Új kapcsolat tiszta lappal – De hogyan?

Új kapcsolat tiszta lappal – De hogyan?

 

Ma már egész sokat olvashatunk arról, hogy elengedés nélkül nincs újrakezdés, egy előző kapcsolat lezárása nélkül nem tud kibontakozni az új, mégis nagyon sokszor pont az ellenkezőjével próbálkozunk. Megtartjuk a régit, ami talán már nem szolgál minket, vagy egyenesen hátráltat, de kellő biztonságot nyújt ahhoz, hogy valami újban legalább el tudjunk kezdeni gondolkodni.. Hogy van ez tehát a lezárással és újrakezdéssel?

EGY KÖNYV ELENGEDÉSRŐL, ÚJRAKEZDÉSRŐL, TÁRSKERESÉSRŐL, SZERELEMRŐL – TÁRSRA VÁGYOM, HOL TALÁLOM? – RENDELD MEG, AJÁNDÉKOZD KARÁCSONYRA!

Van az elmélet és van az élet. Valóban ideális, ha a régi kapcsolatot, házasságot, elköteleződést képesek vagyunk lezárni, amennyiben tovább szeretnénk mozdulni egy új pár, új kapcsolat irányába. Nem csak valaki halála esetén jelentkezik a gyász, ugyanúgy megjelenik szakításkor, váláskor, egy pozitív időszak lecsengése után. A gyász fázisai a tagadás, a düh, az alkudozás, a szomorúság és a belenyugvás. Tankönyv szerint ezek ilyen sorrendben következnek egymás után, a bensőnk azonban ennél sokkal változatosabb. Lehet, hogy az első reakciónk a düh, majd belenyugszunk a helyzetbe, aztán elkezdjük tagadni a kialakult helyzetet, alkudozunk, dühösek leszünk, megint belenyugszunk és tetszés szerint futhatunk még néhány kört ezekkel.

Néha egy viszonylag rövid kapcsolat lezárása is okozhat nagy törést, mert talán addig “tartottuk magunkat”, na de ez már az utolsó csepp a pohárban! Az is megtörténhet, hogy a friss szakítás kapcsán újraaktivizálódnak régi, nem elgyászolt kapcsolatok, talán visszaemlékezünk az első nagy szerelmünkre, ami különösen fájdalmas volt, vagy egy korábbi kapcsolatra, ahol hasonló módon maradtunk magunkra. Azokat a fájdalmas tapasztalásokat, amikhez abban az adott szituációban nem volt elég erőforrásunk a feldolgozáshoz, vagy nem kaptunk ehhez segítséget kívülről elraktározunk egy “titkos helyre” önmagunkban, hogy ne zavarja a mindennapjainkat, hogy tovább tudjunk lépni és újból felkelni az ágyból, hogy ismét lelkesedni tudjunk. Amikor viszont újból hasonló helyzetbe kerülünk, a lelkünk előhozza a titkos helyről ezt a régi sztorit is, bízva abban, hogy most végre sikerül feldolgozni és lezárni.

Ami igazán fontos volt az életünkben, vagy aki igazán megérintette a bensőnket, azon nem tesszük magunkat túl. Soha. Örökre a részünk marad, ugyanis formálódtunk és változtunk általa, része volt a mindennapjainknak, a boldog és boldogtalan pillanatainknak is.

Az emlékek talán kifakulnak, de nem tűnnek el. Akkor leszünk igazán bajban, ha ezt nem tudjuk elfogadni és erőnek erejével úgy akarunk tenni, mintha soha sem történt volna meg. A nem lefutott gyászra olyan mondatok utalnak, mint például “Már túl vagyok rajta teljesen. Elfelejtettem, nem gondolok rá többé.” Sokkal egészségesebb feldolgozásra utal a “Még fáj, néha gondolok rá, de már jobb… Mindig részem marad, de most már tudok új emberek felé is fordulni.” Ebben az esetben nem tagadjuk le a múltat, sem azt a személyt, aki már aktívan nem része az életünknek, nem akarjuk elvenni a helyét a bensőnkben, hanem megadjuk neki a tiszteletet azért, hogy életünk része volt, miközben megengedjük azt is, hogy új tapasztalatokkal gazdagodjunk.

Soha sem indulunk bele egy új kapcsolatba teljesen tiszta lappal. Hozzuk magunkkal életünk előző tapasztalatait, az azokból levont tanulságokat, a teljesen lefuttatott és a félben maradt gyászfolyamatokat is. Megtörténik, hogy számtalan elvarratlan szállal indulunk neki az új kapcsolódásnak, aktív fájdalmakkal, nehezteléssel, sértődöttséggel, szomorúsággal. Nem ideális, de néha ilyen döntéseket is hozunk, mert egyszerűen ez a maximum, amire akkor képesek vagyunk, és mert talán nagyon kell a lelkünknek, hogy ismét érezzük valaki szeretetét, hogy valaki kitöltse az üresen tátongó helyet, hogy ismét emberi meleg töltse meg az életünket. Ebben az esetben segíthet az éberség arra, hogy milyen elvárásokkal léptünk bele a kapcsolatba, és hogy milyen mértékben akarjuk a másik személytől, hogy valamit/valakit helyettesítsen az életünkben.

Az élet nem tökéletes, mi sem vagyunk azok, nem mindig lépünk az új kapcsolatokba úgy, hogy sikerült lezárnunk és elgyászolnunk a múltat. Ha ezt észrevesszük, sosincs késő belső munkát fektetni abba, hogy szívünkbe zárjuk mindazt, ami elmúlt, még akkor is, ha már jelen van az új. Megtörténhet, hogy pont az új kapcsolatban felbukkanó “döccenések” figyelmeztetnek arra, hogy cipelünk valamit a múltból, amit nem zártunk le.

TÁRSRA VÁGYOM, HOL TALÁLOM? – EGY KÖNYV AZ ELENGEDÉSRŐL IS – ÉS MÉG SOK MINDEN MÁSRÓL. RENDELD MEG – AJÁNDÉKOZD KARÁCSONYRA!

Párválasztási listák – Vajon segítenek a szerelemre találásban?

Párválasztási listák – Vajon segítenek a szerelemre találásban?

 

Elgondolkodtató kérdés, mi alapján születnek a másik nem iránti preferenciáink. Az első párkapcsolatainknak, tini szerelmeknek, első plátói fellángolásoknak talán még nem úgy indultunk neki, hogy kitaláltuk volna, milyen belső tulajdonságokra vagy külső megjelenésre vágyunk. Ha volt is ilyen lista bennünk, az valószínűleg egy tudattalan lista volt, nem pedig szépen pontokba rendezett elképzelés. Az a fiú/lány az általános iskolából egyszerűen csak tetszett és halálosan szerelmesek voltunk. Aztán ahogy múlt az idő, több mindent megtapasztalunk, elkezdünk egyre tudatosabbak lenni a preferenciáinkra, egyre többször választottunk valakit azok alapján, vagy utasítunk el csípőből olyat, aki nem felelt meg nekik.

A társkereső szolgáltatások még specifikáltabb lehetőséget nyújtanak arra, hogy teljesen tisztán megfogalmazzuk, mi az, ami oké számunkra és elfogadható és kicsodák azok, akikre egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak.

Mi alapján fogalmazzuk meg ezeket a kritériumokat? A tudatos része az, amikor múltbéli pozitív és negatív tapasztalások alapján döntjük el ezeket, a nem tudatos része pedig mindaz, ami a genetikánkban rejlik és amit “az árnyékban” tartunk. Az árnyék azt jelenti, hogy másban sem tudjuk elfogadni azt, amivel önmagunkban is hadakozunk.

