Karib-tengeri vitorlázás

Karib-tengeri vitorlázás

Karib-tengeri vitorlázás

Élmény minden szinten! Egy különleges program a vitorlázás szerelmeseinek! Ha otthonosan mozogsz vitorlás berkekben, pontosan tudhatod, hogy kevés szebb helyszín akad a sport élvezetére, mint a Karib-tenger páratlanul szép szigetvilága. Ha viszont még kezdő vagy, netán most először szállnál ilyen módon hajóra, egyben biztos lehetsz: ez még csak a kezdet, mert az élmény örökre elkötelez!

Új évi főzőparty!

Új évi főzőparty!

Új Évi Főzőparty!

Hamisítatlan Beerganika vacsora: főzz magyar kisüzemi sörökkel!

Vajon mi sül ki abból – szó szerint!!! –  amikor egymásnak eddig ismeretlen nők és férfiak egy csapatként, tudásuk legjavát adva egy előre meghatározott menüsort kell, hogy kreáljanak?… 

Vadonatúj, izgalmas, játékos program azoknak, akik igényes egyedülállók körében szeretnének hódolni a kulináris élvezeteknek!

Mindannyian tudjuk, hogy a férfiak és a nők egészen másként működnek. Igen, a konyhában is! A közhiedelem szerint a férfiak leginkább szenvedéllyel, ráérzéssel főznek, hatalmas rumlit hagyva maguk után, a gyengébbik nem viszont pontosan, precízen, megfontoltan, de persze a kreativitást sem mellőzve. Szerinted igaz lehet ez? Hát mi most utána járunk, Te is tarts velünk!

Főzőestünkön a jelentkezők csapatokat alkotnak és egy előre megadott ételsort készítenek el, melyet a végén pontozunk, értékelünk, és persze győztest is hirdetünk!

A főzésre alkalmas, stílusos helyszínt, az eszközöket és az alapanyagokat mi biztosítjuk, Te pedig hozd magaddal vidámságod, nyitottságod, lelkes hozzáállásod és persze különleges egyéniséged, melyet bele is főzhetsz majd az ételekbe.

Az elkészült műveket aztán természetesen el is fogyasztjuk, közben finom borokat kóstolunk, kellemes zenét hallgatunk, kiadósat társalgunk!

Bár a menüsor, melyet versenyfeladatként összeállítottunk nem lesz kifejezetten hétköznapi – tehát nem pirítóst, rántottát, vagy paprikás krumplit fogsz készíteni – ne aggódj, ehhez a programhoz mégsem kell profi szakácsnak lenned! A cél elsősorban az, hogy egy felejthetetlen, bolondos estét töltsünk együtt kiváló társaságban, szuper hangulattal. 

Na jó, persze nem árt, ha az elkészült ételek ehetőek lesznek, de annak érdekében, hogy mindenképpen így legyen, házigazdáink, a Borganika Studio munkatársai segítenek majd instrukciókkal, ötletekkel, tanácsokkal.

Ugye máris kedvet kaptál, hogy részt vegyél ezen a különleges Főzőparty-n?

Ha igen, küldd el jelentkezésed, s elmondjuk a részleteket! 

Várunk szeretettel!

Együttműködő partnerünk:
BORGANIKA STUDIO
www.borganika.hu

Mennyi önbizalom kell egy hozzánk illő társ megtalálásához?

Mennyi önbizalom kell egy hozzánk illő társ megtalálásához?

A válasz: pont annyi, hogy időben nyissunk, amikor szembejön a lehetőség, és időben ki tudjunk lépni, amikor valami nem használ már nekünk. A megfelelő mennyiségű önbizalom, tehát nem egy statikus állapot megtalálása, sokkal inkább a rugalmasság és a pontos önreflexió képességének folyamatos erősítése.

Önbizalom kell valaminek az elkezdéséhez és a lezárásához is. A kezdetnél az önbizalom adja meg a kellő löketet ahhoz, hogy merjünk nyitni, merjünk kíváncsinak lenni, merjünk kísérletezni, belemenni ismeretlen helyzetekbe, merjünk változtatni azon, ami eddig volt, miközben továbbra is stabilan állunk a lábunkon. A lezárásnál pedig az önbizalom adja meg az erőt ahhoz, hogy valamiről meg tudjuk tisztán állapítani, hogy már nem a fejlődésünkhöz és jólétünkhöz járul hozzá, hanem inkább hátráltat, megfoszt valamitől, korlátoz.

TÁRSRA VÁGYOM, HOL TALÁLOM? – KÖNYVÜNKBEN MÉG TÖBBET OLVASHATSZ A TÉMÁBAN!

A bizalom egyik fő komponense az, ha valakire számítani lehet. Akkor bízunk meg valakiben, ha tudjuk, hogy amit mond az úgy lesz, ha feleslegesen nem rabolja az időnket (pontosan érkezik a megbeszélt időpontokra, vagy időben szól a késéséről), ha érezzük, hogy fontosak vagyunk neki, ha figyel ránk és meghallja, amit mondunk neki, ha figyelembe tudja venni a mi szempontjainkat is, nem csak a sajátjait, és a közös jóra törekszik. Azt, hogy mitől bízunk meg a másikban viszonylag könnyen meg tudjuk válaszolni, úgy ahogy arra is nagyon érzékenyek vagyunk, amikor valaki elárulja a bizalmunkat. De hogy jön mindehhez az önbizalom? Úgy, hogy pontosan ugyanezek a szempontok érvényesek a önmagunkkal tanúsított bánásmódra is.

