszínes attitűd miatt talán nehezebb is eljutni egy valamirevaló párkapcsolatig. Sokan keseregnek, hogy régen hogy is történhetett, hogy bár nem volt ennyi fórum és lehetőség, mégis az emberek utat találtak egymáshoz. A kutya márpedig épp itt van elásva. Hogy a találkozások eleve mélyebbek voltak. Kevesebb, de mélyebb ismeretség köttetett, mint ma, amikor mindenki szinte az egész világ ismerőse, haverja. Így az emberi kapcsolatok is értékesebbek lehettek.

És eszembe jutott még valami. Volt régen még egy fontos dolog, amit két ember, éppen a kevésbé őrült tempó miatt, amit a körülöttünk zakatoló világ manapság viszont nagyon is diktál, szóval a lassabb, emberibb élet pulzálása miatt tudtak időt adni egymásnak.

A másik megismerésére, a kapcsolat elmélyítésére, az érzelmek kialakulására, megélésére időt szántak maguknak és a másiknak is. És ez óriási előny volt. Ma mindenki mindent szinte azonnal akar.

Ezt a gyerekeinken is láthatjuk – s nem véletlenül. A fogyasztói társadalom egyik legnagyobb hátulütője éppen az, hogy elhiteti velünk, hogy megkaphatunk szinte bármit, ráadásul rögtön és azonnal. Pedig a magánéletben, az érzések iskolájában ez a fajta megközelítés nagyon nem tud működni. Vannak bizonyos dolgok, melyeket nem siettethetünk. Pontosabban megpróbálhatjuk, de nem fog menni.

Ha nem sietsz, ha nem határolod időbeni keretek közé az ismerkedést, valójában nagyon sokat tehetsz magadért. Mert látok azért jó példát is, nem is keveset.

Amikor nem lóhalálában szeretnének valamit várni és elvárni a másiktól, hanem elfogadják, hogy bár találkoztak, bár érzik, hogy mély lelki kapcsolódás az, ami a szimpátiát táplálja köztük, most mégsem megfelelő, mégsem alkalmas az időpont, az időszak arra, hogy mindaz a pozitív üzenet, amit egymás felé sugároznak, párkapcsolatban realizálódjon.

Igenis vannak olyan találkozások, melyeknek be kell érnie. Vannak olyan emberek, akik nem tudnak és nem is akarnak azonnal, de rögtön a másik karjaiba omlani, mert úton vannak, mert vannak belsőleg még tisztázatlan folyamataik, s mert esetleg éppen ezért képesek felelősen gondolkodni, s látni, hogy még nem tartanak ott, hogy biztosan igent mondjanak. Mert tudják, hogy ezzel esetleg most, jelen pillanatban inkább rombolnának.

Ezeket az ismeretségeket azonban nem szabad feltétlenül otthagyni. Nem szabad rögtön selejtnek minősíteni és tovább szaladni, remélve, hogy másnál azonnal jön az elköteleződés, mert lehet, hogy csalódni fogsz. Ha találkoztál valakivel, aki szimpatikus, de valami miatt nem meri beleengedni magát, az érzelmeit az ismerkedésbe, ezt az emberi kapcsolatot nem biztos, hogy szükséges csúnya szóval élve kikukázni. Szándékosan írok így, mert sokszor így bánnak egymással az emberek.
“Ha nem felelsz meg az elvárásaimnak, adott esetben annak a vágyamnak, hogy az ismeretségünket mihamarabb párkapcsolatnak titulálhassam, akkor le is út, fel is út.”

Pedig – és főként ma ez nagyon így van, amikor éppen a sok-sok maguk mögött tudott csalódás okán sokkal több félelemmel mennek bele az egyedülállók egy új párkapcsolatba – ez óriási luxus. Persze nem azt mondom, hogy valakire hetekig, hónapokig, vagy akár évekig is kellene kizárólagosan várni. Nem, kizárólagosan semmiképp sem, de várni igen, az megérheti. Ez a várakozás lehet izgalmas is egyébként adott esetben.

Mert ha olykor összetalálkoztok, máris láthatod, Neked, neki, merre is alakul az élete – és ha Nektek tényleg van egymással közös dolgokat, hidd el, hogy az élet gyönyörűen egymásba rendezi a sorokat. De ha esélyt sem adsz, ha eleve leírod magát a lehetőséget, a potenciált, nem leszel elég nyitott arra, hogy meglásd ezeket az átrendeződéseket.

A környezetemben sok olyan párkapcsolat alakul, mely a kezdet-kezdetén döcögősen, kiforratlanul indult, de tartották a kapcsolatot, tudtak egymásról, mindenki tette a dolgát, dolgozott magán, hagyta hogy beérjenek az érzései, s végül mégiscsak utat találtak egymáshoz. Persze ehhez az is kellett, hogy közben nyitottak legyenek másra is, új ingerekre adott esetben, s éppen ezek birtokában később száz százalékosan képesek voltak egymásnak biztosat mondani.

