Kedves Társkeresők!
Folytatva korábbi levelemet, azokról a hiedelmeinkről írok, melyek nem engedik, hogy a szeretet megfelelő módon (teljes odaadással és elfogadással, méltósággal és tisztelettel) kiteljesedjék bennünk.
Először beszéljünk régi hiedelmeinkről, melyek az elmúlt – legalább – öt évtized alatt nagyot változtak, s mi nem tudtuk ezt a változást megfelelő módon követni.
Így azután bizony szükségünk lenne egy új munkaköri leírásra a párkapcsolatban.
Régen, a férfi elment otthonról, és vagy hazahozott valamit, vagy védelmet biztosított az otthon maradóknak. Ezzel bizonyította szeretetét, hogy fontos számára az otthon maradt nő; a nő pedig gondoskodással fejezte ki szeretetét, s azt, hogy a másik fontos számára.
Ma, amikor már a nők is „vadásznak”, nem működik ilyen egyértelmű módon a kapcsolat, hiszen amikor a férfi hazatér, ott is munka várja. Nem fizikai munka feltétlenül, hanem a kapcsolaton való munkálkodás.
Valaha a férfi úgy támogatta a nőt, hogy kielégítette fizikai szükségleteit, ma azonban ez már kevés, hiszen a nők is képesek fizikai értelemben ellátni magukat. Ma a nőknek érzelmi támogatásra van szükségük.
1. hiedelem: ez a szerelem újraértelmezése!
Ez bizony tévedés! Amikor a nő azt mondja: „beszélnünk kell”, a férfi már menekülne: „jaj, csak azt ne!”
Nem a „szerelem újraértelmezésére” van szükségünk, hanem a kapcsolat átértelmezésére: meg kell tanulnunk, mit vár tőlünk a kapcsolat, meg kell tanulnunk, mit adhatunk és kaphatunk ebben a megváltozott korban a párkapcsolatban!
2. hiedelem: a kapcsolatban a pénz, a jólét, a szükségletek kielégítése jelenti a problémát.
Ez is tévedés! A mai kapcsolatokban az egymás érzelmi szükségleteinek gondozása jelenti a nehézséget, a problémát. A mai kapcsolatok ezt igénylik, s a nők szükségletei is mások, mint ötven évvel ezelőtt. Ugyanakkor változnak a férfiak érzelmi szükségletei is.
A férfi számára az az igazi szeretet, amikor senki nem akarja megváltoztatni a másikat. A férfinek hosszú időre van szüksége a megismerésre. (Akkor is, ha gyakran mást mutatnak, vagy mást tapasztalunk.) Amikor végre eldönti, hogy „Ő” az igazi, akkor olyannak fogadja el a szeretett személyt, amilyen.
Ehhez mindenképpen IDŐRE van szüksége! Viszonzásul ugyanezt várja el! Erről viszont a nők semmit sem tudnak!
A nő olyan partnert keres, aki mellett jól érzi magát, akivel törődhet, akit szerethet. Valahogy így gondolkodik: „Tudom (ez azt jelenti: érzem), hogy valahol mélyen megvan benne mindaz, amit keresek! Majd én törődöm vele, gondoskodom róla."
A szerelem mindent legyőz!
"Adok, adok, folyton figyelek rá, mindig vele leszek (amitől a férfi megőrül), s attól megváltozik, előjön belőle, ami benne van. ÉN tudom (érzem)!”
Sajnos ez ellen a női vonás ellen semmit sem tehetnek, mi nők már csak ilyenek vagyunk!
MI NŐK viszont, megtanulhatjuk kezelni ezt a vonásunkat, ahogyan a férfiak megtanulhatják elfogadni ezt! Nincs semmi rossz abban, ha a nők másképpen viselkednek, reagálnak, mint a férfiak. Sőt, színesebbé teheti életünket, ha megtanuljuk elfogadni, tolerálni a másik nem másságát.
Ez szeretet nélkül természetesen nem megy! Kérem, figyeljék meg gondolataikat, szavaikat, s az abból való cselekedeteiket a mindennapokban! Sajnos azt tapasztalják majd önmagukban és a környezetükben egyaránt, hogy mielőtt még megismernék a másikat, máris ítélkeznek, gyakran emberismeretre, tapasztalatra, önismeretre hivatkoznak.
Ez bizony nagyfokú önáltatás! - vagyis a 3. hiedelem
Az emberismerettel, önismerettel bíró személy ugyanis nem ítélkezik, s talán még a megfelelő tapasztalattal bíró sem. Az önismerettel rendelkező ítélkezés helyett megismer, akkor is, ha netán bír olyan tapasztalattal, hogy következtetéseket képes levonni, bizonyos viselkedésmintákból. Csak megfelelő ideig tartó megfigyelés után von le valódi következtetéseket. Tudja, hogy még akkor is tévedhet, hiszen olyan szituációkban, ahol önmagunkat érzelmeink által mutathatjuk meg, bizony akarva-akaratlanul mást –gyakran gyermekkori viselkedésmintát– közvetítünk, anélkül, hogy ezt észrevennénk.
Hosszú időre, illetve biztonságos környezetre, ítélkezésmentes, figyelmes partnerre van szükség ahhoz, hogy valódi önmagunkat nyíltan, rejtegetés nélkül megmutathassuk. Ehhez kell a szeretet s az elfogadás.
Ha a környezet nem biztonságos, akkor vagy olyannak mutatjuk magunkat, amilyennek (szerintünk) a környezetünk elvárja, vagy olyannak, amilyennek szeretnénk, hogy lássanak bennünket.
Kérem, ne feledje: AZ EMBEREK KÜLÖNBÖZŐEK! Ennek az alapvető igazságnak a felismerése nélkülözhetetlen minden pozitív, szeretetteljes kapcsolat kialakításához.
Folytatása következik szeptemberben…
Szép késői nyarat, szeretetteljes ismerkedést kívánok Mindenkinek!
Macsó vagy szelíd pasi?
Tovább a társkereső blogra »
Baby Gabi is nálunk!
Tovább a társkereső blogra »
Irodánk a TV2 műsorában
Tovább a társkereső blogra »
Töltse le újdonságainkat és szórakozzon jól!

A boldog párkapcsolat és a sikeres tárkeresés titka!
A nők és a férfiak mások. Nem jobbak és nem is rosszabbak. Ha megértjük, hogy mit akar a nő, és mit akar a férfi, akkor jelentős előnyre tehetünk szert a szerelem játékterén.Tovább »