Mitől lesz önbizalmunk?
Akkor lesz ön-bizalmunk, ha meg tudunk bízni magunkban, ha betartjuk a saját magunknak adott ígéreteket, időpontokat és elköteleződéseket, ha érezzük, hogy fontosak vagyunk magunknak, ha megadjuk magunknak, amire szükségünk van.

Amikor ezeket elmulasztjuk, olyankor megtörik a bizalmunk saját magunkban és csökken az ön-bizalmunk.

Van egy rész bennünk, aki pontosan tudja, mi a jó nekünk, és ez a rész éberen figyel minden olyan szituációban, amikor szem elől veszítjük a saját érdekeinket, a saját jólétünket, a saját biztonságunkat. Ennek a figyelése igazi mestermű, mivel életünk szinte minden helyzetében egyensúlyoznunk kell több érdek között. Ha például a túlórákért nem fizetnek meg minket méltányosan, vagy túl sok feladatot cipelünk magunkon, amit csak a túlórákkal lehetséges megoldani, mikor mondunk erre stopot, ha egyébként a megélhetésünk függ ettől? Egyszerre teszünk ebben az esetben jót magunkkal azáltal, hogy a munkánk megtartására törekszünk, de ugyanakkor aránytalanul nagy terhet vállalunk és sosem lehet tudni, mikor érünk haza. Megígértük magunknak, hogy a következő hétvége már tényleg szabad lesz, majd egy új projekt keresztülhúzza ezt. Ha elvállaljuk, nem tartjuk be a magunknak tett ígéretet. Mennyire sérül ebben az esetben az ön-bizalom?

Ugyanez érvényes a kapcsolatokra is, amik egyszerre tudják kielégíteni a biztonságra, együttlétre és gondoskodásra való vágyunkat, és mérgezni minket a bennük történő igazságtalanságokkal.

A legtöbb esetben nem mások okozzák a sebeket a lelkünkön, hanem mi magunk.
Ott ahol az ön-bizalmunk sérült, szabad prédává válunk mások számára, az ahogy mi bánunk magunkkal minta a többiek számára, hogy miként bánhatnak velünk, az ahogy mi nem tiszteljük magunkat, engedélyt ad a többieknek is, hogy hasonló módon ne tiszteljenek ők sem. Van egy nagyon egyszerű módja, miként tudunk gyorsan visszakapcsolódni ahhoz a bánásmódhoz, amit szerintünk érdemelnénk.

Vegyük elő egy gyerekkori fotónkat, és nézzünk bele saját szemünkbe. Hogyan szólnánk ehhez a gyerekhez, milyen élethelyzetet teremtenénk neki, engednénk, hogy aránytalanul nagy terhek háruljanak rá, benne hagynánk őt egy méltatlan helyzetben, bezárnánk az otthonunk négy fala közé, vagy kivinnénk őt szórakozni?

Az ön-bizalom helyreállítása és erősítése nem egyszerű feladat, de megéri a fáradtságot. Amikor meg tudunk bízni saját magunkban, olyan emberekre fogunk találni a külvilágban is, akikben szintén meg lehet bízni, vagy rögtön kiszúrjuk azokat, akikben nem.

ISMERD MEG A DUALS TÁRSKERESŐ KLUBOT! KÉRJ IDŐPONTOT SZEMÉLYES KONZULTÁCIÓRA!

Új kapcsolat tiszta lappal – De hogyan?

Új kapcsolat tiszta lappal – De hogyan?

 

Ma már egész sokat olvashatunk arról, hogy elengedés nélkül nincs újrakezdés, egy előző kapcsolat lezárása nélkül nem tud kibontakozni az új, mégis nagyon sokszor pont az ellenkezőjével próbálkozunk. Megtartjuk a régit, ami talán már nem szolgál minket, vagy egyenesen hátráltat, de kellő biztonságot nyújt ahhoz, hogy valami újban legalább el tudjunk kezdeni gondolkodni.. Hogy van ez tehát a lezárással és újrakezdéssel?

EGY KÖNYV ELENGEDÉSRŐL, ÚJRAKEZDÉSRŐL, TÁRSKERESÉSRŐL, SZERELEMRŐL – TÁRSRA VÁGYOM, HOL TALÁLOM? – RENDELD MEG, AJÁNDÉKOZD KARÁCSONYRA!

Van az elmélet és van az élet. Valóban ideális, ha a régi kapcsolatot, házasságot, elköteleződést képesek vagyunk lezárni, amennyiben tovább szeretnénk mozdulni egy új pár, új kapcsolat irányába. Nem csak valaki halála esetén jelentkezik a gyász, ugyanúgy megjelenik szakításkor, váláskor, egy pozitív időszak lecsengése után. A gyász fázisai a tagadás, a düh, az alkudozás, a szomorúság és a belenyugvás. Tankönyv szerint ezek ilyen sorrendben következnek egymás után, a bensőnk azonban ennél sokkal változatosabb. Lehet, hogy az első reakciónk a düh, majd belenyugszunk a helyzetbe, aztán elkezdjük tagadni a kialakult helyzetet, alkudozunk, dühösek leszünk, megint belenyugszunk és tetszés szerint futhatunk még néhány kört ezekkel.