Szépek ezek a történetek, mert mindig arról árulkodnak, hogy az az idea, amit arról szövünk, hogy hogy is kellene, hogy induljon egy igazán jó kapcsolat, sorra megbukik. Ráadásul ezek a szépséges randisztorik azt is jól példázzák, amit ma már kutatók sora hangoztat, hogy minél többen meghallják, hogy egy igazi párkapcsolat nem is annyira a lángoló szenvedélyen, hanem a mély barátságon nyugszik.

Ez lehet az az erős alap, mely, ha egy kis, vagy hosszabb időre el is sodor egymástól benneteket, a visszautat is megalapozza. Az élet ilyen csodaszépen van kitalálva.
Ne klisékben gondolkozz tehát. Merj élni, ismerkedni, hagyj időt magadnak és a folyamatoknak, légy eléggé nyitott és próbáld meg okos, értő szemmel látni a mélyebb tartalmakat.

Minderről és persze Rólad személyesen is beszélgethetünk egy kötetlen konzultáció keretében.

Keresd a Duals Társkeresőt, s kérj időpontot egy találkozásra IDE KATTINTVA:

— Bánitzky Kata —

Mit jelent a valódi elengedés? – Egy ötvenes férfi története alapján

Mit jelent a valódi elengedés? – Egy ötvenes férfi története alapján

– Figyelj Kata! Én soha nem fogok belerúgni abba a nőbe, akivel több, mint 20 évig éltem, szeretkeztem, gyerekeket szült nekem, átéltünk jót és rosszat is és igen, biztos én is követtem el számtalan hibát és a végén Ő is sok-sok megaláztatásban részesített engem – de nem, egyszerűen nekem ez akkor sem megy!

Így kezdte a beszélgetést az ötvenes éveiben járó Balázs, akivel arról ültünk le egyeztetni, hogyan tudnék neki segíteni társkereső irodámban, a Duals Társkeresőben, mert sajátos körülményei miatt azok a nők, akikkel a legszívesebben ismerkedne, messze elkerülik, vagy legalábbis a nagy nehezen, hosszas internetes levelezések árán összehozott találkozásokból soha nem lesz második randevú.

Igen, Balázsnak sajátosak a körülményei. Még nem vált el és pár éven belül nem is fog. Ha most felszisszensz, hogy akkor hogy lehet, hogy egy neves társkereső irodában egyáltalán szóba jöhet ilyen opció, hogy a leendő klubtag még házas, várj egy kicsit, s olvass tovább – rögtön érteni fogod.

Balázsék igaz még nem váltak el, de öt éve külön élnek. Valóban külön, külön háztartás, a gyerekeik is elfogadták, hogy szüleik új utakat keresnek és ezeket az utakat tényleg keresik. A nejének már van is egy új kapcsolata, vagy legalábbis egy ideje találkozgat valakivel és mint barátok, sok-sok humorral körítve, nagyokat nevetve a másik botladozásain, szinte mindent meg tudnak beszélni egymással. A nő azt is tudta, hogy Balázs abban a pillanatban éppen velem beszélgetett az elegáns belvárosi kávéházban.

Igen, így is le lehet zárni életünk egy fontos fejezetét. Elengedés – erről a témáról rengeteget cikkeztünk, tartunk workshopokat is, hogy tisztuljon a kép, mit is jelent ez pontosan. Mert zavar van a fejekben e téren az egész biztos.

Ők elengedték egymást, de még nem váltak el. Felmerül a kérdés, hogy hogyan lehetséges ez? Egyáltalán tényleg lehetséges úgy elengedni egymást, hogy jogilag, technikailag még valami, bármi, sokminden összeköti őket?

Hiszem és vallom, hogy igen. Sőt! Valójában az ő történetük kiváló példa arra, miről is szól ez tulajdonképpen. Az elengedés, a válás, a szakítás ugyanis nem ott kezdődik, hogy megbeszéljük, hogy nem folytatjuk tovább, visszaadjuk a másik holmijait és a sajátunkat is magunkhoz vesszük, osztozkodunk, civakodunk, mi illet kit és mi az, amihez a végsőkig ragaszkodunk. Nem a zár lecserélésével, vagy miután túljuttok a vagyon megosztási hercehurcán, egy új ingatlan vásárlásával történik meg egy kapcsolat lezárása – nem és erre is számtalan példa van.

A válás, az elválás, az elengedés a lélekben, a Te és az Ő lelkében kell, hogy megvalósuljon. Persze az Ő belső folyamataiért nem vállalhatsz felelősséget, ezért mindenekelőtt a Te belső munkádra kell összpontosítanod.

A legideálisabb persze az, ha együtt tudtok haladni, fejlődni ebben a belső munkában is, mert az eredmény ebben az esetben egy igazi kincs lehet: mint Balázsék esetében, egy életre szóló barátság, hiszen, ha igazán belegondolsz, ki más ismerhetne annyira, mint az exed, akivel évtizedeket töltöttél együtt, s pontosan tudja a legjobb és legrosszabb tulajdonságaidat, szokásaidat is.