Egy férfi nagyon ritkán (vagy szinte soha) nem fogalmazna meg olyan kritériumot, hogy a nő legyen magasabb nála, több kiló, sikeresebb és gazdagabb a karrierjében, és legyen egy sportosabb autója, mint a férfinak. Sokkal inkább azt fogalmazza meg, hogy a nő legyen valamivel alacsonyabb nála, kevesebb kiló, sikeres és önellátó, de azért a férfi gondoskodhasson is róla. Egy nő pedig valószínűleg nem fogalmazna meg olyasmit a keresési kritériumokban, hogy a férfi legyen alacsonyabb nála, túlsúlyos, függni akarjon a nőtől anyagilag, vagy legyen “gyenge”. Ehelyett a náluk magasabb férfit keresik, sportosat, minden szempontból erőset és biztonságot nyújtót.

Ezek durva sztereotípiák és az egyéni kritériumok eltérhetnek ettől, de nagy vonalakban igaz, hogy olyasmit keresünk, amiben vagy önmagunk nem bővelkedünk, vagy jó tapasztalatunk volt vele a múltban és ezért keressük ugyanazt valaki másban, vagy pedig nagyon rossz tapasztalatunk volt “az ilyenekkel” és ezért elkerüljük.

Vágyhat egy nő a machó helyett inkább mackóra is, ha például az ő életében valaha jelen lévő mackó típusú férfiak szerették őt és jó volt velük lenni. Ilyenkor ebből pozitív referencia lesz, de ugyanúgy kialakulhat az ellentétes preferencia is. A csapda ebben az, amikor már a fától nem látjuk az erdőt, amikor egy külső testi jegy vagy belső tulajdonság annyira emlékeztet valaki vagy valami másra, hogy már meg sem látjuk az embert mögötte, akinek semmi köze a mi múltbéli tapasztalatainkhoz.

A preferenciáink tükrözhetik a “két dudás egy csárdában” esetét is, ami paradox módon mindkét irányba igaz.
Vagy olyasvalakit választunk, aki komplementer hozzánk – ha beszédesek vagyunk, akkor talán inkább csendes társra vágyunk, aki kitartóan hallgatni fog minket, ha impulzívak vagyunk, akkor szelídebb társra vágyhatunk, aki majd alkalmazkodik az impulzivitásunkhoz, ha úszunk a pénzben, akkor vágyhatunk olyanra, akit elhalmozhatunk ezzel. De ugyanez igaz fordítva is, amikor pont azokra a tulajdonságokra vágyunk a másikban, mint amilyenekkel mi is rendelkezünk, hiszen ezek ismerősek számunkra, ezekbe könnyű megbízni és beléjük pihenni.

Az, hogy meg tudjuk fogalmazni a preferenciáinkat, akár tudatos döntésekből származnak, akár a tudatalattink rejtett zugaiból sajnos egyáltalán nem jelenti azt, hogy az, aki ezeknek pontosan megfelel, záloga lesz a boldogságunknak.

Megeshet ugyanis, hogy a túl szigorú kritériumrendszer miatt kiesnek azok, akikkel pedig működne a kapcsolat. Talán ezen elv miatt is tudott régen jól működni a megrendezett házasságok egy része, ahol az ifjú párnak nem volt beleszólása a jövendőbelije kiválasztásába. Ilyenkor egy nem bevonódott külső szemlélő döntötte el a házasságot, akit nem befolyásoltak az ifjú pár “személyes preferenciái”. Ez szélsőséges példája az összeboronálásnak, vagy a vak randizásnak, viszont kiküszöböli az esetleges vakfoltokat.

Tudni, hogy mivel, vagy kivel biztosan nem tudnánk együtt élni hasznos dolog. Ezek közül a kritériumok közül sok valóban megalapozott és megkönnyíti a keresést. Van viszont néhány, ami pont keresztbe tesz a boldogságunknak. A kettő megkülönböztetését csakis önmegfigyeléssel lehet kiküszöbölni.

Például érdekes felfedező túra lehet szemügyre venni azoknak az embereknek a tulajdonságait, akikkel biztosan nem akarnánk együtt élni, vagy akik valami miatt taszítanak. Mi az, ami pontosan taszít minket? Esetleg ez valami olyasmi, amire rá sem akarunk nézni a saját életünkben? Mi van akkor, ha nőként a preferenciánk barna hajú férfiak? Milyen ránézni a szőkékre? Csak egy pillanatra, csak megadni az esélyét annak, hogy lássuk őket is. Mi van, ha férfiként az a meggyőződés, hogy a nő 170 cm-nél kezdődik? Mi lenne ránézni csak egy pillanatra a 168 cm magas nőkre?

Ahogy mondani szokták, a csoda mindig a komfort zónán túl vár ránk. Az ideális társkeresésre is igaz ez.

Duals Társkereső – Ismerd meg a klasszikus társkeresést! Számodra talán éppen ez lesz az ideális!
Tartós párkapcsolat – Időben mit jelent ez ma?

Tartós párkapcsolat – Időben mit jelent ez ma?

 

Valószínűleg az emberek többsége úgy képzeli, hogy a valóban tartós kapcsolat a sírig tart. Ezután rengeteg fájdalom tud születni abból a tapasztalásból, ha a sírig szánt kapcsolat elromlik, megszakad, átalakul, nem várt szereplők érkeznek a képbe, és a másik fél elveszítésével korábban kell szembesülni, mint ahogy arra számítottunk. Ez annál jobban fáj, minél hosszabb ideig tartott a kapcsolat, bármilyen is volt.

Az is lehetséges, hogy valakinek sorozatosan omlanak össze a tartósnak szánt kapcsolatai, és nem sikerül bennük eljutni a házasságig, közös otthon teremtésig vagy a gyermek vállalásig. Rejtélyes módon olyan párokat sikerül kifognunk, akik nem akarnak vállalni gyereket, vagy már túl vannak az életük ezen szakaszán, mi meg pont gyerekvállalási vágyban égünk. Olyanok érkeznek, akiknek érett felnőtt koruk ellenére nem sikerült kialakítani teljes mértékben az ön-eltartást, így ez rendre a partnerre hárul. Esetleg a másik fél nem akar elköteleződni a modern kor szellemének értelmében, pedig mi pont elköteleződésre vágynánk vagy éppen fordítva alakul, hogy olyanokat találunk, akik “meg akarnak kötözni” minket, mikor mi szabadságra vágyunk. Ezek a diszharmóniát teremtő jelenségek meggátolják, hogy kialakulhasson a tartós és hosszútávú kapcsolat.

Van olyan is, amikor valaki tudatosan dönt amellett, hogy nem keres és nem is akar tartós kapcsolatot.
 Ennek nagyon sokféle oka lehet, mint például a kiábrándultság, a szabadságvágy, olyan munka vagy egyéb elfoglaltságok, amik ezt nem teszik lehetővé, olyan személyiségvonások, amik a tartós kapcsolat kialakulását gátolják, vagy esetleg hozott minta a szülőktől, akiknek szintén nem sikerült tartós kapcsolatban élni.

Ezen kívül számos más ok is lehet a háttérben, viszont bármi is a narratíva, ami a tartós és hosszútávú kapcsolat kialakítása ellen szól, az emberek többsége mégis vágyik rá. A tartós kapcsolat biztonságot és stabilitást ad, ami az egyik alapvető emberi szükséglet. De mi van, ha pont ez a biztonság vágy okozza azt, hogy a kapcsolatok nem lesznek tartósak?