Néha egy viszonylag rövid kapcsolat lezárása is okozhat nagy törést, mert talán addig “tartottuk magunkat”, na de ez már az utolsó csepp a pohárban! Az is megtörténhet, hogy a friss szakítás kapcsán újraaktivizálódnak régi, nem elgyászolt kapcsolatok, talán visszaemlékezünk az első nagy szerelmünkre, ami különösen fájdalmas volt, vagy egy korábbi kapcsolatra, ahol hasonló módon maradtunk magunkra. Azokat a fájdalmas tapasztalásokat, amikhez abban az adott szituációban nem volt elég erőforrásunk a feldolgozáshoz, vagy nem kaptunk ehhez segítséget kívülről elraktározunk egy “titkos helyre” önmagunkban, hogy ne zavarja a mindennapjainkat, hogy tovább tudjunk lépni és újból felkelni az ágyból, hogy ismét lelkesedni tudjunk. Amikor viszont újból hasonló helyzetbe kerülünk, a lelkünk előhozza a titkos helyről ezt a régi sztorit is, bízva abban, hogy most végre sikerül feldolgozni és lezárni.

Ami igazán fontos volt az életünkben, vagy aki igazán megérintette a bensőnket, azon nem tesszük magunkat túl. Soha. Örökre a részünk marad, ugyanis formálódtunk és változtunk általa, része volt a mindennapjainknak, a boldog és boldogtalan pillanatainknak is.

Az emlékek talán kifakulnak, de nem tűnnek el. Akkor leszünk igazán bajban, ha ezt nem tudjuk elfogadni és erőnek erejével úgy akarunk tenni, mintha soha sem történt volna meg. A nem lefutott gyászra olyan mondatok utalnak, mint például “Már túl vagyok rajta teljesen. Elfelejtettem, nem gondolok rá többé.” Sokkal egészségesebb feldolgozásra utal a “Még fáj, néha gondolok rá, de már jobb… Mindig részem marad, de most már tudok új emberek felé is fordulni.” Ebben az esetben nem tagadjuk le a múltat, sem azt a személyt, aki már aktívan nem része az életünknek, nem akarjuk elvenni a helyét a bensőnkben, hanem megadjuk neki a tiszteletet azért, hogy életünk része volt, miközben megengedjük azt is, hogy új tapasztalatokkal gazdagodjunk.

Soha sem indulunk bele egy új kapcsolatba teljesen tiszta lappal. Hozzuk magunkkal életünk előző tapasztalatait, az azokból levont tanulságokat, a teljesen lefuttatott és a félben maradt gyászfolyamatokat is. Megtörténik, hogy számtalan elvarratlan szállal indulunk neki az új kapcsolódásnak, aktív fájdalmakkal, nehezteléssel, sértődöttséggel, szomorúsággal. Nem ideális, de néha ilyen döntéseket is hozunk, mert egyszerűen ez a maximum, amire akkor képesek vagyunk, és mert talán nagyon kell a lelkünknek, hogy ismét érezzük valaki szeretetét, hogy valaki kitöltse az üresen tátongó helyet, hogy ismét emberi meleg töltse meg az életünket. Ebben az esetben segíthet az éberség arra, hogy milyen elvárásokkal léptünk bele a kapcsolatba, és hogy milyen mértékben akarjuk a másik személytől, hogy valamit/valakit helyettesítsen az életünkben.

Az élet nem tökéletes, mi sem vagyunk azok, nem mindig lépünk az új kapcsolatokba úgy, hogy sikerült lezárnunk és elgyászolnunk a múltat. Ha ezt észrevesszük, sosincs késő belső munkát fektetni abba, hogy szívünkbe zárjuk mindazt, ami elmúlt, még akkor is, ha már jelen van az új. Megtörténhet, hogy pont az új kapcsolatban felbukkanó “döccenések” figyelmeztetnek arra, hogy cipelünk valamit a múltból, amit nem zártunk le.

TÁRSRA VÁGYOM, HOL TALÁLOM? – EGY KÖNYV AZ ELENGEDÉSRŐL IS – ÉS MÉG SOK MINDEN MÁSRÓL. RENDELD MEG – AJÁNDÉKOZD KARÁCSONYRA!

Párválasztási listák – Vajon segítenek a szerelemre találásban?

Párválasztási listák – Vajon segítenek a szerelemre találásban?

 

Elgondolkodtató kérdés, mi alapján születnek a másik nem iránti preferenciáink. Az első párkapcsolatainknak, tini szerelmeknek, első plátói fellángolásoknak talán még nem úgy indultunk neki, hogy kitaláltuk volna, milyen belső tulajdonságokra vagy külső megjelenésre vágyunk. Ha volt is ilyen lista bennünk, az valószínűleg egy tudattalan lista volt, nem pedig szépen pontokba rendezett elképzelés. Az a fiú/lány az általános iskolából egyszerűen csak tetszett és halálosan szerelmesek voltunk. Aztán ahogy múlt az idő, több mindent megtapasztalunk, elkezdünk egyre tudatosabbak lenni a preferenciáinkra, egyre többször választottunk valakit azok alapján, vagy utasítunk el csípőből olyat, aki nem felelt meg nekik.

A társkereső szolgáltatások még specifikáltabb lehetőséget nyújtanak arra, hogy teljesen tisztán megfogalmazzuk, mi az, ami oké számunkra és elfogadható és kicsodák azok, akikre egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak.