Az elengedés tehát egy komoly belső munka. Mindannak, ami köztetek történt, a megfelelő feldolgozása, a másik iránt érzett– eleinte teljesen természetes, hosszú távon azonban roppant pusztító és lehúzó – harag felszámolása és annak a helyzetnek a kialakítása – talán ez a legmunkásabb része a dolognak – hogy ismét tisztelettel, emberi, mindkettőtökhöz és közös múltatokhoz méltó módon tudjatok bánni egymással.

Ha innen nézzük a dolgot, nézz csak körül a környezetedben, hány ilyen módon is rendben lévő válást tapasztalsz?…
A legérdekesebb a dologban az, hogy egy ilyen módon vezetett elengedés, társkeresési szempontból nem biztos, hogy annyira előnyös. Sajnos. Természetesen magam is azt gondolom, hogy a legideálisabb az a szituáció, amikor a lélekben történő elengedés mellett mindez jogilag is tiszta – de mindannyian tudjuk, sokszor ez a folyamat évekig is eltarthat. S főként azért, mert egy emberileg rosszul vezetett válás során a bíróságtól várják a feloldozást, a megoldást a felek.

Ha az elengedés valóban megtörtént benned, tulajdonképpen már csak részletkérdés, hogy életetek anyagi összefonódásait mikor és hogyan oldjátok meg. Társkeresőként azonban bizalmatlansággal találkozhatsz. Úgy, mint Balázs is. Amikor elmegy egy randevúra és szóba kerül, hogy még nem vált el, szinte azonnal azt a sztereotípiát aggatják rá, hogy biztos csak időszakosan keres valami érdekeset, valami újat, ami színesebbé teszi az életét és az amúgy keserves házasságát. Mert ez van a köztudatban. Tudom, persze nem véletlenül, hiszen nagyon sokan, főleg az internetes társkeresésben, párkapcsolatuk biztonságában még egy kis plusz kalandért kutakodnak – és az online közegben nehéz elhinni, hogy itt adott esetben másról van szó.

Például arról, mint Balázséknál. Hogy hoztak egy rossz döntést, hitelt vettek fel a házukra, pontosabban a felesége nevére, s ebbe majdhogynem belebuktak anyagilag, a nő még most is több tíz millió forint adósságot tudhat magáénak, többet is, mint amennyi az ingatlan értéke. Devizahitel, nem részletezném.

Egy rosszul vezetett válás, elengedés során ez egy csodás lehetőség lenne arra, hogy törlesszenek egymásnak és a másikat ott hagyják a bajban, de Balázsban – és ezzel a mondatával kezdtem a cikket – fel sem merült ez a gondolat. Nem fog elválni addig, míg megnyugtató megoldást nem talál arra, hogy gyermekei anyja, volt felesége – mert bár nem váltak el, Ő mégiscsak így hívja – a lehető legkevesebb veszteséggel jöjjön ki ebből a ma már rossznak nevezhető döntésből, illetve annak következményeiből – mert ezt a döntést együtt hozták, s Balázs ezt nem feledi.

Ilyen módon tehát még egy ideig tartozni fognak egymáshoz – de a kérdés az, hogy miért is olyan ijesztő ez a leendő partnerjelöltek számára?… Miért félünk jobban attól, hogy valakit konkretizálható dolgok fűznek az exhez, miközben inkább attól kellene rettegnünk, hogy belül, az érzéseivel képtelen elengedni őt, mert ebben az esetben hátrányból indulunk és nem lehetünk nyertesek.

Számtalan társkereső van, aki bár elvált, van egy új élete, mégis régi kapcsolata romjain csücsül, s bár ismerkedik, valójában még mindig a múltat siratja, s inkább csak új élményekkel próbálja elfojtani a bánatát, új randevúkkal, új nőkkel/férfiakkal – miközben magán és mindenkin, aki csak az útjába kerül komoly sebeket ejt. Mert aki nem dolgozta meg a szakítását, nem is tud ismét elköteleződni. Mondhatja, játszhatja, hogy rendben van, de nem, s ez előbb-utóbb kiderül, csak akkor már új partnere is talán érintett érzelmileg a dologban.

Balázs tehát ezért keresett meg. Azért, hogy az Duals által képviselt személyes szolgáltatás keretében segítsek neki abban, hogy meg legyen felé az a bizalom, hogy Ő nem egy szélhámos. Igenis szeretne új párkapcsolatot, készen áll erre, boldogan megosztaná életét ismét egy arra érdemes hölggyel. Csak segítsek neki azzal, hogy mivel nálunk leinformált, megbízható emberek randiznak, s ő maga is regisztrálna, már a komoly szándék is sejthető. Segítsek neki kommunikálni a helyzetét, ha neki nem hiszik, én is elmondhassam, hogy Ő nem a csapodár, a házasságában ismerkedő, szexelő, megbízhatatlan férfi típusa. És úgy gondolom, segíteni fogok.