Ez abban az esetben lehet igaz, ha ért minket az életünkben egy nagyon fájdalmas tapasztalás a szeretett (és biztosnak hitt) ember elveszítése kapcsán. Lehet, hogy a házastársunk, élettársunk, rokonlelkünk vagy a nagy szerelmünk elveszítése volt, de az is lehet, hogy szülő vagy egyéb fontos kapcsolat mentén éltük ezt meg. Bármilyen okból történt, abban a pillanatban összetört bennünk az a kép, hogy léteznek valóban tartós kapcsolatok, hiszen szembesültünk földi létünk elkerülhetetlen törvényszerűségeivel. Bármekkora kontrollt szeretnénk gyakorolni életünk felett, rá kell jönnünk, hogy az abszolút bizonyosság nem létezik és mindig jöhetnek váratlan események. Ezek után már csak az a kérdés, hogy ezt hogyan dolgozzuk fel, ami jelentős mértékben befolyásolni fogja, hogy miként alakítjuk kapcsolatainkat.

Ha a jövőbeli terveinkben szerepel az, hogy szeretnénk tartós és biztonságos kapcsolatba kerülni, akkor törvényszerűen muszáj tudatosítanunk, hogy az a bizonyos jövőbeli valaki, akivel ez kialakulhatna nagyon fontos lesz számunkra. Itt kezd el “beleharapni a kígyó a saját farkába”, ugyanis belekerülünk abba az ördögi körbe, hogy az elveszítéstől való félelem miatt nem engedünk be igazából az életünkbe olyan embert, vagy ha be is engedjük őt, nem engedjük közel magunkhoz, akinek elveszítése potenciálisan ugyanolyan fájdalmas lenne, mint amit már egyszer megéltünk. Így marad az állandó vágyakozás a tartós és biztonságos társra, akinek igazából nincs helye az életünkben. Inkább fájdalmasan vágyakozunk, mint hogy megéljük a valós fájdalmat, ha esetleg ismét el kell veszítenünk valakit. A ló túloldala az is, amikor úgy gondoljuk, hogy “úgyis mindegy”, nem lehet ezen a földön megbízni senkiben és semmiben, egyedül önmagunkban és ezért állandóan csak felszínesen kapcsolódunk, vagy elkerüljük a kapcsolódásokat.

Az arany középút megtalálása a kulcs. Visszahozni a biztonság érzetét saját magunk központjába, ahelyett, hogy állandóan kívül, vagy a társunkban vagy a tartós kapcsolatban keresnénk, miközben meg tudjuk élni azt is, hogy megnyílunk a kapcsolódás felé és beleengedjük magunkat, megengedve, hogy tartson ameddig tartani tud.

Nem ragaszkodni túlzottan, de nem is hagyni túl lazán a szálakat, nem megkötözni szorosan, de mégis tudtára adni, hogy fontos, nem elvárni tőle a lehetetlent, mégis állandóan törekedni a vágyaink beteljesítésére. Nem egyszerű ezt megvalósítani és sok figyelmet igényel, de megéri a befektetett munkát.
Ismerj meg bennünket! Jelentkezz ingyenes konzultációnkra! Duals Társkereső!
Karácsonyt váró ünnepi party

Karácsonyt váró ünnepi party

2018. december 14.
Karácsony váró ünnepi party!

Gyere és tarts velünk egy igazán vidám hangulatú, meghitt, stílusos, Karácsony előtti ünnepi party-n! Szokásos évzáró rendezvényünket exkluzív helyszínen, finom falatok és italok társaságában, kellemes beszélgetésekkel, ismerkedéssel, tánccal körítve szervezzük CSAK szingliknek!

Ünnepi hangulat, igényes környezet, kiváló társaság, zene, bor és tánc vár Rád, valamint ismerkedési lehetőség, minden mennyiségben!

Érkezéskor egy pohár welcome itallal várunk, majd, hogy még jobban megalapozzuk a hangulatot, játékkal kezdünk, közben finom fingerfoodokat fogyasztunk, végül jöhet a tánc és a kötetlen ismerkedés!

 

Ha szeretnél részt venni a programon, jelentkezz!

Az igazi keresése és megtalálása – Nem tündérmese!

Az igazi keresése és megtalálása – Nem tündérmese!

​Gondolhatnánk, hogy az Igazi vagy a nagy Ő keresése és megtalálása gyerek mesékben előforduló jelenség, vagy a tini magazinok hálás témája, mégis sok érett felnőtt is ugyanebben a keresésben van nyíltan, kevésbé nyíltan, vagy teljesen tudattalanul. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy számos hír sztárokról, hírességekről ezt a témát járja körül, hogy vajon az illető megtalálta-e az Igazit, vagy éppen szakított vele. Női magazinok, blogok és könyvek is bővelkednek az erre a témára írt meglátásokkal és jó tanácsokkal.

Az Igazi keresése olyan, mint a Szent Grál keresése.
Mítoszok, titkos térképek, legendák, dédapáról unokára hagyományozott történetek próbálják bizonyítani, hogy létezik, néhány bátor felfedező esküszik rá, hogy megtalálta, sokan kiábrándultságban már rég feladták a keresést, és vannak olyanok is, akik arra esküsznek, hogy mindez csak mese és balga, aki egyáltalán a keresésére indul. Lehet, hogy pont ez a bizonytalanság, a búvópatakként jelenlévő örök remény, és a kilátásba helyezett nagy boldogság teszi ennyire érdekessé az Igazi keresését. De vajon mi az, ami hihető ebből a “meséből” és mi az, amit rendre félreértelmezünk?

A mesékben a királylányok és a szorgalmas parasztlányok, valamint a bátor hercegfiúk és az okos szegény fiúk is mindig elnyerik jutalmukat, ami általában a nagy gazdagság és a tökéletes pár formájában érkezik. Mi más kellhet az örök boldogsághoz?

A mesék és a romantikus történetek itt ezen a ponton véget is érnek, mert minden megtörtént, amire valaki vágyhat. Körülbelül így szoktuk elképzelni ezt a való életben is. Ha megérkezne a tökéletes pár, akivel végre boldogságban, békében, egymás támogatásában és inspirálásában lehetne élni, akkor minden értelmet nyerne és kiteljesedne. Ott csúszik hiba a rendszerbe, hogy nem jól azonosítjuk be magunkat, hogy vajon a mese melyik pontján tartózkodunk éppen az életünkben – a keresés elején, a közepén, vagy a célvonal előtt.Ez a sikeres beazonosítás pedig sok értékes felismerést hozhat magával.

A történetek, akár mesék, akár regények vagy filmek formájában öltenek formát, nem véletlenül kísérik az emberiség létezését, ugyanis rövidített, amolyan összesűrített formában akár egy egész emberi életet képesek magukba foglalni. Minden történet alapja a hős útja, vagy utazása, amit ha sikeresen bejár, végül elnyeri jutalmát, valamint a kihívás, amivel mindeközben szembe kell néznie és valahogy megoldania. Az is fontos momentum, hogy a történet elején a hős nem rendelkezik a szükséges eszközökkel, tudással, vagyonnal, vagy akár jellemvonásokkal, hogy sikeresen megoldja a feladatot. Ezeket az út során, különböző találkozások által kapja meg, sajátítja el, vagy az őt kísérő segítők adják oda neki. A hős tehát a történet elején felkészületlen, az útja által válik felkészültté a találkozásra az Igazival.