Mi alapján fogalmazzuk meg ezeket a kritériumokat? A tudatos része az, amikor múltbéli pozitív és negatív tapasztalások alapján döntjük el ezeket, a nem tudatos része pedig mindaz, ami a genetikánkban rejlik és amit “az árnyékban” tartunk. Az árnyék azt jelenti, hogy másban sem tudjuk elfogadni azt, amivel önmagunkban is hadakozunk.

Egy férfi nagyon ritkán (vagy szinte soha) nem fogalmazna meg olyan kritériumot, hogy a nő legyen magasabb nála, több kiló, sikeresebb és gazdagabb a karrierjében, és legyen egy sportosabb autója, mint a férfinak. Sokkal inkább azt fogalmazza meg, hogy a nő legyen valamivel alacsonyabb nála, kevesebb kiló, sikeres és önellátó, de azért a férfi gondoskodhasson is róla. Egy nő pedig valószínűleg nem fogalmazna meg olyasmit a keresési kritériumokban, hogy a férfi legyen alacsonyabb nála, túlsúlyos, függni akarjon a nőtől anyagilag, vagy legyen “gyenge”. Ehelyett a náluk magasabb férfit keresik, sportosat, minden szempontból erőset és biztonságot nyújtót.

Ezek durva sztereotípiák és az egyéni kritériumok eltérhetnek ettől, de nagy vonalakban igaz, hogy olyasmit keresünk, amiben vagy önmagunk nem bővelkedünk, vagy jó tapasztalatunk volt vele a múltban és ezért keressük ugyanazt valaki másban, vagy pedig nagyon rossz tapasztalatunk volt “az ilyenekkel” és ezért elkerüljük.

Vágyhat egy nő a machó helyett inkább mackóra is, ha például az ő életében valaha jelen lévő mackó típusú férfiak szerették őt és jó volt velük lenni. Ilyenkor ebből pozitív referencia lesz, de ugyanúgy kialakulhat az ellentétes preferencia is. A csapda ebben az, amikor már a fától nem látjuk az erdőt, amikor egy külső testi jegy vagy belső tulajdonság annyira emlékeztet valaki vagy valami másra, hogy már meg sem látjuk az embert mögötte, akinek semmi köze a mi múltbéli tapasztalatainkhoz.

A preferenciáink tükrözhetik a “két dudás egy csárdában” esetét is, ami paradox módon mindkét irányba igaz.
Vagy olyasvalakit választunk, aki komplementer hozzánk – ha beszédesek vagyunk, akkor talán inkább csendes társra vágyunk, aki kitartóan hallgatni fog minket, ha impulzívak vagyunk, akkor szelídebb társra vágyhatunk, aki majd alkalmazkodik az impulzivitásunkhoz, ha úszunk a pénzben, akkor vágyhatunk olyanra, akit elhalmozhatunk ezzel. De ugyanez igaz fordítva is, amikor pont azokra a tulajdonságokra vágyunk a másikban, mint amilyenekkel mi is rendelkezünk, hiszen ezek ismerősek számunkra, ezekbe könnyű megbízni és beléjük pihenni.

Az, hogy meg tudjuk fogalmazni a preferenciáinkat, akár tudatos döntésekből származnak, akár a tudatalattink rejtett zugaiból sajnos egyáltalán nem jelenti azt, hogy az, aki ezeknek pontosan megfelel, záloga lesz a boldogságunknak.

Megeshet ugyanis, hogy a túl szigorú kritériumrendszer miatt kiesnek azok, akikkel pedig működne a kapcsolat. Talán ezen elv miatt is tudott régen jól működni a megrendezett házasságok egy része, ahol az ifjú párnak nem volt beleszólása a jövendőbelije kiválasztásába. Ilyenkor egy nem bevonódott külső szemlélő döntötte el a házasságot, akit nem befolyásoltak az ifjú pár “személyes preferenciái”. Ez szélsőséges példája az összeboronálásnak, vagy a vak randizásnak, viszont kiküszöböli az esetleges vakfoltokat.

Tudni, hogy mivel, vagy kivel biztosan nem tudnánk együtt élni hasznos dolog. Ezek közül a kritériumok közül sok valóban megalapozott és megkönnyíti a keresést. Van viszont néhány, ami pont keresztbe tesz a boldogságunknak. A kettő megkülönböztetését csakis önmegfigyeléssel lehet kiküszöbölni.

Például érdekes felfedező túra lehet szemügyre venni azoknak az embereknek a tulajdonságait, akikkel biztosan nem akarnánk együtt élni, vagy akik valami miatt taszítanak. Mi az, ami pontosan taszít minket? Esetleg ez valami olyasmi, amire rá sem akarunk nézni a saját életünkben? Mi van akkor, ha nőként a preferenciánk barna hajú férfiak? Milyen ránézni a szőkékre? Csak egy pillanatra, csak megadni az esélyét annak, hogy lássuk őket is. Mi van, ha férfiként az a meggyőződés, hogy a nő 170 cm-nél kezdődik? Mi lenne ránézni csak egy pillanatra a 168 cm magas nőkre?

Ahogy mondani szokták, a csoda mindig a komfort zónán túl vár ránk. Az ideális társkeresésre is igaz ez.

Duals Társkereső – Ismerd meg a klasszikus társkeresést! Számodra talán éppen ez lesz az ideális!
Tartós párkapcsolat – Időben mit jelent ez ma?