Mert Balázs tényleg túl van a nem létező válásán. És a felesége tényleg tündéri – bemutatta 🙂 – és valóban nagyon szerencsések: igazi jó barátok lettek, mert nem bántani akarták egymást az elmúlt érzések okán, hanem azt tartották szem előtt, hogyan lehetne a lehető legjobban megoldani a helyzetet mindkettejük örömére és boldogságára, amiben továbbra is rendületlenül hisznek.

Mindezzel az érzelmileg megdolgozott elengedés fontosságán túl arra szerettem volna még felhívni a figyelmet, hogy – ahogy láthatod is – a személyes társkeresés nem fekete-fehér történet. Mindenkinek egyedi a sztorija, a maga nemében különleges és színes, s mi, a Duals Társkeresőben, személyes szolgáltatásunk keretében éppen ezekhez az egyediségekhez tudunk kapcsolódni, s személyre szabottan segíteni. Ha a szándék tisztességes, a cél pedig a párkapcsolat, igenis tudunk és fogunk is segíteni!

HA NEKED IS SEGÍTHETÜNK A TÁRSKERESÉSBEN, JELENTKEZZ HOZZÁNK EGY KÖTETLEN BESZÉLGETÉSRE! VÁRUNK SZERETETTEL!

— Bánitzky Kata —

Mennyire vagy tisztában saját vonzerőddel?

Mennyire vagy tisztában saját vonzerőddel?

A személyes társkeresés mellett, amit társkereső irodánk, a Duals képvisel, rengeteget érveltem már az utóbbi időben. Számtalan előnye van, hiszen megbízható, leinformált emberekkel ismerkedhetsz, nem vakrandikra mész el, hanem olyan találkozásokat szervezünk, melyeken szívesen részt veszel, sőt, pontosan kiválasztott lehetőséget jelentenek ahhoz, hogy megtaláld azt a nőt, vagy férfit, akit éppen keresel.

De van még egy fontos előnye, amiről ezidáig talán kevesebb szó esett, pedig nagyon fontos és elősorban megint csak a Te érdekeidet, társkeresésed sikerességét szolgálja.

Szoktuk mondani, hogy amikor belevágsz az ismerkedésbe, fontos, hogy helyesen, jól lásd önmagad. Fontos, mert ha reális vagy ebben, s nem értékeled alá, vagy fölé magad, akkor nyilvánvalóan a Rád váró lehetőségekkel is sokkal jobban tisztában lehetsz. Sokkal pontosabban tudod és érzed, ki az, aki megfelelő partner lehet, nem esel abba a hibába, hogy esetleg túl sokat válogatsz, vagy éppen mindenkivel leülsz egy beszélgetésre, még akkor is, ha nem tetszik, csak hogy elmondhasd, hogy ismerkedsz. Itt is az egyensúly a fontos, melyre törekedni kell, miközben nem biztos, hogy olyan egyszerűen megy ez.

Ha hibás az énképed, eleve hátrányból indulsz a társkeresésben. Ha nem megfelelően pozícionálod magad a választásaid sem lehetnek megfelelőek.

Logikus nem? Ha nem vagy tisztában azzal, ki vagy, milyen a kisugárzásod, milyen értékeket képviselsz, hogy is választhatnál olyan partnert, aki éppen arra vágyik, aki Te vagy – mert hát magad sem tudod, ki is vagy valójában – vagy hogy is képviselhetnéd magad száz százalékosan egy találkozás alkalmával?…

Ezzel a problémával gyakran találkozom. Legutóbb épp egy negyvenes férfi esetében. Stílusos, igényes megjelenés, kedves, udvarias megnyilvánulások, intelligens társalgás – ez jellemezte a találkozásunkat a regisztráció során. A férfi úgy öt éve keresi a társát, nyitott lenne az elköteleződésre, a családalapításra, megbízható, roppant intelligens, jó az egzisztenciája és tisztelettel képes bánni egy nővel. Ezek mind-mind olyan tulajdonságok, melyek hidd el, a nők kilencvenkilenc százalékának szerepelnek a preferencialistáján.

Akkor hát hogy is lehet azonban, hogy évek óta nem tudott egy párkapcsolatot felmutatni?…

Ha most azt gondolod, hogy azért, mert – ami egyébként szintén gyakori probléma – hogy mert nincs még túl a válásán, tévedsz. Az ő esetében ez a veszély egészen biztosan nem áll fenn. Nála más a gond. Egészen pontosan az, hogy nincs tisztában a saját értékeivel. Azt mondja, hogy kevés az önbizalma, miközben a beszélgetésünk kb. harmadik percében olyan dolgokat sorolt fel, melyekről biztosan tudom, hogy igen, egy családra, szerelemre, szeretetre vágyó nőnek ez az, ami kell. De ő ezt nem tudja, eddig legalábbis nem tudta. Nem tudta, mekkora értéket képvisel az, hogy nem nyitott a futó kalandokra, hogy igazán remek a humora, magas az intellektusa, rendben van a jövőképe, képes megfelelően vinni az életét, tulajdonképpen már most sínen van, de tele van még tervekkel, célokkal, s mindemellett nyitott, közvetlen és nagyon szimpatikus ember. Ő azonban nem így látja magát. Ő elakadt azon a ponton, hogy mivel nem az a típus, aki folyton a nőket hajkurássza, nem tud (és nem is akar) egy laza szöveggel könnyed ismerkedésekbe bocsátkozni, nem szeretné a nőket a munkájával kapcsolatos sikereivel megnyerni, egyszóval szerényen, de nagyon tisztességesen közelít – s úgy gondolja, hogy ez nyilván hátrányos helyzetbe hozza a nála sokkal rámenősebb, amolyan rosszfiúkkal, macsókkal, vagy a tenyészbika-típusokkal szemben.