Ez hasonlít arra a találós kérdésre, hogy vajon melyik esetben vár ránk biztos halál? Ha felmászunk a Mount Everestre, kitéve magunkat az összes lehetséges veszélynek, ami út közben szembe jöhet vagy akkor ha beültetnek minket egy repülőbe és kitesznek a csúcson?
A válasz meglepő módon az, hogy akkor, ha letesznek minket a csúcson. Igaz, hogy az út felfelé számos veszélyt rejt magában, viszont azzal, hogy átmegyünk a kihívásokon elég erőssé válunk ahhoz, hogy kibírjuk azt a nyomást, ami a csúcson vár minket. Ha kitesznek egy repülőből, és nem saját erőből járjuk be az utat, akkor azonnal összeesünk, mert a szervezetünk nincs felkészülve arra, ami a célban vár minket.

Itt van tehát a kutya elásva. Vajon mi az elképzelésünk arról, hogy hol járunk az úton éppen most? Már kiálltuk az összes próbát, szembenéztünk a legnagyobb félelmeinkkel és sikeresen legyőztük őket, kifejlesztettük az összes szükséges tulajdonságunkat és erőnket és már csak arra várunk, hogy megérkezzen az Igazi?
Gyakran azt gondoljuk tévesen, hogy igen. Hiszen annyi mindenen átmentünk már az életben, annyi mindent megtanultunk, annyiszor megégettük magunkat és újból felálltunk, hogy már igazán megérdemelnénk. Az képzeljük, hogy már végig gyalogoltuk az egész túraútvonalat az alaptábortól egészen a Mount Everest csúcsáig. Miközben ha ez tényleg így lenne, ha tényleg ott volnánk, akkor mellettünk lenne a mi Igazink is. Hogy nincs ott mégsem? Akkor nagy valószínűséggel nem ott állunk, ahol gondoltuk, hogy állunk.

Az Igaziság legjobb próbája az, ha akár inspirálódva az internetről, akár saját magunk elképzeléseiből írunk egy listát arról, hogy milyen is a mi Igazink (ha még nincs ilyen). Az írás azért lényeges pontja ennek, mert a gondolatok a fejünkben gyakran nem pontosan körvonalazottak, hanem “kábék”. Fontos, hogy őszintén, egyetlen apróságot sem kihagyva, teljesen precízen megfogalmazva fogalmazzuk meg az Igazi összes lényeges tulajdonságát és ismérvét. Például: Az igazi látja az egész lényemet és elfogad teljesen olyannak, amilyen vagyok. Ápolt, jól kinéző, elegáns, sikeres, céltudatos, ismeri az értékeit, őszinte. Végtelenül szeret majd engem, tűzön-vízen át. Kiáll értem a nehéz helyzetekben és támogat. Megbecsüli, amit adok neki. Figyelmes és kedves. Gondoskodó.

Ezen a ponton jön a neheze. Fordítsuk vissza önmagunkra az összes felsorolt tulajdonságot. Vajon mi hogy vagyunk a vágyott testi adottságokkal, azzal, hogy lássuk a másik lényét és azt teljesen elfogadjuk, a kedvességgel, figyelmességgel, őszinteséggel? Megfelelünk a lista pontjainak?

Hogy még bonyolultabb legyen a képlet, a szeretet akkor igazán szeretet, ha nem csak mi érezzük, hanem a másik is. Lehet a másik számára a gondoskodás azt jelenti, ha minden reggel hozunk neki egy pohár vizet az ágyba, számunkra pedig az, ha bevásárol. A bevásárlást semennyi ágyba hozott pohár víz nem fogja kiváltani, és fordítva sem.

Átjutni ezeken a pontokon, megküzdeni a saját tökéletlenségünkkel és azt megtanulni teljesen elfogadni és szeretni nem csak magunkban, hanem az Igaziban is (mert hát lehet, hogy Igazi, de tökéletes biztosan nem) a hős útja. Ezen az úton válunk szénből gyémánttá.

DUALS TÁRSKERESŐ – LEHET, HOGY ÉPP NÁLUNK TALÁLOD AZ IGAZIT! JELENTKEZZ EGY SZEMÉLYES KONZULTÁCIÓRA! >>>

Az elengedés bár fáj, de egyben utat is mutat, utat önmagadhoz!

Az elengedés bár fáj, de egyben utat is mutat, utat önmagadhoz!

Egy fájdalmas szakítás után úgy érezheted, egy ajtó bezárult mögötted. Talán Te magad zártad be azt az ajtót, mert rájöttél arra, hogy el kell, hogy engedd azt az embert, akit nagyon, de nagyon szeretsz. El kell, hogy engedd, mert nem egyformán gondolkodtok életről, jövőről, álmokról, szerelemről, egymásról és arról, hogy mit is jelent számotokra kettőtök találkozása.

Tulajdonképpen mindegy is, miért szakítottatok, ha a döntés megszületett, attól a pillanattól már csak a jövő a fontos. Annak a ténye, hogy miként tudsz tovább lépni, hogyan építed fel magad, a hited a csalódás után, amit a kapcsolat sikertelensége okozott Benned. A hangsúly ettől fogva az elengedésen kell, hogy legyen és annak a módján. El kell, hogy engedd, el kell, hogy engedjen, hogy mindketten esélyt kaphassatok egy boldogságot ígérő, új szerelem lehetőségére.

Az ajtó bezárult, de a felelősség a Tiéd a tekintetben, hogy miként éled meg a helyzetet. Hogyan menedzseled magadban az elválás, az elengedés folyamatát.

És itt, ezen a ponton van egy érdekesség. Minden sikertelen kapcsolat mögött húzódik valami, ami mindig is ott volt Benned. A Te részed, amivel hozzájárultál az események ilyenfajta alakulásához.

Mert hibáztatás ide, vagy oda, Te legalább olyan tevékenyen részt vettél abban, hogy kapcsolatotok zátonyra futott, mint egykori partnered. De az ő része, az övé. Az ő motivációival neki kell foglalkoznia, ezzel Te nem tudsz mihez kezdeni. Sokszor esünk abba a hibába, hogy ahelyett, hogy a saját részünket vizsgálnánk meg, de jó alaposan, inkább a másik gondolatait, érzéseit próbáljuk meg feltérképezni. Keressük a válaszokat, mi lehet a gond vele, milyen mértékben képtelen az elköteleződésre, miért tette, mondta azt, amit akkor, abban a pillanatban, majd máskor miért tűnt úgy, hogy éppen az ellenkezőjét gondolja.

Ha a kommunikáció működik köztetek, akkor persze jó, ha megbeszélitek, kibeszélitek ezeket a pontokat, de sajnos nem minden esetben van fogadó közeg erre. Nem minden szakítás szép, megnyugtató, szeretetteljes. Viszont ha nem tudtok kommunikálni, akkor is ott vagy Te magadnak. Te és a saját részed, amit igazán kibeszélhetsz, kielemezhetsz magaddal. És ez a legfontosabb.

Mert Te vagy életed történéseinek forrása, s mint ilyen a legtisztább válaszokat Te magad adhatod a kérdésekre, melyek annyira kétségbeejtően gyötörnek és elcsigáznak. Nem az a jó kérdés, hogy miért éreztette Veled, hogy szeret, miközben utóbb, a tettei, a közönye, az elfordulása és az elidegenedése egészen mást sugallt, hanem az, hogy Te miért voltál Vele. Miért maradtál egy helyzetben, melyről titkon érezted, hogy nem kielégítő számodra, hogy a férfi, vagy nő, akit annyira szeretsz, nem képes viszonozni az érzéseid, de meg sem akar bántani azzal, hogy ezt elmondja.