Tartós párkapcsolat – Időben mit jelent ez ma?

 

Valószínűleg az emberek többsége úgy képzeli, hogy a valóban tartós kapcsolat a sírig tart. Ezután rengeteg fájdalom tud születni abból a tapasztalásból, ha a sírig szánt kapcsolat elromlik, megszakad, átalakul, nem várt szereplők érkeznek a képbe, és a másik fél elveszítésével korábban kell szembesülni, mint ahogy arra számítottunk. Ez annál jobban fáj, minél hosszabb ideig tartott a kapcsolat, bármilyen is volt.

Az is lehetséges, hogy valakinek sorozatosan omlanak össze a tartósnak szánt kapcsolatai, és nem sikerül bennük eljutni a házasságig, közös otthon teremtésig vagy a gyermek vállalásig. Rejtélyes módon olyan párokat sikerül kifognunk, akik nem akarnak vállalni gyereket, vagy már túl vannak az életük ezen szakaszán, mi meg pont gyerekvállalási vágyban égünk. Olyanok érkeznek, akiknek érett felnőtt koruk ellenére nem sikerült kialakítani teljes mértékben az ön-eltartást, így ez rendre a partnerre hárul. Esetleg a másik fél nem akar elköteleződni a modern kor szellemének értelmében, pedig mi pont elköteleződésre vágynánk vagy éppen fordítva alakul, hogy olyanokat találunk, akik “meg akarnak kötözni” minket, mikor mi szabadságra vágyunk. Ezek a diszharmóniát teremtő jelenségek meggátolják, hogy kialakulhasson a tartós és hosszútávú kapcsolat.

Van olyan is, amikor valaki tudatosan dönt amellett, hogy nem keres és nem is akar tartós kapcsolatot.
 Ennek nagyon sokféle oka lehet, mint például a kiábrándultság, a szabadságvágy, olyan munka vagy egyéb elfoglaltságok, amik ezt nem teszik lehetővé, olyan személyiségvonások, amik a tartós kapcsolat kialakulását gátolják, vagy esetleg hozott minta a szülőktől, akiknek szintén nem sikerült tartós kapcsolatban élni.

Ezen kívül számos más ok is lehet a háttérben, viszont bármi is a narratíva, ami a tartós és hosszútávú kapcsolat kialakítása ellen szól, az emberek többsége mégis vágyik rá. A tartós kapcsolat biztonságot és stabilitást ad, ami az egyik alapvető emberi szükséglet. De mi van, ha pont ez a biztonság vágy okozza azt, hogy a kapcsolatok nem lesznek tartósak?

Ez abban az esetben lehet igaz, ha ért minket az életünkben egy nagyon fájdalmas tapasztalás a szeretett (és biztosnak hitt) ember elveszítése kapcsán. Lehet, hogy a házastársunk, élettársunk, rokonlelkünk vagy a nagy szerelmünk elveszítése volt, de az is lehet, hogy szülő vagy egyéb fontos kapcsolat mentén éltük ezt meg. Bármilyen okból történt, abban a pillanatban összetört bennünk az a kép, hogy léteznek valóban tartós kapcsolatok, hiszen szembesültünk földi létünk elkerülhetetlen törvényszerűségeivel. Bármekkora kontrollt szeretnénk gyakorolni életünk felett, rá kell jönnünk, hogy az abszolút bizonyosság nem létezik és mindig jöhetnek váratlan események. Ezek után már csak az a kérdés, hogy ezt hogyan dolgozzuk fel, ami jelentős mértékben befolyásolni fogja, hogy miként alakítjuk kapcsolatainkat.

Ha a jövőbeli terveinkben szerepel az, hogy szeretnénk tartós és biztonságos kapcsolatba kerülni, akkor törvényszerűen muszáj tudatosítanunk, hogy az a bizonyos jövőbeli valaki, akivel ez kialakulhatna nagyon fontos lesz számunkra. Itt kezd el “beleharapni a kígyó a saját farkába”, ugyanis belekerülünk abba az ördögi körbe, hogy az elveszítéstől való félelem miatt nem engedünk be igazából az életünkbe olyan embert, vagy ha be is engedjük őt, nem engedjük közel magunkhoz, akinek elveszítése potenciálisan ugyanolyan fájdalmas lenne, mint amit már egyszer megéltünk. Így marad az állandó vágyakozás a tartós és biztonságos társra, akinek igazából nincs helye az életünkben. Inkább fájdalmasan vágyakozunk, mint hogy megéljük a valós fájdalmat, ha esetleg ismét el kell veszítenünk valakit. A ló túloldala az is, amikor úgy gondoljuk, hogy “úgyis mindegy”, nem lehet ezen a földön megbízni senkiben és semmiben, egyedül önmagunkban és ezért állandóan csak felszínesen kapcsolódunk, vagy elkerüljük a kapcsolódásokat.

Az arany középút megtalálása a kulcs. Visszahozni a biztonság érzetét saját magunk központjába, ahelyett, hogy állandóan kívül, vagy a társunkban vagy a tartós kapcsolatban keresnénk, miközben meg tudjuk élni azt is, hogy megnyílunk a kapcsolódás felé és beleengedjük magunkat, megengedve, hogy tartson ameddig tartani tud.