Nagyon igaz a mondás, miszerint az vagy, amit gondolsz magadról. Sajnos az önmagunkról való ilyen-olyan gondolkodás számtalan probléma forrása, nem csak a társkeresésben, de ezen a téren különösen.

Az egészséges önbizalom és énkép az egyik legfontosabb eleme a párkeresésnek, már ha tényleg harmonikus kapcsolatra vágysz, melyben merheted igazán önmagad adni, s melyben partnered is a helyiértékeden kezel.

A férfi a találkozónkról igazán feltöltődve, elgondolkodva ment el. Talán még soha nem kapott olyan visszajelzéseket, mint ezúttal, amikor nem csupán magáról, a társkeresésről beszélgettünk, hanem róla is, sőt, mivel regisztrált, többnyire kifejezetten róla. Elmondtam neki, de talán nem is kellett ezt különösebben ragozni, hiszen ahogy jöttek a témák és megnéztük, hogy ki is ő valójában jelen pillanatban, hol és hová tart az életében, kezdett kikristályosodni számára, hogy nem is olyan lehetetlen vállalkozás, hogy találjon egy olyan nőt, aki megbecsüli és akit ő is viszont szerethet. Már egy beszélgetés segített neki abban, hogy ráébredjen igazi értékeire, hogy egy kicsit más szemmel tekintsen önmagára, pozitívabban, sokkal több hittel, reménnyel és önbecsüléssel.

Visszatérve tehát a személyes társkeresés és a Duals Társkereső nyújtotta előnyökre, ugye most már Te is látod, mennyivel többet adhat, ha olyan módon vágsz bele az ismerkedésbe, hogy van, aki fogja a kezed, bemutat magadnak egy kicsit más, igazán objektív szemmel, s ezáltal olyan embereket ajánl a figyelmedbe, akik mellett lehet, hogy már többször elmentél, mert eddig más szempontok és másfajta magabiztosság alapján keresgéltél?

Ha tetszett a cikk, jelentkezz be hozzánk egy személyes konzultációra, segítünk, hogy rájöjj arra, ki is vagy valójában és hogyan keresd ideális partnered.

JELENTKEZEM A KONZULTÁCIÓRA, KÉREK IDŐPONT: >>>

— Bánitzky Kata —

A félelmek és szorongások – Amikor a továbblépés lehetetlen!

A félelmek és szorongások – Amikor a továbblépés lehetetlen!

 

A merőben új élethelyzetek könnyen kibillentenek egyensúlyunkból. Megváltoznak körülöttünk a körülmények, tulajdonképpen egy idegen, szokatlan szituációban kell, hogy valahogy megtaláljuk a stabilitást, ez pedig nem mindig megy könnyen. A magánéletben sem és igaz ez az élet bármely területére.

Ha elveszíted az állásod, hirtelen minden veszélyesnek tűnhet, hiszen kikerültél abból a komfortos, megszokott helyzetből, amikor biztosan tudod, hogy számíthatsz a fizetésedre, biztosítva van a megélhetésed, tudsz tervezni a jövőt illetően, nagyjából meg van a fejedben, hogy miként és hogyan fogsz gyarapodni. Amikor viszont mindez elvész, mindannak a magabiztosságnak és határozottságnak, melyekkel korábbi terveidet szőtted, egyszerre nyoma vész.

Átkerülsz egy másfajta létállapotba, melyben gyakori vendég lehet a szorongás, az aggodalom és rengeteg negatív, destruktív gondolat, mert úgy érzed, nincs mibe kapaszkodnod. Felerősödhetnek legbensőbb félelmeid, s míg korábban a gyarapodást és a fejlődést prognosztizáltad magadban, addig most igazabbnak tűnik az, hogy mindez csupán illúzió volt, s valójában ki vagy szolgáltatva a körülményeknek.

Pedig ez így nem igaz. Igen, vannak helyzetek, melyeket kicsit sem befolyásolhatunk, adott esetben nincs ráhatásunk arra, hogy egy-egy esemény megtörténhet-e velünk, vagy sem. Az ember, vagyis Te azonban, aki ezeknek az eseményeknek a főszereplője, hidd el, hogy kicsit sem változik. Csak a körülmények, s ezek hitetik el Veled, hogy Te is más lettél, más vagy, s talán innentől fogva nem is leszel képes uralni az életed és hasonlóan komfortosan, biztonságban élni, mint ami nemrég még olyan természetesnek tűnt.