A kérdéseidért tehát és mindazon aggodalomért, ami a szívedet oly természetes módon gyötri az elválás folyamatában azt a bizonyos ajtót, melyről a legeslegelején beszéltem valójában tehát nem is bezárnod kell. Óriási tévedés ez. Éppen hogy ki kell nyitni, jó szélesre, tágasra, hogy kiömölhessen rajta minden.

Minden, ami Benned van és aminek szerepe volt abban, hogy a boldogság helyett, melyért megindultál vele a közös pillanatokban, csalódást, fájdalmat, sebeket szereztél magadnak.

Mi minden van a mögött az ajtó mögött?…. Gondolod, hogy csak a kapcsolatotok, az együtt megélt édes pillanatok fájó emléke?… Nem, nem igazán. Ott van az ajtó mögött minden egyes attitűd, mely azt támogatta, hogy fájó véget érjen a mese.

Legtöbbször azt gondoljuk, hogy az elengedés azt jelenti, hogy ésszel, racionális érvek mentén lezárjuk a múltat, de ennél bizony sokkal több van benne. Benne van az összes meg nem élt korábbi fájdalmad, a gyermekkorod tapasztalatai, a minták, melyek mentén alakítottad eddigi párkapcsolataidat, benne van minden egyes szerelmi kudarcod, amikor megsebeztek, s mindenféle látszat-védekezőmechanizmusokat gyártottál magadnak, remélve, hogy ezek később védelmet adnak majd – s mint a mellékelt ábra mutatja, eléggé rosszul gondoltad.

Az elengedés tehát egy roppant komplex dolog. Nem, nem az embert kell önmagában elengedned. Őt is persze és Vele azon részed is, aki Őt választotta. A sebzettséged, mellyel az ő sebeihez kapcsolódhattál, s ezzel egyben kölcsönösen kudarcra is ítéltétek a nagyszerű találkozást.

A sebzettség mögött pedig számtalan dolog állhat. Rengeteg rossz élmény és tapasztalat, bántások, melyeket elszenvedtél, vagy Te róttál másokra, majd az ebből fakadó bűntudat, olyan minták és hiedelmek, melyekről talán már magad is érzed, hogy réges-régóta korrekcióra szorulnak.

S hogy miért fontos mindez? Hogy akkor, amikor a legmélyebben vagy, még mélyebbre ereszkedj, s megtalálj minden árnyat, ami nyomaszt? Mert ha ezt nem teszed meg, újra és újra ugyanabban a mesében találod magad. A sebeid továbbra is sebekhez vonzanak majd és a törött részekből ugyanúgy nem fogsz tudni egy egészet, hibátlant, karcmentest varázsolni, ahogy korábban sem.


Ezért a szakítás és az elengedés egyben nagyszerű lehetőség is arra, hogy a bátran szélesre tárt ajtón keresztül mindennel találkozhass, ami szintén Te vagy. Találkozhass és el is búcsúzhass.
Mert a sebeket meg lehet és meg is kell dolgozni, különben cipeled őket tovább a soron következő új kapcsolatba. Ez azonban nehéz folyamat. Éppen azért, mert egy részünket kell átalakítani, lemondani róla és újat varázsolni helyette. Egy részünket kell elengedni, mely olyan mélyen bennünk van, hogy már-már azonosulunk is vele. De megéri elindulni. A cél nemes a végeredmény pedig lenyűgöző lesz.

Mert a folyamat végén, ami lehet, hogy hónapokba, évekbe is telik majd egy egészségesebb önmagaddal találkozhatsz. Az egészségesebb önmagad pedig egészségesebb párkapcsolatokba vezet majd.

— Bánitzky Kata —

Párkapcsolati útvonaltervezés – Nem biztos, hogy erre van szükséged!

Párkapcsolati útvonaltervezés – Nem biztos, hogy erre van szükséged!

Ha tehetem, nem közlekedem autóval a belvárosban. Egyszerűen nem szeretem. Az idegörlő araszolás a reggeli dugóban nagyon nem az én világom, hát még az az élethalál harc, amit – mivel nő vagyok, abból is a rosszabbik fajta, aki nem tudja „kicsikocsiját” egy akármilyen iciripiciri helyre bepasszírozni – egy kellően tágas parkolóhelyért kell vívni. Mindez így együtt rendszerint végképp elgurítja nálam a pöttyös labdát. Meg amúgy is. Szeretem figyelni a környezetem, az embereket, érdekes felfedezéseket teszek jártamban keltemben.
A kocsit a város lüktetésétől biztonságos távolban letéve sokszor inkább tömegközlekedem és sétálok tehát, viszonylag sokat, ez alapvetően megnyugtat és lehetőségem van közben összeszedni a gondolataimat egy-egy megbeszélés előtt.

Van egy kedvenc útvonalam, melyen általában beszélgetéseim helyszínére érkezem a belvárosba. Tényleg kedvenc, olyannyira, hogy csak most tűnt fel, hogy nap, mint nap ugyanabban az utcában, a járda ugyanazon oldalán sétálok a munkába. Persze ez nem véletlen. Amint említettem, nő vagyok, s szeretem az ennek reprezentálásához szükséges kellékeket. Például a szép, magas sarkú cipőket, viselem is őket gyakran, aminek azért van egy hátránya. A kedvenc sétámhoz egy magas sarkú topán nem éppen a legkényelmesebb viselet. Nehéz az egyenetlen felületű térköveken botorkálni benne, ezért ha lehet, öntudatlanul is azon az útvonalon haladok, melyet viszonylag jól ismerek. Tudom, hol van szinte láthatatlan bukkanó a betonban, hol kell figyelni arra, nehogy kitörjem a bokám és egyáltalán, a megszokott útvonalamon nagyjából pontosan tudom, mennyit kell tipegnem ahhoz, hogy célba érjek. Biztonságosnak tűnik, mert ismerem.
Van egy rossz élményem is egyébként a magassarkú cipőkkel. Egyszer, épp a kedvenc darabomat viselve óvatlan voltam és beleléptem az utcán egy repedésbe, aminek az lett a következménye, hogy kitört a cipőm sarka. Iszonyú kellemetlen volt, mert egy fontos találkozóra siettem, melyre végül, majdnem törött sarkú cipővel botorkáltam el. Épp csak az volt a szerencsém, hogy véletlenül utamba került egy cipőbolt és egy sokadik pár begyűjtésével egyben sikerült megmentenem a helyzetet. De a rossz élmény megmaradt, s a mai napig minden egyes alkalommal, amikor felveszem a cipőm, arra gondolok, csak nehogy megint úgy járjak, csak nehogy megint kitörjön a sarka a cipőmnek.

De miért is írok most erről?…

A fentieket egyfajta metaforának szántam. Mert hiszed, vagy sem, de életünk számos területén – így a magánéletben is – egészen hasonlóan működünk. Botorkálunk, csetlünk botlunk és ismerős helyzeteket keresünk, melyek a biztonság érzetével kecsegtetnek. Hasonló megoldásokra jutunk, melyeket korábbi tapasztalataink táplálnak, s azt gondoljuk, ez így oké, minden rendjén, hiszen, ahogy a mondás is tartja, járt utat a járatlanért fel ne add.

Nem is adjuk. A berögzött sémáink alapján működünk, választásainkat és döntéseinket meghatározza hitrendszerünk, melyet azért olyan nehéz letenni és átdolgozni – már ha egyáltalán tisztában vagyunk a létezésükkel – mert bizonyos szinten megint csak biztonságot jelent számunkra.