Nem ragaszkodni túlzottan, de nem is hagyni túl lazán a szálakat, nem megkötözni szorosan, de mégis tudtára adni, hogy fontos, nem elvárni tőle a lehetetlent, mégis állandóan törekedni a vágyaink beteljesítésére. Nem egyszerű ezt megvalósítani és sok figyelmet igényel, de megéri a befektetett munkát.
Ismerj meg bennünket! Jelentkezz ingyenes konzultációnkra! Duals Társkereső!
Karácsonyt váró ünnepi party

Karácsonyt váró ünnepi party

2018. december 14.
Karácsony váró ünnepi party!

Gyere és tarts velünk egy igazán vidám hangulatú, meghitt, stílusos, Karácsony előtti ünnepi party-n! Szokásos évzáró rendezvényünket exkluzív helyszínen, finom falatok és italok társaságában, kellemes beszélgetésekkel, ismerkedéssel, tánccal körítve szervezzük CSAK szingliknek!

Ünnepi hangulat, igényes környezet, kiváló társaság, zene, bor és tánc vár Rád, valamint ismerkedési lehetőség, minden mennyiségben!

Érkezéskor egy pohár welcome itallal várunk, majd, hogy még jobban megalapozzuk a hangulatot, játékkal kezdünk, közben finom fingerfoodokat fogyasztunk, végül jöhet a tánc és a kötetlen ismerkedés!

 

Ha szeretnél részt venni a programon, jelentkezz!

Az igazi keresése és megtalálása – Nem tündérmese!

Az igazi keresése és megtalálása – Nem tündérmese!

​Gondolhatnánk, hogy az Igazi vagy a nagy Ő keresése és megtalálása gyerek mesékben előforduló jelenség, vagy a tini magazinok hálás témája, mégis sok érett felnőtt is ugyanebben a keresésben van nyíltan, kevésbé nyíltan, vagy teljesen tudattalanul. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy számos hír sztárokról, hírességekről ezt a témát járja körül, hogy vajon az illető megtalálta-e az Igazit, vagy éppen szakított vele. Női magazinok, blogok és könyvek is bővelkednek az erre a témára írt meglátásokkal és jó tanácsokkal.

Az Igazi keresése olyan, mint a Szent Grál keresése.
Mítoszok, titkos térképek, legendák, dédapáról unokára hagyományozott történetek próbálják bizonyítani, hogy létezik, néhány bátor felfedező esküszik rá, hogy megtalálta, sokan kiábrándultságban már rég feladták a keresést, és vannak olyanok is, akik arra esküsznek, hogy mindez csak mese és balga, aki egyáltalán a keresésére indul. Lehet, hogy pont ez a bizonytalanság, a búvópatakként jelenlévő örök remény, és a kilátásba helyezett nagy boldogság teszi ennyire érdekessé az Igazi keresését. De vajon mi az, ami hihető ebből a “meséből” és mi az, amit rendre félreértelmezünk?

A mesékben a királylányok és a szorgalmas parasztlányok, valamint a bátor hercegfiúk és az okos szegény fiúk is mindig elnyerik jutalmukat, ami általában a nagy gazdagság és a tökéletes pár formájában érkezik. Mi más kellhet az örök boldogsághoz?

A mesék és a romantikus történetek itt ezen a ponton véget is érnek, mert minden megtörtént, amire valaki vágyhat. Körülbelül így szoktuk elképzelni ezt a való életben is. Ha megérkezne a tökéletes pár, akivel végre boldogságban, békében, egymás támogatásában és inspirálásában lehetne élni, akkor minden értelmet nyerne és kiteljesedne. Ott csúszik hiba a rendszerbe, hogy nem jól azonosítjuk be magunkat, hogy vajon a mese melyik pontján tartózkodunk éppen az életünkben – a keresés elején, a közepén, vagy a célvonal előtt.Ez a sikeres beazonosítás pedig sok értékes felismerést hozhat magával.

A történetek, akár mesék, akár regények vagy filmek formájában öltenek formát, nem véletlenül kísérik az emberiség létezését, ugyanis rövidített, amolyan összesűrített formában akár egy egész emberi életet képesek magukba foglalni. Minden történet alapja a hős útja, vagy utazása, amit ha sikeresen bejár, végül elnyeri jutalmát, valamint a kihívás, amivel mindeközben szembe kell néznie és valahogy megoldania. Az is fontos momentum, hogy a történet elején a hős nem rendelkezik a szükséges eszközökkel, tudással, vagyonnal, vagy akár jellemvonásokkal, hogy sikeresen megoldja a feladatot. Ezeket az út során, különböző találkozások által kapja meg, sajátítja el, vagy az őt kísérő segítők adják oda neki. A hős tehát a történet elején felkészületlen, az útja által válik felkészültté a találkozásra az Igazival.

Ez hasonlít arra a találós kérdésre, hogy vajon melyik esetben vár ránk biztos halál? Ha felmászunk a Mount Everestre, kitéve magunkat az összes lehetséges veszélynek, ami út közben szembe jöhet vagy akkor ha beültetnek minket egy repülőbe és kitesznek a csúcson?
A válasz meglepő módon az, hogy akkor, ha letesznek minket a csúcson. Igaz, hogy az út felfelé számos veszélyt rejt magában, viszont azzal, hogy átmegyünk a kihívásokon elég erőssé válunk ahhoz, hogy kibírjuk azt a nyomást, ami a csúcson vár minket. Ha kitesznek egy repülőből, és nem saját erőből járjuk be az utat, akkor azonnal összeesünk, mert a szervezetünk nincs felkészülve arra, ami a célban vár minket.

