Társat keresel - Társkeresési tanácsadó

Párválasztás-párkapcsolat: Miért okoz nehézséget a párválasztás?

Párválasztás-párkapcsolat: Miért okoz nehézséget a párválasztás?

Leginkább azért, mert félünk. (Még akkor is, amikor a családalapításra legalkalmasabb életkorban vagyunk, ami pedig a felnőtté válás ideje. Mai világunkban, itt Európában ez a 25-35 éves életkor). De mitől félünk?

Nem tetszem a világnak (világ = mindenki más rajtunk kívül. Gyakran már gyermekkorban belénk rögzült: „ha nem teszed azt, amit mondok, akkor nem szeretlek-nem szeretsz, akkor alkalmatlan vagy..." „Rossz vagy”, nem vagy a gyerekem, keress magadnak más családot, más iskolát, más tanárt, más csapatot, ahol azt tehetsz, amit akarsz...." „Bezzeg a testvéred, a szomszéd gyerek, a padtársad, sporttársad, csoporttársad....”
Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok valóban elhangzanak családokban, iskolákban és bárhol, ahol gyermekek élnek. Dühből, sértettségből, tehetetlenségből, indulatból.
Terjedelmes kötetet lehetne megtölteni ilyen mondatokkal, melyek születésüktől érik azt a kis csodát, tehetséges szépséget, aki megszületett erre a világra.
Ezeket megőrzi minden sejtünk információs központja, s elhangzásuktól kezdve folyamatos hatással vannak ránk, akár tudunk róla, akár nem, akár emlékszünk rá, akár nem. Ha végiggondoljuk életünket, mindannyian találunk ilyen emlékeket. Ha velünk nem történt meg, akkor ismeretségi körünkben valakivel biztosan.

Gyakran az okoz gondot a párválasztásban, hogy ugyanolyannak feltételezzük a másikat, mint amilyenek mi vagyunk. Azt gondoljuk, hogy ha valaki szeret bennünket, akkor úgy is gondolkodik (cselekszik,érez), ahogyan mi. Tehát problémáinak megoldása is hasonlóan következik be, mint nálunk. Ez viszont csak nagyon ritkán van így!
Tudomásul kell vennünk, hogy a nők problémamegoldásuknál inkább az érzelmeiket és az intuícióikat, a férfiak inkább a gondolataikat és a gyakorlati tapasztalataikat alkalmazzák. Ez akkor érthető, ha nem a mai élethelyzeteinkre gondolunk, hanem ösztöneink kialakulására, arra az időre, amikor még minden pillanatban meg kellett küzdeni a természet erőivel, a rivális hordával, csoporttal az élelemért, a helyért, a létért.
Természetesen ma már egészen más a világ, a nők és a férfiak feladatai, energiái, élethelyzetei közelednek egymáshoz, de egyvalami még sokáig –vagy talán soha– nem változik: a nő dominánsan befogadó energiáitól nő (és itt nem a szexualitásról van szó, hanem minden olyan cselekvésről, amelyhez befogadó energiák szükségesek), a férfi dominánsan a kiáramló energiáktól férfi.
Ezért a két nem gondolkodása, érzelme, és így viselkedése is alapvetően más.
Amikor társat keresünk, elsősorban ezt kell megértenünk.

Mindezek után tudatosítani kell –legalább önmagunk előtt– teljesen őszintén, hogy miért keresünk társat.

1.Egyedül vagyunk, és ezt nem tudjuk elviselni, mert
◦félünk
◦szégyelljük,
◦az elvárásoknak (a világ, a család, a társadalom) akarunk eleget tenni;
2.Feleséget-férjet keresünk, mert
◦társadalmi, családi elismerést várunk,
◦anyagi és egzisztencionális biztonságot keresünk,
◦mert így szokás, így helyes, így szükséges;
3.Partnerkapcsolatra van szükségünk, mert
◦csak így nyerünk magunknak érzelmi biztonságot,
◦a világnak "mutogatni akarjuk", hogy milyen okos / jó pozícióban lévő / vonzó /gazdag / jó kapcsolatokkal bíró társunk van (természetesen a "mi" dicsőségünkre);
◦szexpartnert keresünk;
4.Élettársat-lélektársat keresünk,
◦akit szerethetünk és szeret bennünket,
◦akit megtanulunk elfogadni és segítünk neki abban, hogy ő is elfogadjon bennünket,
◦akivel odaadóak akarunk lenni és elfogadni az odaadását,
◦mert szeretnénk látni gyermekünk arcán az ő vonásait és természetében az ő tulajdonságait,
◦mert képesek vagyunk egész környezetével együtt (rokonok, barátok, ismerősök, munkatársak stb.) elfogadni, törekedve megszeretésükre, anélkül, hogy ezen változtatni akarnánk.

Sok minden mást is meg kell vizsgálnunk, mielőtt elindulunk a társkeresés útján, de mindent a legteljesebb őszinteséggel önmagunkhoz. Mindegyik szándék elfogadható, ha álságosan nem mást mutatunk, nem mást mondunk. Ha szexpartnert keresünk, ne azt mondjuk, hogy családot szeretnénk; ha biztonságot akarunk elsődlegesen, akkor ne a nagy szerelem illúzióját hajkurásszuk; és ha az igazit keressük, a nagy szerelmet, akkor nagyon fontos, hogy elsősorban magunkkal legyünk tisztában, legyen önismeretünk. Helyes önismeret nélkül igen nehéz rátalálni a megfelelő társra, hisz csak azonos minőségű energiákat vagyunk képesek bevonzani.

Bármi okból keressünk tehát társat, önmagunkat ne áltassuk mással, önmagunknak valljuk be az igazat! Legyünk tisztában a valódi okkal, és legyünk képesek elfogadni ezt az okot, mert csak így találhatunk rá arra a személyre, akire vágyunk.