Gyermekkorban és azután szerzett sebeink, sérüléseink alapján, önvédelemként alakítottuk ki és tartjuk is magunkat hozzá, egészen addig, míg egyszer talán jön az áttörés és végre leszünk annyira tudatosak, hogy átgondoljuk, érvényes-e még egyáltalán. Van-e létjogosultsága? Amikor feltesszük magunknak a kérdést, hogy biztos, hogy jól gondolom én mindezt?… Biztos, hogy ugyanúgy és ugyanolyan módon kell minden helyzetnek, kapcsolatnak, szerelemnek nekifutni?… Biztos, hogy a régi, rossz élmények szűrőjén keresztül kell, hogy szemügyre vegyük a másikat, biztos, hogy mindez alapján kell, hogy ítélkezzünk, konfliktusokba és újabb csalódásokba sodródjunk?… Vagy lehet esetleg másként is?…
Választhatjuk esetleg az ismeretlent, az új megoldásokat, megközelíthetjük merőben más módon a szerelmet és emberi kapcsolatainkat.

Egyik nap, egészen véletlen, talán mert túlzottan elkalandoztak a gondolataim, a járda túloldalán sétáltam. Először nem is értettem, mi olyan furcsa. Valahogy másként sütött még a nap is, az üzletek, melyek mellett elballagtam, egészen új élményt jelentettek számomra. Egyszerűen más energiákkal érkeztem a munkába. Csak mert aznap, helyrajzi értelemben másként közelítettem a dologhoz.

Apró változásnak tűnik, mégis komoly felismerést hozott. Az újdonság, az ismeretlen, bár lehet, hogy nem tűnik biztonságosnak, mégis üdít, felemel és mindaz, ami elindul benned, egy sor új eseményt láncol össze. Aznap valahogy csak jó dolgok történtek velem. Jó embereket ismertem meg, a szokásosnál is érdekesebb beszélgetéseket folytattam, minden olyan simán ment, mint mikor könnyen csusszan a kés a vajban. És pontosan tudom, hogy mindez annak az egy apróságnak köszönhető, hogy átmentem az utca túloldalára.

Igaz lehet tehát a mondás?….

Határozottan állítom, van, amikor a járt utat a saját érdekünkben kell elhagyni. Éppen azért, mert ismerjük minden apró szegletét, belesüppeszt a komfortérzetbe és nem ad új impulzusokat, melyek tovább lökhetnek bennünket, hogy megoldjuk a ránk váró életfeladatainkat. A járt út sajnos gyakran válik zsákutcává. Bezár, megköt és nem hagyja, hogy megismerd azokat a képességeidet, melyek benned szunnyadnak és csak egy apró lökésre lenne szükség, hogy kibontakozhassanak.


Ha szeretnél tehát változást tapasztalni az életed bármely területén, akár a magánéletedben, kérve-kérlek, szánd rá magad és menj át az út túloldalára!
Nézd meg, ott hogy érzed magad! Fedezd fel, mi minden vár Rád – meg fogsz lepődni, az élet mennyi számtalan csodát tartogat még számodra. De ezek a csodák nem a megszokottban, a komfortzónádban, hanem az ismeretlenben várnak. Az ismeretlen nem mindig félelmetes, csak ha így gondolsz rá.

Az ismeretlen nagyszerű, izgalmas és igen, ott is lesznek majd buktatók, melyek egy idő múlva épp olyan természetesek lesznek majd számodra, mint az eddigiek, melyeket végül aztán sikerrel kikerültél és hidd el, ez most sem lesz másként.

És még valami! Ha egyszer ki is tört a cipőd sarka, gondold csak végig. Túlélted? Igen! Voltak tanulságai az esetnek, melyek gazdagítottak és új képességekkel ruháztak fel? Valószínűleg már Te is tudod, hogy igen. Akkor hát kell-e görcsösen félni attól, hogy ez még egyszer megtörténik Veled?…

Talán – sőt egészen bizonyos – hogy nem az úttal volt a gond, amin haladtál, hanem a cipővel. Talán nem a célnak, vagyis gyaloglásnak megfelelőt választottad aznap, talán éppen nem volt a legjobb minőség, vagy egyszerűen túl sokat hordtad, elkopott, elhasználódott és szinte törvényszerű volt, hogy ideje másikba bújnod.

A lényeg, hogy tudd, az új úton, melyet választasz, tulajdonképpen szintén biztonságban vagy. Mert Te mindig ott vagy magadnak! A választásaink és mindaz, ami történik, megtörténik velünk mi magunk vagyunk!
A változáshoz el kell, hogy felejtsd az útvonaltervezőt és a megszokott mellékutakat! Rajta hát és kezdd azzal, hogy átballagsz az utca túloldalára. A többi pedig jönni fog magától! 🙂

HA TETSZETT A CIKK, ISMERJ MEG JOBBAN! JELENTKEZZ INGYENES KONZULTÁCIÓRA A DUALS TÁRSKERESŐBEN!

PS: A cikk, főként a példa miatt úgy tűnhet, csak nőknek szól, de ez nem így van. Igaz, megértem, hogy a tűsarkúak problematikájával nehéz lehet egy férfinak azonosulnia, mégis a mondanivaló, ami mögötte van, kortól, nemtől, identitástól függetlenül mindenki életébe beilleszthető és működik. Aki nem hiszi, járjon utána – persze, ha lehet, ne a megszokott utat választva! 🙂

— Bánitzky Kata —

Viszlát nyár, hello ősz! – Folytatjuk a programokat és az ismerkedést!

Viszlát nyár, hello ősz! – Folytatjuk a programokat és az ismerkedést!

A hétvégén az időjárás is végérvényessé tette: búcsúzhatunk a nyártól és készülhetünk az őszre. A Duals Társkeresőben nagyszerű nyarat zártunk. Programok és ismerkedés szempontjából is igazán sűrű volt ez az időszak, a forróság és a szabadságolások adta kötetlenség és nyugalom igazán jót tett a szerelmek alakulásának.

Ha ismered valamelyest társkereső klubunk működését, ha követed blogjainkat, munkásságunkat, tudhatod, tevékenységünk két fő iránya a randevúszervezés és a közösségépítés – programjaink leginkább ez utóbbi célt szolgálják.

A nyáron is meg volt a lehetőség az adatbázisban történő ismerkedésre és ez ősszel sem lesz másként. Ahogy a programok tekintetében is nagyon készülünk az előttünk álló szezonra. Már csak azért is, mert a nyár és vele az összejövetelek, melyeket szerveztünk, bebizonyították, hogy nagyon is van igény a nem feltétlen direkt ismerkedésre, hanem a barátkozásra, kapcsolatépítésre is. Márpedig nálunk ezt is nagyon lehet!

A júniust és vele a nyarat egy kiváló Salsa Party-val nyitottuk. Megtanultuk a salsa alaplépéseit – furcsa mód, aki eddig még nem ismerkedett meg ezzel a tánccal, könnyebben vette az „akadályt”, mint azt előre gondolta volna.
Emlékszem, hányan kérdezték a rendezvény előtt:
– De Kata, én nem tudok táncolni, nem lesz ez gond?….
Nem lett, sőt! Kiderült, hogy a férfiak nagyon is táncoslábúak és tudod mi volt még az érdekes?…
Hogy egy ilyen típusú est során el tudnak felejtődni azok a szempontok, melyek, amikor adatlapokat böngészünk, nagyon is meghatározzák választásainkat.