Itt van tehát a kutya elásva. Vajon mi az elképzelésünk arról, hogy hol járunk az úton éppen most? Már kiálltuk az összes próbát, szembenéztünk a legnagyobb félelmeinkkel és sikeresen legyőztük őket, kifejlesztettük az összes szükséges tulajdonságunkat és erőnket és már csak arra várunk, hogy megérkezzen az Igazi?
Gyakran azt gondoljuk tévesen, hogy igen. Hiszen annyi mindenen átmentünk már az életben, annyi mindent megtanultunk, annyiszor megégettük magunkat és újból felálltunk, hogy már igazán megérdemelnénk. Az képzeljük, hogy már végig gyalogoltuk az egész túraútvonalat az alaptábortól egészen a Mount Everest csúcsáig. Miközben ha ez tényleg így lenne, ha tényleg ott volnánk, akkor mellettünk lenne a mi Igazink is. Hogy nincs ott mégsem? Akkor nagy valószínűséggel nem ott állunk, ahol gondoltuk, hogy állunk.

Az Igaziság legjobb próbája az, ha akár inspirálódva az internetről, akár saját magunk elképzeléseiből írunk egy listát arról, hogy milyen is a mi Igazink (ha még nincs ilyen). Az írás azért lényeges pontja ennek, mert a gondolatok a fejünkben gyakran nem pontosan körvonalazottak, hanem “kábék”. Fontos, hogy őszintén, egyetlen apróságot sem kihagyva, teljesen precízen megfogalmazva fogalmazzuk meg az Igazi összes lényeges tulajdonságát és ismérvét. Például: Az igazi látja az egész lényemet és elfogad teljesen olyannak, amilyen vagyok. Ápolt, jól kinéző, elegáns, sikeres, céltudatos, ismeri az értékeit, őszinte. Végtelenül szeret majd engem, tűzön-vízen át. Kiáll értem a nehéz helyzetekben és támogat. Megbecsüli, amit adok neki. Figyelmes és kedves. Gondoskodó.

Ezen a ponton jön a neheze. Fordítsuk vissza önmagunkra az összes felsorolt tulajdonságot. Vajon mi hogy vagyunk a vágyott testi adottságokkal, azzal, hogy lássuk a másik lényét és azt teljesen elfogadjuk, a kedvességgel, figyelmességgel, őszinteséggel? Megfelelünk a lista pontjainak?

Hogy még bonyolultabb legyen a képlet, a szeretet akkor igazán szeretet, ha nem csak mi érezzük, hanem a másik is. Lehet a másik számára a gondoskodás azt jelenti, ha minden reggel hozunk neki egy pohár vizet az ágyba, számunkra pedig az, ha bevásárol. A bevásárlást semennyi ágyba hozott pohár víz nem fogja kiváltani, és fordítva sem.

Átjutni ezeken a pontokon, megküzdeni a saját tökéletlenségünkkel és azt megtanulni teljesen elfogadni és szeretni nem csak magunkban, hanem az Igaziban is (mert hát lehet, hogy Igazi, de tökéletes biztosan nem) a hős útja. Ezen az úton válunk szénből gyémánttá.

DUALS TÁRSKERESŐ – LEHET, HOGY ÉPP NÁLUNK TALÁLOD AZ IGAZIT! JELENTKEZZ EGY SZEMÉLYES KONZULTÁCIÓRA! >>>

Az elengedés bár fáj, de egyben utat is mutat, utat önmagadhoz!

Az elengedés bár fáj, de egyben utat is mutat, utat önmagadhoz!

Egy fájdalmas szakítás után úgy érezheted, egy ajtó bezárult mögötted. Talán Te magad zártad be azt az ajtót, mert rájöttél arra, hogy el kell, hogy engedd azt az embert, akit nagyon, de nagyon szeretsz. El kell, hogy engedd, mert nem egyformán gondolkodtok életről, jövőről, álmokról, szerelemről, egymásról és arról, hogy mit is jelent számotokra kettőtök találkozása.

Tulajdonképpen mindegy is, miért szakítottatok, ha a döntés megszületett, attól a pillanattól már csak a jövő a fontos. Annak a ténye, hogy miként tudsz tovább lépni, hogyan építed fel magad, a hited a csalódás után, amit a kapcsolat sikertelensége okozott Benned. A hangsúly ettől fogva az elengedésen kell, hogy legyen és annak a módján. El kell, hogy engedd, el kell, hogy engedjen, hogy mindketten esélyt kaphassatok egy boldogságot ígérő, új szerelem lehetőségére.

Az ajtó bezárult, de a felelősség a Tiéd a tekintetben, hogy miként éled meg a helyzetet. Hogyan menedzseled magadban az elválás, az elengedés folyamatát.

És itt, ezen a ponton van egy érdekesség. Minden sikertelen kapcsolat mögött húzódik valami, ami mindig is ott volt Benned. A Te részed, amivel hozzájárultál az események ilyenfajta alakulásához.