Ilyenkor elfeledhetjük, hogy a készségeink, mindaz, ami bennünket egyedivé és megismételhetetlenné tesz, ugyanúgy bennünk vannak. Épp csak a félelmeink, a szorongásaink erősödtek fel egy megváltozott szituációban.

Azért hoztam a munkával kapcsolatos példát, mert ezen keresztül, a ráció talaján talán jobban meg lehet érteni, mi is ez a folyamat. Mennyire becsapjuk önmagunkat – hiszen talán mindenki szembesült már azzal, hogy váltania kell, önszántából, vagy mert rákényszerült. Így ez a szorongásos, félelmekkel teli létállapot sokaknak ismerős lehet – s talán sokak, ha sikerrel túljutottak rajta, nem is kívánják vissza.

A magánéletben is ugyanez a helyzet. Amikor véget ér egy párkapcsolat, mindaz, amiben korábban hittünk, amire a boldog jövőt alapoztuk, ami miatt úgy éreztük, tervezhetünk, s minden a legnagyobb rendben van, s a lehető legjobb úton halad, hirtelen eltűnik.

TÁRSRA VÁGYOM, HOL TALÁLOM? – EGY KÖNYV NEKED, HA IGAZÁN MEG SZERETNÉD TALÁLNI A TÁRSAD!

Eltűnnek a korábbi díszletek, emberek, szokások és érzések az életünkből, s a helyén nem marad semmi. Egyelőre legalábbis – mert ez az első dolog, amit az elménk oly könnyen elhitet velünk, hogy ilyen talán nem is lesz többé, hasonló jóra már nemigen számíthatunk a későbbiekben.

Sokan ezen a ponton csalják meg önmagukat a legjobban, s inkább mégiscsak beleragadnak, vagy épp visszatáncolnak egy megromlott kapcsolatba. Mert hatalmas az űrtől való félelem, s inkább választják a biztos rosszat, mint a bizonytalant – amiről még nem is tudható, hogy lehet-e egyáltalán jó, vagy hasonlóan rosszba, talán még rosszabb helyzetbe sodorjuk magunkat.

A napokban találkoztam egy nővel. Társkersésről, magánéletről beszélgettünk, s nagyon megindított a vele való beszélgetés. Az élettörténet, amit úgy másfél órában elém tárt, telis-tele rengeteg küzdelemmel, hatalmas sikerekkel és mindezek mellett leginkább fájdalommal, mert nem képes lezárni a több évtizedes házasságát, melyről ugyanakkor több évtizede azt is tudja, hogy nem működik. A nő elmondta, hogy valójában már harminc éve is tudta, hogy férjével nem illenek össze, hogy van rengeteg olyan momentum a kapcsolatukban – férje erőszakos, agresszív hajlama, mindent ellenőrizni akaró, elnyomó személyisége, a valódi intimitás hiánya, stb. – melyek már akkor nyilvánvalóvá tették számára, hogy ez a kapcsolat nem egészen az lesz, amire valójában számított, ami igazán vágyai netovábbja volna. Mégis, negyven éve gyűrik egymást, igaz, közben felépítettek szakmájukban egy egész birodalmat, de a boldogságnak nyoma sincs, a nő meg sem tudta mondani, mikor érezte utoljára, hogy nőként szeretik, mert szerethető, s azt sem tudja, hogy ő maga mikor szerethetett úgy, amilyen ő igazán, s ami neki is a legjobban esik.

Van tehát egy kudarcba fulladt házassága, pontosabban volt, mert pár éve azért mégiscsak elváltak, azonban hogy-hogy nem, azóta is egy háztartásban élnek, mert az elme képes mindenféle indokokat gyártani ahhoz, hogy fenntartson akár egy deklaráltan is életképtelen szituációt.

Az ő kifogásai között első helyen a közös gyermekük szerepel, aki szerinte összetörne, ha a szülei elválnának – nem igaz!!! – aztán jönnek a vagyoni kérdések, hiszen közösek a cégek, s nem lehetne csak úgy szétaprózni a vagyont – nem igaz!!!! – majd azt is elhitte az évek során, hogy nem is biztos, hogy ő maga alkalmas még arra, hogy újrakezdjen egy más típusú, a személyiségéhez jobban illő férfit választva – ez sem igaz!!!

A félelem a lehető legrosszabb tanácsadó és ezt az alábbi történet is tanúsítja. Ha megrekedsz azon a ponton, amikor még minden képlékenynek tűnik, nem tudod, hogyan fogsz majd a régiből egy újat teremteni, engedsz a szorongásaidnak, könnyen hasonló helyzetben találhatod magad. Benne maradsz az ismert rosszban és még csak lehetőséget sem adsz magadnak arra, hogy a rossz helyett valami csodásat tapasztalj.