Ezen az estén senkinek eszébe nem jutott, hogy életkor, súly, magasság alapján – hogy csak a netes társkeresés legfontosabb paramétereit említsem – válasszon magának táncpartnert. Volt olyan párocska, ahol – mivel ismerem klubtagjaimat, jól tudtam – 10 év korkülönbség volt a hölgy javára. De mindez akkor este nem számított – és – mivel meg volt a hangulat, az első benyomások a másikról – később sem.

A férfi már a hétvégét követően hívott, hogy ha tudok, segítsek, mert nem cseréltek telefonszámot és nagyon szeretne még találkozni esti táncpartnerével. Szóval mindenképp tanulságos est volt, arról nem is beszélve, hogy többen megállapítottuk, rég táncoltunk már ilyen jót.

A Salsa est valahogy aztán meg is alapozta a nyár derűs, közösségi hangulatát, mert ezt követően jött a sárkányhajózás, ami egyenesen fantasztikus volt. Jó volt látni komoly, felső vezető nőket és férfiakat, szakmájuk kiemelkedő tagjait sortban, lazán, sportosan, nagyokat nevetve önmagukon és a helyzeten, ahogy nekiveselkedtünk, kis túlzással, de szinte síppal, dobbal, nádihegedűvel a hajókázásnak.

A Duna és a Római-part környéke így nyár est táján egyszerűen maga a csoda és bizony a mi nem is oly kicsiny csapatunk – hiszen két hajót is megtöltöttünk – sem volt éppen hétköznapi. Míg az egyik hajóban, köszönhetően az Ügyet – miszerint rendben és minél hamarabb el kell jutnunk a Megyeri-hídig – nagyon is komolyan vevő csapatkapitánynak, akkurátusan húzták, lapátoltak, vezényszóra gyakorolva az összetartást és a ritmust, addig a másik hajóban, élen egy feltűnően csinos, szőke, doboló amazonnal azon iparkodtunk, hogy ne szakadjunk meg a nevetéstől, merthogy legalább egyszer evezőinkkel mindannyian beterítettük egy jó adag vízzel a mögöttünk ülő szerencsés, vagy szerencsétlen – nézőpont kérdése – útitársunkat.
A kiadós evezés után aztán vacsoráztunk egy jót a közeli pizzériában, ahol igazán bensőséges társalgás alakult ki -csak késő este és nem is túl nagy kedvvel indultunk haza.

A vizes programoknak azonban ezzel még korántsem lett vége, hiszen a Duals vállalkozókedvű tagjai egy hétig az Adrián vitorláztak. Külön büszkeséggel tölt el, hogy a csoportos vitorlázás különféle versenyein nagyszerű eredményekkel szerepeltek, ami azt is jelenti, hogy bár korábbról egyáltalán nem ismerték egymást, mégis hamar összekovácsolódtak és nagyszerű, sikeres csapatot alkottak. A főzőversenyen a Duals klubtagok étkét a zsűri külön kiemelte és méltatta.
De vitorláztunk a nyáron a Balatonon is, nem is akármilyen hajóval: a Balaton legendás vitorlásán, a Nemerén töltöttünk egy felejthetetlen napot, körbehajózva Balatonfüredet, Tihanyt, Csopakot. 

A Római – partra is visszatértünk még a nyár folyamán – kedvenc helyünkön, a HELY-en költöttünk el egy isteni vacsorát. 
Az est aztán újabb szerelmeket is hozott, cserélődtek a telefonszámok, s több pár azóta is nagy boldogságban van egymással.

Röviden, tömören ennyit tehát a nyárról és most lássuk az őszt, mely hasonlóan sokszínű és érdekes lesz!

Szeptemberben egy vadonatúj programot vezetünk be. Főzni fogunk, együtt és ugyanakkor egymással versenyezve! Merthogy főzni alapvetően mindenki szeret, fiúk és lányok is, aki pedig nem, az is érdekelt lehet, hiszen hódolni a kulináris élvezeteknek mindig nagy örömforrás, pláne, ha jó társaságban történik mindez. Nagy erőkkel készülünk tehát a Fergeteges Főzőparty-ra, melyre már lehet jelentkezni.

De a természetben is időzünk majd, hiszen ismét megszervezzük az egyik legnépszerűbb Duals programot: túrázunk egy kiadósat a Szlovák Paradicsomban. Természetesen a kultúra kedvelőire is gondoltunk: párkapcsolati szempontból érdekes, szórakoztató és tanulságos darabokra látogatunk el majd.

Nézd meg őszi program repertoráunkat, s ha szeretnél egy igazán életrevaló, intelligens közösség tagja lenni, keress bennünket, s jelentkezz a Duals-ba. Persze csak akkor, ha egyedülálló vagy, mert nálunk ez a legfontosabb beugró. Várunk szeretettel közösségünkbe, ha nyáron nem is találkoztunk, itt a remek alkalom, hogy az őszt már Te is velünk tölthesd!

JELENTKEZZ ITT ÉS ISMERJÜK MEG EGYMÁST SZEMÉLYESEN!

— Bánitzky Kata —

Igazi nők és igazi férfiak – Kik ők és hol vannak?

Igazi nők és igazi férfiak – Kik ők és hol vannak?

Sokan jönnek hozzám személyes konzultációra a Duals Társkeresőbe, főként, mert egyedülállóak és társra vágynak. A nők igazi férfit keresnek, a férfiak pedig igen gyakran fogalmazzák meg, hogy ízig-vérig nőre vágynak. Abban azonban nem vagyok biztos, hogy valamennyien tudják, mit is jelent ez ma pontosan.

Nem, nem az Ő hibájuk, mert az igazi nő és az igazi férfi fogalma valóban komolyan átalakulóban van. A probléma leginkább az, hogy az alapján fogalmazzuk meg a másikkal kapcsolatos elvárásainkat, amiben szocializálódtunk, amilyen értékrend alapján felnőttünk, esetleg amilyen álmokat szövögettünk leendő társunkkal kapcsolatban.

TÁRSRA VÁGYOM, HOL TALÁLOM? – ISMERD MEG A TÁRSKERESÉS KULISSZATITKAIT!

Míg korábban egyértelmű volt, hogy a nő őrzi a tűzhely és az otthon melegét, a férfi pedig a stabilitást, elsősorban az anyagi biztonságot adja, ma már ez korántsem egyértelmű. Így teljesen természetes, hogy a szerepek is, melyeket nőként és férfiként viszünk, teljesen átalakultak. Mégis, amikor igazi nőre, vagy igazi férfira vágyunk ezekhez az élményekhez, tapasztalatokhoz, berögzött sémákhoz nyúlunk vissza. De a világ és benne a lehetőségeink, körülményeink közben alaposan megváltoztak, így akár azt is mondhatjuk, álmokat, vagy ideálokat kergetünk, amikor ezeket az elvárásokat megfogalmazzuk.

Vajon lehetünk ma úgy igazi nők és igazi férfiak, ahogy korábban?…

Azt gondolom nem. A modern férfi és a modern nő teljesen más attitűdöt hordoz, ami nem baj, csak jó, ha ezzel tisztában vagyunk. Gond akkor van, ha úgy vágyunk arra a bizonyos igazi társra, ahogy ma lehetetlenség annak lenni. Rohanó világunkban egy nő nem képes azokat viselkedési mintákat hozni, mint nagyanyáink korában, de egy sor más dolgot igen, ami legalább ilyen értékes, csak éppen más. És ugyanez vonatkozik a férfiakra. Kár lenne elvárni, hogy úgy legyenek udvariasak, figyelmesek, gálánsak és nagyvonalúak, ahogy harminc, negyven évvel ezelőtt ez elvárható volt, mert ez is lehetetlenség.