Mert hibáztatás ide, vagy oda, Te legalább olyan tevékenyen részt vettél abban, hogy kapcsolatotok zátonyra futott, mint egykori partnered. De az ő része, az övé. Az ő motivációival neki kell foglalkoznia, ezzel Te nem tudsz mihez kezdeni. Sokszor esünk abba a hibába, hogy ahelyett, hogy a saját részünket vizsgálnánk meg, de jó alaposan, inkább a másik gondolatait, érzéseit próbáljuk meg feltérképezni. Keressük a válaszokat, mi lehet a gond vele, milyen mértékben képtelen az elköteleződésre, miért tette, mondta azt, amit akkor, abban a pillanatban, majd máskor miért tűnt úgy, hogy éppen az ellenkezőjét gondolja.

Ha a kommunikáció működik köztetek, akkor persze jó, ha megbeszélitek, kibeszélitek ezeket a pontokat, de sajnos nem minden esetben van fogadó közeg erre. Nem minden szakítás szép, megnyugtató, szeretetteljes. Viszont ha nem tudtok kommunikálni, akkor is ott vagy Te magadnak. Te és a saját részed, amit igazán kibeszélhetsz, kielemezhetsz magaddal. És ez a legfontosabb.

Mert Te vagy életed történéseinek forrása, s mint ilyen a legtisztább válaszokat Te magad adhatod a kérdésekre, melyek annyira kétségbeejtően gyötörnek és elcsigáznak. Nem az a jó kérdés, hogy miért éreztette Veled, hogy szeret, miközben utóbb, a tettei, a közönye, az elfordulása és az elidegenedése egészen mást sugallt, hanem az, hogy Te miért voltál Vele. Miért maradtál egy helyzetben, melyről titkon érezted, hogy nem kielégítő számodra, hogy a férfi, vagy nő, akit annyira szeretsz, nem képes viszonozni az érzéseid, de meg sem akar bántani azzal, hogy ezt elmondja.

A kérdéseidért tehát és mindazon aggodalomért, ami a szívedet oly természetes módon gyötri az elválás folyamatában azt a bizonyos ajtót, melyről a legeslegelején beszéltem valójában tehát nem is bezárnod kell. Óriási tévedés ez. Éppen hogy ki kell nyitni, jó szélesre, tágasra, hogy kiömölhessen rajta minden.

Minden, ami Benned van és aminek szerepe volt abban, hogy a boldogság helyett, melyért megindultál vele a közös pillanatokban, csalódást, fájdalmat, sebeket szereztél magadnak.

Mi minden van a mögött az ajtó mögött?…. Gondolod, hogy csak a kapcsolatotok, az együtt megélt édes pillanatok fájó emléke?… Nem, nem igazán. Ott van az ajtó mögött minden egyes attitűd, mely azt támogatta, hogy fájó véget érjen a mese.

Legtöbbször azt gondoljuk, hogy az elengedés azt jelenti, hogy ésszel, racionális érvek mentén lezárjuk a múltat, de ennél bizony sokkal több van benne. Benne van az összes meg nem élt korábbi fájdalmad, a gyermekkorod tapasztalatai, a minták, melyek mentén alakítottad eddigi párkapcsolataidat, benne van minden egyes szerelmi kudarcod, amikor megsebeztek, s mindenféle látszat-védekezőmechanizmusokat gyártottál magadnak, remélve, hogy ezek később védelmet adnak majd – s mint a mellékelt ábra mutatja, eléggé rosszul gondoltad.

Az elengedés tehát egy roppant komplex dolog. Nem, nem az embert kell önmagában elengedned. Őt is persze és Vele azon részed is, aki Őt választotta. A sebzettséged, mellyel az ő sebeihez kapcsolódhattál, s ezzel egyben kölcsönösen kudarcra is ítéltétek a nagyszerű találkozást.

A sebzettség mögött pedig számtalan dolog állhat. Rengeteg rossz élmény és tapasztalat, bántások, melyeket elszenvedtél, vagy Te róttál másokra, majd az ebből fakadó bűntudat, olyan minták és hiedelmek, melyekről talán már magad is érzed, hogy réges-régóta korrekcióra szorulnak.

S hogy miért fontos mindez? Hogy akkor, amikor a legmélyebben vagy, még mélyebbre ereszkedj, s megtalálj minden árnyat, ami nyomaszt? Mert ha ezt nem teszed meg, újra és újra ugyanabban a mesében találod magad. A sebeid továbbra is sebekhez vonzanak majd és a törött részekből ugyanúgy nem fogsz tudni egy egészet, hibátlant, karcmentest varázsolni, ahogy korábban sem.


Ezért a szakítás és az elengedés egyben nagyszerű lehetőség is arra, hogy a bátran szélesre tárt ajtón keresztül mindennel találkozhass, ami szintén Te vagy. Találkozhass és el is búcsúzhass.
Mert a sebeket meg lehet és meg is kell dolgozni, különben cipeled őket tovább a soron következő új kapcsolatba. Ez azonban nehéz folyamat. Éppen azért, mert egy részünket kell átalakítani, lemondani róla és újat varázsolni helyette. Egy részünket kell elengedni, mely olyan mélyen bennünk van, hogy már-már azonosulunk is vele. De megéri elindulni. A cél nemes a végeredmény pedig lenyűgöző lesz.

Mert a folyamat végén, ami lehet, hogy hónapokba, évekbe is telik majd egy egészségesebb önmagaddal találkozhatsz. Az egészségesebb önmagad pedig egészségesebb párkapcsolatokba vezet majd.

— Bánitzky Kata —