Beleszeretni valakibe, megszeretni valakit, csodálatos érzés, különösen, ha ez kölcsönös. Különlegesnek, egyedinek és egyedülinek, vonzónak, gyönyörűnek érzi magát az, akit megérint a szerelem varázsa. Azt érzik a szerelmesek, hogy örökké szeretni fogják egymást, mindenki más problémája felett állnak, az ő szerelmük sosem múlik el. 
Ám a kezdeti varázslat kezd eltűnni, felváltják a dolgos hétköznapok, és valami megváltozik a kapcsolatban. Ami eddig kedvesnek, különlegesnek, nőiesnek-férfiasnak hatott, az most megszokottá, unalmassá, feltűnővé, különccé, nyafogóvá, közönségessé válik. Ilyenkor a szerelem a legjobb szándék mellett is haldokolni kezd.

Mi történt?

A nő: - Sosem hallgat meg!

- Nem  figyel rám!

- Azt hiszi, csak az a jó, amit Ő mond! Rám akarja erőszakolni a véleményét!

- Már nem kapok tőle apró figyelmességeket (csokit, virágot, legalább naponta egy sms-t).

Végkövetkeztetés: Már nem szeret! (Mást szeret! Sosem szeretett!)

A férfi: - Meg akar változtatni!

- Semmi sem jó, amit én teszek. Átrendezi a lakásom, a ruhatáram, a szokásaim.

- Hisztériázik, ha a barátaimmal (kollégáimmal, családommal) egyedül akarok lenni!

És így tovább.

Bizony mások vagyunk! Mások a férfiak és nők, mert másra teremtődtünk, még akkor is, ha manapság külsőségekben és CSAK külsőségekben, hasonlítani akarunk a másik nemre. Ez természetes következménye a koedukációnak, és nem is baj. A probléma az, hogy nem ismerjük a másik mélységeit, belső motivációját, és így a formából ítélünk, illetve azt másoljuk.

Ha a nő nem ismeri, hogy milyen a férfitermészet -akaratlanul ugyan, de nagyon könnyen megsértheti.
Hogyan?
A nők minden helyzetben megbeszélik a barátnőjükkel, és a nőtársaikkal a gondjaikat, a problémáikat, de csak azért, mert ezzel közelebb akarnak kerülni a másikhoz, nem pedig azért, hogy megoldási lehetőségeket kérjenek.
A férfiak számára nagyon fontos, hogy eredményeket érjenek el, és ezzel bizonyítsák rátermettségüket. Ilyenkor elégedettek önmagukkal. Megtartják maguknak bajaikat, amíg valóban segítségre lesz szükségük. Sosem adnak tanácsot egymásnak (baráti körben, munkatársak között), csak akkor, ha erre felkéri a másik, és ez a segítségkérés megtisztelő számukra. Ezért, amikor kéretlenül, tanácsot ad a nő a férfinak, vagy átszervezi, átendezi az életét, a lakását, a szokásait - bár őszinte segíteni akarásból -, akkor tulajdonképpen beleavatkozik a férfi életébe, azt közvetítve felé, hogy nem képes megoldani a feladatot, hogy tehetetlen. Ilyen helyzetben a nő kritikusnak, szeretettelennek tűnhet a férfi szemében. Bár tettében a szeretet vezérli, ajánlata mégis támadó és megalázó, fájó a férfi számára. Így előfordulhat, hogy a férfi gorombán, durván válaszol. A férfi számára ugyanis nagyon fontos, hogy bebizonyítsa mindenkinek, főként a szeretett nőnek, hogy el tudja érni a célját, meg tudja oldani a feladatát, bármily jelentéktelennek tűnik is az. Sőt, az apró kudarcok, jobban bánthatják, mint a súlyosabbak, nehezebbek. A férfi számára az önállóság és a hatékonyság az erőnek és a tudásnak a jele.

Hasonlóképpen a férfiaknak is meg kell érteniük, hogy a nők különböznek tőlük, és csak ront a helyzeten, ha azonnal segíteni próbánakl, megoldást ajánlanak, azt vélve, hogy ezért fordulnak hozzá. A nők a szerelmet, a folyamatos kommunikációt, a mély érzelmi kapcsolatot és a szépséget tartják inkább fontosnak. A nők egymás között támogatják egymást, támaszt nyújtanak a másiknak. Önbecsülésüket érzéseik és kapcsolatuk minősége határozza meg. Önmegvalósításuk, kiteljesedésük az egymással való beszélgetésben, az egymáshoz való harmonikus viszonyban nyilvánul meg. A nők, a férfiakkal ellentétben, nem teljesítmény-, hanem kapcsolatorientáltak. A sikernél sokkal jobban érdekli őket, hogy kiélhessék szeretetüket, jóságukat, gondoskodásukat.

Bár az elmúlt évszázad eleje óta (amikor a szüfrazsettek az egyenjogúságért és a választójogért küzdöttek), nagy változás következett be a férfiak és nők viselkedésében, kapcsolatában, de a fenti sorok több (tíz)ezer éves szokások, beidegződések, genetikai és lelki lenyomatok, a változás pedig alig pár évtizedes. Ösztöneinkben, belső motivációnkban még nem alakultunk át, csak külsőségekben, ezért szükségünk van arra, hogy ez a változás minél kevesebb fájdalommal, sérüléssel történjen. Ez csak akkor lehetséges, ha törekszünk egymás értékeinek megismerésére, hibáinak, tévedéseinek elfogadására.

Ha tapintatos figyelemmel és türelemmel segítjük a másik nemet és egymást a változásban, akkor méltó kapcsolat alakulhat ki férfi és nő között.