 

A félelmeinket persze nem szabad elbagatellizálni, nagyon is komolyan kell venni őket. Mondják, hogy minden félelem valójában egy tőről fakad, ez pedig a halálfélelem, mely túlélésünk érdekében elemi módon belénk van kódolva. Ezért nagyon nehéz kilépni ebből a csapdából, de meg lehet és meg is kell csinálni.

Sokan, amikor vége egy kapcsolatnak, vagy még csak ott tartanak, hogy már felismerték, hogy ez nem működik, de még nem tudják, hogyan lehetne jobbat teremteni, az egyedül vagyok, egyedül maradok félelmében stagnálnak.

A társkeresőknek is tulajdonképpen ez a legjellemzőbb félelme – ezt szinte naponta tapasztalom társkereső irodámban, a Duals-ban.

Szinte rettegnek attól, hogy ahogy most maguk vannak, ez a helyzet a jövőben sem változhat. Emlékszel, mivel kezdtem a munkával kapcsolatban?… Hogy a hasonlóan idegen helyzetek elhitetik velünk, hogy nem számíthatunk már semmi jóra és csak a negatív gondolatok, érzések áramlanak.

Pedig a magánéletben is hasonlóan azt lehet mondani, hogy ami miatt korábban szerethettél és szerettél, az kicsit sem változott benned, ugyanaz a személy maradtál, sőt, még érettebb, fejlettebb változatban, hiszen, ha tudatos vagy, akkor a veled történt események tapasztalatai nem megrövidíteni, hanem gazdagítani fognak.

Ráadásul az egyedül vagyok gondolata megint csak egy óriási csapda. Mert tedd csak fel magadnak a kérdést? Tényleg egyedül vagy? Nézz körbe, nézd meg az életedet, azokat az embereket, akik körbe vesznek és ismételd meg magadban: Valóban egyedül vagyok?…

A nézőpont, hogy hogyan tekintesz a dolgokra, a te felelősséged, teljes mértékben. Amíg tehát azt erősíted magadban, hogy egyedül vagy, ez így is lesz, hiszen nem egyszerűen elszigetelődsz, hanem te magad alakítod úgy a körülményeket, hogy ezt a gondolatot alátámaszd, tehát igen, elhatárolod, elszigeteled magad.

Míg, ha felülvizsgálod ebbéli gondolatod és nem az egyedül vagyok, hanem a része vagyok az egésznek gondolatát erősíted magadban, ezt fogod megtapasztalni. Része leszel egy csomó új dolognak, részese, szereplője lehetsz egy sor új emberi kapcsolatnak és igen, ha úgy akarod, akár egy másik ember oldalán még főszerepet is szánhatsz magadnak.

De ez csak rajtad múlik, hogy hogyan tekintesz a lehetőségekre, melyek körbe vesznek, mennyire vagy nyitott az új ismeretségekre, új emberi kapcsolatok kialakítására.

AZT, HOGY HOGYAN KEZDJ ÚJRA ÉS MERRE INDULJ A TÁRSKERESÉSBEN, RÉSZLETESEN ELMONDJUK KÖNYVÜNKBEN. NÉZD CSAK:

TÁRSRA VÁGYOM, HOL TALÁLOM? – ISMERD MEG A TÁRSKERESÉS KULISSZATITKAIT!

— Bánitzky Kata —

Kesergő nők, nyafogó férfiak – Sokan vannak, pedig nem vonzóak!

Kesergő nők, nyafogó férfiak – Sokan vannak, pedig nem vonzóak!

Megihletett pénteki salsa party-nk. Több tanulságot is véltem felfedezni az amúgy igazán jól sikerült eseményen. Jól sikerült, mert nagyot mulattunk, táncoltunk, a társaság is igencsak nyitott volt és nagyon jóindulatú, ami ezeken a rendezvényeken azért nem ilyen egyértelmű. Van, amikor többen csak mustrálni érkeznek az embereket, majd, ha úgy látják jónak, inkább lelépnek. Ezúttal – de erről írtam is legutóbbi cikkemben – csak két ilyen esettel találkoztam, s ez tényleg jó arány az ismerkedési esteken szerzett tapasztalatok alapján.

Az egyik tanulság, amit most szeretnék megosztani Veled, nem is annyira újszerű.

Több fronton, több fórumon találkoztam már a kesergés jelenségével. Általában, főként az online társkeresésben, nagyon gyakori, hogy egyfolytában siránkoznak és keseregnek az emberek.

– Nincs egy normális nő, nincs egy megbízható férfi, stb., stb. – ezeket a mondatokat hidd el, nettó pár órában meghallgatom hetente, amikor érkeznek az érdeklődők társkereső irodámba, s időpontot egyeztetek az első konzultációra.

Ők persze már egy lépéssel beljebb vannak, hiszen nyitottak a társkeresés egészen újfajta megközelítésére, de a kesergés azért csak-csak ott van. Ezt egy kicsit a pénteki rendezvényen is tapasztaltam. Főként az online módon bejelentkezett vendégek esetében. Van, aki elmondta – férfi az illető – hogy már több, mint egy éve fent van a neten, s randija még csak alig-alig jött össze.
És elhiheted, hogy nem Quasimodoval beszélgettem – mégis sikertelen az online társkeresésben, s a sok kudarc után bizony az önbizalma sem töretlen.