A két nem, mióta világ a világ, igenis hat egymásra. És éppen így a változásaik is hatnak egymásra. Ezért egy ma, a hagyományos értékrendhez képest „nem igazi férfi”, nem kereshet igazi nőt és fordítva, mert a végeredmény csak csalódás lesz és kudarc.

Vegyünk csak például egy randevút. Mit súg a nők tudatalattija?…
Egy férfi igenis legyen gáláns és ne okozzon problémát, ha ki kell fizetnie a nyári hőségben a limonádémat.
A hagyományos értékrend szerint ez jogos elvárás lenne, de ma egészen biztosan az?… Ma, amikor egy egyedülálló nőnek is lehet éppolyan egzisztenciája, akár még jobb is, mint egy férfinak?… Nem mondom, hogy a fiúk ne legyenek gálánsak, de ha a másik ebben másként gondolkodik, attól még lehet egy sor erénye, ami igazi férfivá teheti számunkra. A nők többsége valahol legbelül azonban még mindig várja, hogy egy férfi ilyen módon legyen nagyvonalú és figyelmes.

De jöhet egy női példa is. Attól, mert egy nő sikeres a munkájában, a karrierjében, még igenis lehet és tud is érzékeny, elfogadó, melegséget és meghitt szeretetet sugárzó, törékeny, védtelen nő lenni a magánéletében – a szakmai sikereitől nem kell, nem szabad megijedni. A hagyományosan vett igazi nő azonban tényleg védtelen, mai szemmel talán kiszolgáltatott is a férfinak – ha egy férfi számára ez jelenti az ízig-vérig nőiességet, akkor valóban idegenül érezheti magát jelen korunkban, s nehezen találhatja meg azt az igazi nőt, akire vágyik valóban.

Valahogy akkor kerülhet a helyére ez a dolog, ha pontosan értjük és látjuk a másik nem átalakulását, annak okait, körülményeit és eredményeit. Ha látjuk mindezt, akkor igenis észrevehető, hogy vannak igazi nők és igazi férfiak. Igen, a modern korban igaziak!

 

DUALS TÁRSKERESŐ – JELENTKEZZ SZEMÉLYES KONZULTÁCIÓRA!

— Bánitzky Kata —

​  Nincs velem gond, csak a tökéletes partnert keresem!

​ Nincs velem gond, csak a tökéletes partnert keresem!

– Köszönöm Kata, nagyon izgatott vagyok, várom a regisztrációt, hamarosan időt is tudok majd szakítani a társkeresésre – így köszönt el a jóképű harmincas férfi a több, mint egy órásra sikeredett, egyébként számomra is roppant érdekes első konzultáció után.

Vissza fog jönni, ez egészen biztos. Nem csak, mert megígérte, hanem mert mostanra, harmincas évei közepén járva, túl megannyi, mindig a felcsillanó reménnyel kecsegtető randevú után másra vágyik. Valami egészen különlegesre. Nem, nem csak partnerét tekintve, hanem a szolgáltatást illetően is. Elege van a levelezésből, a csetelésből, őszintén, vajmi kevés ideje is van erre, s megunta azt is, hogy azok az általa minőséginek nevezett nők, akikkel szívesen ismerkedne, az interneten szinte elérhetetlenek. Nem tudja megszólítani őket, mert igen: az igazán előnyös külsővel megáldott, csini fotóval szereplő nők levélügyileg el vannak kényeztetve. Mindenki őket akarja becserkészni, ezért szó szerint dömping szerűen kapják a leveleket, aminek az a következménye, hogy egy idő után már rá sem néznek arra, momentán kitől, mi érkezett.

Belefáradnak, mert bele is lehet, ezt a tempót épeszű ember nem bírja, nem is bírhatja az ismerkedésben. Itt adódnak aztán az első gondok, ami miatt tényleg elmennek egymás mellett az emberek.

TÁRSRA VÁGYOM, HOL TALÁLOM? – EGY KÖNYV NEKED A TÁRSKERESÉS KULISSZATITKAIRÓL!

Aztán jön a másik gond, ami szintén a fentiekhez kapcsolódik. A választás, a „választék” irdatlan lehetősége. Vagy legalábbis annak látszata. Hogy mindig feltűnik valaki újdonságképpen a palettán és ha elragadott az ismerkedés mókuskereke, szinte lehetetlen megállni, hogy odavonzza a tekintetet, az érdeklődést.

A férfi is erről beszélt. Arról, hogy bár szeretne igazán elköteleződni és Ő is, ahogy a legtöbben csak azt az Egyet, az Egyetlent keresi, mégis mit tegyen a fejében folyton felbukkanó kisördöggel, mely azt susogja, hogy még ne állj meg, ez még csak a kezdet, igenis találhatsz még Nála is jobbat, szebbet. Ezért is jött el hozzám, hogy ezt a csapdát a jövőben kikerülje. Hogy kikerülje a tömeget, az internetes ismerkedésre oly nagyon jellemző felszínességet, mely akarva-akaratlan hatással van mindenkire. Hogy ha elgyengül, legyen, aki felhívja a figyelmét arra, hogy igenis van megállás, ne a tökéletest keresd!

Óriási baj van körülöttünk emberi kapcsolatainkban, ez nem is kérdéses. A társkeresésben kifejezetten fogyasztjuk egymást, miközben mi magunk is éppen így járunk: fogyaszthatóvá válunk.

Ismerkedünk, lelkesedünk, óriási hévvel és szenvedéllyel belevetjük magunkat a kapcsolatba, a másikba – majd kihunynak a tüzek, alább hagy a hév és hajlamosak vagyunk tovább lépni. Mindez pedig egyenes út a kiégéshez. Nem természetes állapot, hogy magabiztos, sikeres és egyébként egytől-egyig nagyon is értékes emberek ilyen elveszettek legyenek a magánéletükben. De most itt tartunk és ennek a folyamatnak még koránt sincs vége.

Valamit nagyon elfelejtettünk, ami pedig igazán lényeges. A tökéletes társat vágyjuk, ergo készen szeretnénk kapni az amúgy is kész életünkbe partnerünket, miközben a kapcsolódás, a szerelem misztériuma arról is szól, hogy egymáshoz, majd együtt fejlődjünk.

Észre sem vesszük és éppen erről a csodáról mondunk le. Az együtt, a két különbözőből egy egészen újjá alakulás csodájáról. Mert két ember találkozása és kapcsolódása mindig különleges és megismételhetetlen. Mint az ujjlenyomat, egyedi, csak éppen két emberre szabva. Nincs két olyan energia, szenvedély, érzelmek, mint amit ketten, egymásért érezhetünk, táplálhatunk, fejleszthetünk. Amíg azonban a tökéletes párra vágyunk, észre sem vesszük, hogy talán már ott van az orrunk előtt. Egyszerűen nincs hozzá szemünk, hogy érzékeljük. Ez pedig baj. A fogyasztás, a külsőségek és a felszínesség rabjaivá váltunk, miközben egyre inkább elmagányosodunk.

Amikor eluralkodik rajtad a perfekcionizmus a magánéletedben, s a lehető legjobb partnert szeretnéd, mert az jár Neked, mindig tedd fel magadnak a kérdést:

Te vajon az vagy?…. Tökéletes?… Hogy is kívánhatnál magadnak olyasmit, aminek Te magad sem felelsz meg?…


DUALS TÁRSKERESŐ – SZÍVVEL, LÉLEKKEL TÁRSKERESÉS! JELENTKEZZ! >>>

— Bánitzky Kata —