Természetesen felajánlottam neki, hogy jöjjön el a Duals Társkeresőbe, ismerjen meg bennünket, egész biztosan fogunk tudni segíteni, mert más, klasszikus, humánus, egyszerűen EMBERI szemléletet képviselünk a társkeresésben, de azért csak-csak nem tudtam megállni, hogy megkérdezzem: ha ennyire nem működött az online ismerkedés, akkor miért nem próbáltál eddig valami egészen új módszert találni?…

Mert egy bizonyos ponton ez már tényleg bosszantó. Mindenki siránkozik, hogy így nem lehet társat találni az interneten, meg úgy milyen nehéz randikat egyeztetni, mégis a nagy többség – tisztelet a kivételnek – ott lebzsel. Még akkor is, ha tudja, hogy az egész társkeresési vállalkozása ebben a formában sikertelen. Eddig is az volt, s feltehetően ezután is az lesz.

Sajnos a legtöbben tényleg megmaradnak csak a kesergés szintjén. Mert az önsajnálat igencsak egyszerű megoldásnak tűnik, még akkor is, ha egyértelmű, hogy hosszú távon mindez nem kifizetődő. Kicsit sem veszik a fáradságot, hogy megnézzék, miért nem működik az ismerkedés, miért nem jönnek össze a randik, vagy ha össze is jönnek, miért nem megy a tovább lépés. Eszükbe sem jut, hogy talán rossz helyen keresgélnek… Talán az a közeg, ahová regisztráltak arra a fajta ismerkedésre, melyre ők vágynak nem alkalmas, így sikerélményt sem jelenthet.

A pénteki salsa-est vendégeinek szerencséje volt, mert tálcán kínálkozott a lehetőség, hogy megismerjék aDuals Társkeresőt, s módszerünket, a személyes társkeresést – a legtöbben élnek is ezzel, s már meg is vannak az időpontok az interjúkhoz. De aki még egy rendezvényre sem megy el, annak vajmi kevés esélye van arra, főként, ha nem is keresi az új lehetőségeket, hogy kikerüljön a megszokott rosszból.

A kesergő nők és férfiak márpedig nem szimpatikusak – ez a kör tehát igazán ördögi! Ha ott maradsz a neten, a sok csalódástól hamarosan keserű leszel, a megkeseredett embereket pedig általában nagy ívben el szokták kerülni.

Én még nem találkoztam egyetlen olyan férfival sem, aki egy folyton csak panaszkodó nővel örömmel egyeztetett volna randevút.
Épp a minap mesélte egyik férfikliensem, hogy megismerkedett valakivel, felhívta a nőt, aki ahelyett, hogy ujjongva repesett volna az örömtől, hogy hamarosan randizni fog, s ráadásul épp egy helyes férfi hívja vacsorázni, beleragadva a megszokott rosszba, már telefonon kiselőadást tartott arról, hogy mennyire rossz volt randizás szempontjából az első fél éve, mennyi hülyével találkozott és hogy mennyire elege van.
Nyilván nem vette magát észre, hogy ezt talán nem a leendő, amúgy még lelkes újabb jelölttel kellene megosztania, hanem sokkal inkább a barátnőkkel, de sajnos ő ezt elszúrta, mert szerinted a férfi kereste még valaha?… Hát persze, hogy nem!

De ugyanez a férfiak esetében sem vonzó. Egy nyafogó férfinál szerintem nőtársaim többsége szerint sincs rosszabb. Tudod, amikor a pasi egyébként meg van róla győződve, hogy ő főnyeremény, mégis, a körülmények áldozata – mert hát mi más oka lehetne annak, hogy a lányok őt nem választják, vagy éppen nem a jó nők, akikre amúgy fájna a foga.

A körülmények áldozata típusú pasi a nők többsége szerint a kerülendő kategória. Nem magabiztos, nem vonzó, nem férfias. Egy ilyen típusú férfinak nincs túl nagy kedvünk beleomlani a karjaiba, mert félő, hogy még a végén ő omlik össze a szemünk láttára.

Szóval csak óvatosan a nyafogással. Mindkét oldalon! Ha nem megy a társkeresés, biztos lehetsz benne, hogy csak Te érhetsz el pozitív változásokat. Keress más közeget, kezdd el magad megismerni, egyáltalán kezdd el magad jól látni, foglalkozz kicsit önismerettel – lásd még a kesergő főnyeremény pasi példája – egyszóval keresd a módját annak, hogy menjen, s ne horgonyozz le a rosszban, mert azt ismered, s ilyen módon az is tűnik kényelmesnek.

Ja, és majd elfelejtettem: feltétlen gyere el a Duals Társkeresőbe! 🙂

— Bánitzky Kata —